A gyári állattartás betiltására irányuló kezdeményezés – amelyet 100 000 aláírást összegyűjtő aktivisták kezdeményeztek – különböző javításokat követelt a haszonállatok számára. A kormánynak szigorúbb szabályokat kellett volna érvényre juttatnia az állatok gondozására vonatkozóan, beleértve a hely, a vágás és a szállítás követelményeit.

A kormány a maga javaslatában arra hivatkozott, hogy az ilyen követelmények akadályoznák a kereskedelmet, valamint hatással lennének a működési költségekre és az élelmiszerárakra (Fotó: Pixabay)

A SwissInfo.ch számolt be arról, hogy az elmúlt hónapokban számos gazdálkodó a Gazdaszövetség vezetésével harcolt az ellen, amit igazságtalan támadásnak tartottak. Azt ugyanis, hogy szélesebb körben csökkentsék a húsfogyasztást a társadalomban.

A végeredmény szerint a svájci közvetlen demokrácia rendszerében népszavazásra bocsátott javaslat ellen a szavazatok mintegy 63%-a szavazott.

A kormány a javaslat ellen volt. A maga javasolatában arra hivatkozott, hogy az ilyen követelmények akadályoznák a kereskedelmet, valamint hatással lennének a működési költségekre és az élelmiszerárakra.

Alain Berset belügyminiszter, aki a kormánynak a kezdeményezéssel kapcsolatos álláspontjáért felelős, azt mondta, hogy a polgárok „úgy ítélték meg, hogy az állatok méltóságát tiszteletben tartják hazánkban, és jólétüket a jelenlegi jogszabályok megfelelően védik”.

Amennyiben elfogadták volna a gyári állattartásra vonatkozó kezdeményezést, a gazdáknak akár 25 évük is lett volna arra, hogy alkalmazkodjanak a szabályokhoz. Bár az eredmény némi lélegzetvételnyi időt ad nekik, továbbra is nyomás alatt maradnak.

(Forrás: poultryworld.net)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás