Világviszonylatban is igazi újdonság forgalmazásába kezdett az evo-farming Kft. Magyarországon, amely a precíziós mezőgazdaság és a robotika piacán kívánja partnereit kiszolgálni. Első termékük a Robotti névre keresztelt önjáró, autonóm robottraktor változatos feladatok ellátására alkalmas a terepen a teljes mezőgazdasági szezonban. A gépet Hernek Gábor a cég képviselője mutatta be nekünk.

Beszéljünk a kezdetekről. Hogyan került a Robotti Magyarországra?

Az evo-farming Kft.-t három, a mezőgazdaságban már korábban is aktív szakember alapította 2021 decemberében, miután egyiküket megkereste a dán AgroIntelli, a Robotti nevű önjáró mezőgazdasági traktor gyártója. Abban az időben világszerte már mintegy 20 darab dolgozott a robotból a földeken. Én idén márciusban csatlakoztam. Azóta elkészült a weboldalunk, maga a robot is rendelkezésre áll és folyamatosan tartjuk a bemutatókat.

Milyen a fogadtatása?

Sokan szkeptikusan állnak hozzá, nehéz elhinni, hogy tényleg teljesen autonóm módon üzemel, ám a bemutatók után mindenki nagyon elismerősen beszél róla és izgalomba jön a lehetőségtől, mert lenyűgöző az az intelligencia, amit beépítettek ebbe a gépbe.

Hernek Gábor az evo-farming Kft. képviselője

A gazdák egy része nem ismeretlenül áll a termékhez, sokan látták már a YouTube-on, de élőben is kíváncsiak rá.

Kérem, mondja el, hogy néz ki az alkalmazása a gyakorlatban?

Az első bemutató alkalmával még a dán gyárból érkezett egy technikus, aki megmutatta, hogyan kell a programozást végrehajtani, de a második alkalomtól már mindent én magam végeztem. A munkát a Robottival kétféleképpen lehet elkezdeni. Ha nem áll rendelkezésre táblatérkép, mert az adott földterületen még nem dolgoztak automata kormányos vagy sorvezetős géppel, akkor a robottal körbe kell járni a területet, hogy az megtanulja a határvonal pontos helyzetét. Ezután fel kell rögzíteni a táblán található, esetleges akadályok pozícióját, ezt követően egy jelszóval védett kezelő felületen be kell állítani az elvégzendő munkaműveletet.

Más a helyzet, ha rendelkezésünkre áll a táblatérkép, az ún. shape file, ekkor azt importálhatjuk a rendszerbe. Ezt ugyanazon a jelszóval védett felületen tehetjük meg, A terület kiválasztását követően adhatjuk meg, többek között, hogy milyen típusú eszközt kívánunk a robottal működtetni, szükség van-e kardánhajtásra, illetve akarunk-e a táblaszéleken forgót. Ezt követően a szoftver egy szimuláció segítségével kiszámolja, hogy a tábla mekkora részét tudja megművelni, hiszen ha vannak olyan területek, amelyek valamilyen akadály miatt nem megközelíthetők a robot számára, akkor az kikerül a tervből. Ha pedig véglegesítettük azt, elindíthatjuk a kívánt munkát.

Ha a táblán egy adott helyen például egy villanyoszlop található, azt a gép automatikusan, hiba nélkül kezelni tudja, kikerüli az akadályokat, még a véletlenül elé tévedő vadakat sem üti el, hanem megáll előttük.

Mire képes a Robotti összehasonlítva az elérhető hagyományos erőgépekkel?

A nálunk lévő robotot (150d) 2 darab 75 LE-s Kubota motor hajtja, de létezik olyan változat is, amiben csak egy motor van (LR), utóbbi viszont nem rendelkezik kardánhajtással, cserébe 60 órás az üzemideje.

A nálunk kapható robot esetében az egyik motor a négykerék hajtáshoz szolgáltatja a megfelelő olajáramot, míg a másik a kardánhajtáshoz szolgáltatja az erőt. 440 cm a teljes szélessége, a nyomtávközép pedig 300-315 cm, ami állítható. U-alakú profillal rendelkezik és az „u” két szára közötti távolság szabja meg azt, hogy mekkora eszközzel dolgozhatunk. A miénk esetében 275 cm lehet a maximális munkaszélesség, de más típusoknál ez a méret különbözik, a vevő igénye szerint variálható. A 275 cm-es munkaszélesség lehetővé teszi, hogy a robottal egy talajmarót, forgó boronát, magágykészítő kultivátort, vetőgépet vagy esetleg egy spot permetezőt működtessünk, amikhez a 75 LE tökéletesen megfelel.

Kinek ajánlaná a Robottit?

Az eddigi tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy a Robotti a 75 LE-s teljesítményével az intenzív szántóföldi növénytermesztésben dolgozóknak kínál megoldást a munkaerőhiányra. Megoldás lehet a hagyományos növénytermesztőknek is, de annak jövedelmezősége és az eszköz 210 ezer eurós ára miatt inkább az intenzív gazdálkodást folytatóknak jelent opciót. Egy zöldségtermesztőnek, - főleg, ha még bio is- ,  ahol az élőmunkaigény nagy, nagy sikere lehet.

https://www.youtube.com/watch?v=P5Mjw454m-k

Milyen műveletek elvégzésére ideális?

Mindent, amit eddig egy hagyományos traktorral végeztünk, arra a robot is képes, így valóban az a kérdés, hogy milyen műveletek autonomizálhatók. Egy vetőgép, például, folyamatos felügyeletet igényel, mert a magot pótolni kell, akárcsak a műtrágyát. Nincs ilyen igény viszont az előkészítő munkálatok esetében. Magágyelőkészítésre például nagyon hasznos lehet, főleg az olyan 100-200 hektáros gazdaságokban, ahol a munka nagy részét a gazda egyedül végzi, és csak alkalmanként hív kisegítő traktorost. Az ő kiváltására például alkalmas lehet a robot.

A sorközművelő kultivátorozásra is javasolt az alkalmazása, mert ez is jól autonomizálható, de ez a munka nagy odafigyelést igényel. A hagyományos sorközművelő kultivátorok alkalmazása esetén a területnek tisztának kell lennie a bálamadzagoktól és egyéb feltekerhető anyagoktól, más a helyzet a napjainkban egyre jobban terjedő forgókapás kultivátorok esetén. Az év második felétől pedig mindez összekapcsolható lesz egy lézeres gyomirtóval is, ami így még népszerűbbé teheti a termékünket a zöldségtermesztők körében, a biogazdálkodók nagyon nagy várakozással tekintenek az újdonság elé.

A robot a hidrohajtásnak köszönhetően szemmel alig észrevehető haladási sebességet is képes tartósan felvenni, akár 50 méter/óra sebességgel halad, ami egy traktoros számára nagyon lélekölő folyamat lenne, de a Robotti könnyedén elvégzi a munkákat akár éjszaka is.

A bio sárgarépatermesztők, például, egy évben csak gyomirtásra, ami kézzel történik hektáronként akár 2 millió forintot is elköltenek. Ha egyáltalán van munkaerő, aki elvégzi. Van olyan gazdaság, ahol azért nem tudnak több sárgarépát termelni, mert nincs, elég ember a gyomtalanításra. Egy robottraktor alkalmazása esetén nincs ilyen korlát.

Hol és hogyan lehet működés közben látni a Robottit?

Tiszakécskén, például, van egy olyan terület, ahol bemutatókat szoktunk tartani. Május utolsó hetében lesz is két nap, amikor sor kerül ilyen eseményre. Ezt követően a Szántóföldi Napokon, Mezőfalván lehet majd velünk találkozni, ahol reményeink szerint egész nap dolgozik majd a robot. Ott is bárki közelről megtapasztalhatja, mit is jelent az autonóm működés a gyakorlatban. Terveink szerint Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen június közepén szintén tartunk még bemutatót.

Egyszerűbben megoldható, ha a gazda látogat meg bennünket, de nyitottak vagyunk arra is, hogy az érdeklődő saját földterületén tartsuk a bemutatót. Akit érdekel egy ilyen lehetőség, lépjen kapcsolatba velünk (amihez kattintson ide!)

Hogyan lehet hozzájutni egy ilyen traktorhoz?

Alapvetően értékesítésben gondolkodunk, de az érdeklődők ki is bérelhetik a robotot, aminek a díját a vételárba beszámítjuk. Ez csökkenti a vevőjelölt kockázatát és bátrabban lehet kipróbálni a Robottit.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Nő a hazai erdőterület, már 184 millió fa elültetésénél tart az Országfásítási Program

2025.03.17.

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok és a települések hazánkban.

Fejlesztés, innováció és alkalmazkodás kell a sikeres élelmiszertermeléshez a NAK osztályülése alapján

2025.03.17.

A kedvezőtlen gazdasági környezet és a klímaváltozás okozta kihívások ellenére sem mondtak le a beruházásokról a hazai gazdálkodók a NAK osztályülése szerint.

Viharos széllel és hózáporokkal indul a hét

2025.03.17.

Délutántól viharos széllökések várhatók főként északkeleten és nyugaton, estére azonban mérséklődik a szél, miközben a középső országrészben hózáporok alakulhatnak ki, helyenként vékony hóréteget hagyva maguk után.

Talajos programok lesznek március 21-én, több helyen is meg lehet tudni a talajszelvények titkait

2025.03.17.

A Magyar Talajtani Társaság (MTT) 2025. március 21-én országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „TALAJ a talpad alatt” címmel

Egyetlen növény, amely minimális munkával is bőséges termést ad!

2025.03.16.

A spenót termesztése viszonylag egyszerű, mivel hidegtűrő növény, és akár kertben, balkonládában vagy magaságyásban is nevelhető. Magyarországon nagyüzemi és kisgazdasági termesztése is jelentős, a frisspiaci spenótot többnyire kézzel szedik, míg az ipari feldolgozásra géppel takarítják be.

Megfizethető robotokkal teszi hatékonyabbá a FarmRobo a kis gazdaságok munkáját

2025.03.16.

A Future Farming interjút készített Sreekanth Reddy Vajralával, a FarmRobo vezérigazgatójával, akinek iMog robotja elnyerte a rangos Az év mezőgazdasági robotja 2025 díjat. Az exkluzív beszélgetésben Vajrala betekintést nyújtott az inspirációba, a tervezés folyamatába és a mezőgazdaság számára forradalmi autonóm megoldás jövőjébe.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 190 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás