Még mindig több mint 600 ezerre tehető azon gazdálkodók száma Romániában, akik kizárólag a megélhetésért művelik a jellemzően kis méretű területeiket. Ha nem művelnék földjeiket, elveszítenék az egyetlen forrást, melynek köszönhetően étel kerül az asztalukra. Sokatmondó az is, hogy ezek a kis területek adják a megművelhető romániai területek felét, miközben a termelésnek mindössze a 10-15 százalékát teszik ki. A képviselőház agrárbizottságának elnöke, Adrian Chesnoiu által közölt adatok szerint az önellátó földművelés jellemzője, hogy a gazdák legfontosabb eszköze még mindig a ló és a kapa.

Ez a csoport nem engedheti meg magának azt, hogy modern mezőgazdasági gépeket vásároljon, növelje a termelést, és értékesítse a megtermelt javakat - írta a Főtér.ro. A közepes nagyságrendű területeket birtokló gazdák ennél jobb helyzetben vannak. Ide sorolhatóak azok, akik 10-150 hektáron gazdálkodnak. Ők valamivel fejlettebb technológiát alkalmaznak, de számukra is a föld jelenti az egyetlen bevételi forrást. A legkevesebben, alig 4 ezren azok vannak, akik már okoseszközöket, agrárdigitalizációs megoldásokat használnak a földművelés során.

A román földek felét 2021-ben is kőkorszaki módon művelik

Alulfinanszírozott román földek

A mezőgazdasági területek 30 százalékán zajlik modern módszerekkel precíziós gazdálkodás, ehhez képest ez a kategória adja az országos gabonatermelés 70 százalékát. Mindez nem lenne lehetséges a jövő mezőgazdaságát jelentő modern gépek nélkül. A román agrárium súlyosan alulfinanszírozott, és a tavaly óta még a korábbi támogatások egy része megszűnt, miközben késlekedik a pályázatkiírás az új európai projektekre is. A gazdák összességében azt szeretnék elérni, hogy a mezőgazdaság ágazata bekerüljön az idei év stratégiai prioritásai közé. Korábban azért álltak sztrájkőrséget, mert a kormány és a parlamenti többség nem volt hajlandó belefoglalni a 2021-es költségvetési törvény tervezetébe a 2020-as tavaszi vetéseket ért aszálykárokért fizetendő támogatásokat. Az aszály által sújtott gazdák gyakorlatilag a csőd szélén állnak - írta a portál.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás