Hirdetés
A pettyesszárnyú muslica sterilizálására használnák a génszerkesztést a bogyós gyümölcsök védelmében
Génszerkesztéssel gyorsan csökkenthető egy-egy kártevő nemzőképessége és így egyedszáma is. Mivel 100 százalékban működő megoldások nincsenek, ez sem jelentené a faj – ebben az esetben a Drosophila – kipusztulását. Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói a genetikai ollón alapuló technológiával igyekeznek visszaszorítani a pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) populációit. A faj hazánkban is egyre nagyobb károkat okoz a bogyós gyümölcsökben. Főként a málnában, de már meggy- és cseresznyeültetvényeken is találkozni vele.
A magyar ültetvényeken többek között ennek a kártevőnek köszönhető, hogy a málnát a vastagabb héjú bogyósok, például a fekete ribizli és a berkenye váltják fel - írta a Mezőhír cikke a Future Farming anyagára hivatkozva.
CRISPR/Cas9 génszerkesztéssel oldanák meg a kártevőcsökkentést
A beszámolók szerint a CRISPR/Cas9 technológia a pettyesszárnyú muslica „doublesex” génjét célozza meg, amelyik az elsődleges szexuális jegyek kialakulásáért felel. A beavatkozás eredményeként a nőnemű muslicák képtelenek voltak petéket rakni. Mivel a génszerkesztés révén az átörökítendő genetikai információk is megváltoznak, a módszer nemzedékről nemzedékre, fokozatosan alakítja át a populációt. A nemi jellegek átadása esetén a kutatók a módosított gént az utódok 94-99 százalékában kimutatták - fogalmaztak.
Hirdetés
Nem lehet kiirtani a pettyesszárnyú muslica állományt, fennmarad
A matematikai modellek szerint, amennyiben a vad populációkban csak minden ötödik Drosophila lenne ilyen módon génszerkesztett, akkor 8-10 nemzedéken belül sterillé válna a faj és kipusztulna. Ez viszont nem történhet meg, mivel sem ilyen mennyiségű módosított muslicával nem rendelkezik az emberiség, sem az öröklés mechanizmusa nem ennyire rugalmatlan - írták a szakemberek.
A természetnek általában éppen elég, ha az első nemzedék csak 1-6 százalékos valószínűséggel talál „menekülő utat” a maga számára, így a következő nemzedékben már ezek a sikeres egyedek lesznek jelen sokkal nagyobb arányban, a 8-10. populációban pedig akár egyeduralkodóvá is válhat a megújult génszerkezetű muslicafaj. Egyszóval a génszerkesztés épp olyan vesszőfutás, mint a kémiai hatóanyagok fejlesztése, viszont tény, hogy gyorsabb sebességre kapcsolja a genetikai versenyt üldöző és üldözött között. Amennyiben bírjuk a magunk diktálta tempót, akkor rendben - írták.
A védekezés módjai és az életforma
Azt már szakértő szemmel A farmosi fügés ember blogja írta meg részletesen, hogy a pettyesszárnyú muslica vagy foltos szárnyú muslica (Drosophila suzukii) egy invazív módon terjedő, idegenhonos kártevő légyfaj. Közeli rokona a hazánkban is közönséges ecetmuslicának (Drosophila melanogaster). Eredeti élőhelye pontosan nem ismert, valószínűleg a Távol-Keletről származik. 2008-ban jelezték először előfordulását Európában, és Észak-Amerikában. Első hazai példányát az MTA-ATK Növényvédelmi Intézet munkatársai találták meg 2012-ben, az M7-es autópálya parkolójában, a Balaton déli partján. Mára az egész országban elterjedt. Nógrád vármegyében gazdaságilag is mérhető kárt okozott 2015-ben a málnában. A pettyesszárnyú muslica tehát igen gyorsan terjed Európa-szerte, terjedését megállítani jelenlegi tudásunk alapján nem lehet - fogalmaztak.
A cikk szerint a védekezés a kártevő ellen kétféleképpen (biológiai és kémiai úton) is lehetséges. Egy tanulmány alapján, ha tűztövist (Pyracantha coccinea) ültetünk a pettyesszárnyú muslica tápnövényeinek közelében, akkor inkább azt részesíti előnyben, így a tűztövis egyfajta csapdanövényként viselkedik a kártevő számára.
Az említett tanulmány szerint szamóca (eper) ültetvényen végzett kísérletek tanulsága nyomán a tűztövis közelében lévő ültetvények fertőzöttsége 40%-ot csökkent - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 600 hirdetés 100 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés