Kevés szó esik a nyári aratáskor a gazdák kedvenc növényéről, a repcéről, pedig… A repcét a búzával egy időben vágják, nagy kérdés, hogy az előző szezonban nagy jövedelmet hozó termés ára miként alakul. Eddig jó volt a helyzet.

Néhány hete még égbe szökő repceárakkal lehetett ta­lálkozni, mostanra viszont megfordulni látszik a tendencia, sokan már mélyrepülést vizionálnak és emlegetnek. Az elmúlt hetekben valóban történhetett valami, mert előfordult napi 10 százalékos áresés is: a korábbi tonnánkénti 550-560 euró után az ár a 490-es szint alá is benézett.

Az észak-amerikai kormány úgy döntött, eltörli azt az előírást, mely szerint az üzemanyagokba kötelező belekeverni a biohajtóanyagot (Fotó: Pixabay)

Hogy mi lesz ebből, még nem tudni, ugyanis nagy kérdés, hogy az amerikai intézkedések hatása vagy Kína vételi dömpingje, illetve a leendő szójatermés mennyiben fogja meghatározni az árak alakulását – vázolja a kialakult helyzet ellentmondásosságát a szabadfold.hu Gazdanet rovatának írása. Mindenesetre a legfrissebb fejlemény, hogy a repceár Európában ismét visszapattant az 520-530 eurós szintre.

Az áresést az segítette, hogy az észak-amerikai kormány úgy döntött, eltörli azt az előírást, mely szerint az üzemanyagokba kötelező belekeverni a biohajtóanyagot. Ez a növényi olajok iránti kereslet csökkenését, nagy felszabaduló készleteket feltételez. Ez az igazi oka az áresésnek. Hogy meddig tart e hatás, nem tudni. Növelni kellene az árakat annak a ténynek, miszerint a globális készletek kimerülőben vannak, mindenki az új termésre – szója, repce, napraforgó, pálmaolaj – vár. Jobb szójatermést becsülnek a vártnál Amerikában, ami szintén az áresés felé ható erő.

Itthon már aratják a repcét, aminek nem tett jót a hideg, fagyos tavasz. Alacsonyabb hozamokat várnak amiatt, hogy kisebb és kevesebb elágazódást neveltek a növények. A júniusi kánikula, szárazság sem kedvezett a szemek fejlődésének. Aratási eredmények még nincsenek, de közepes termésnél nem várnak jobbat országos szinten. Ez viszont az árstabilizálódást segítheti.

Az viszont nem, hogy az elemzők szerint az Európai Unió egészének idei repcetermése nagyobb lehet a vártnál: míg néhány hete még összesen 16,8 millió tonnát becsültek, ma már 17 millióról szólnak a hírek. Ez 3,3 százalékkal nagyobb a tavalyi hozamnál.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összehasonlította az Szja-kulcsokat és az adófizetést Európában az Euronews

2025.05.13.

A személyi jövedelemadó-kulcsok jelentősen eltérnek Európa-szerte, a skandináv országok fizetik a legmagasabb, a kelet-európai országok pedig a legalacsonyabb adót.

Csökkentek az átlagárak, mégis kevesebb fogy a növényvédő szerekből

2025.05.13.

A teljes peszticidértékesítés 2024. évi nettó árbevétele az AKI-adatok alapján 133 milliárd forint volt, amely 10,5 százalékkal maradt el a 2023. évi eredménytől.

Alkalmazkodni kell Hargita megyében is: a több termés mellett még több a medvekár

2025.05.12.

Kedvezőbb bevételszerzést tesz lehetővé a klímaváltozás a Hargita megyei gazdálkodók számára, de a vadkár is nő.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Közel háromszoros volt a létszám az ömlesztett mezőgazdasági termények raktározásáról szóló felnőttképzésen

2025.05.12.

Az „Ömlesztett mezőgazdasági termények raktározási alapismeretei” című felnőttképzésre az eredetileg 50 főre tervezett helyett 130 szakember vett részt.

A zártkertekre, a tanyákra és a rövid ellátási láncokra is adnak támogatást

2025.05.12.

Meghatározó jelentőségű a házikerti termelés a jó minőségű és egészséges magyar élelmiszer előállításában.

Partnerhírek
Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Partner

Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat

2025.05.09.

Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Bargam Elios 3200/BDL 21

Hitelesített telefonszám

14 950 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás