Hirdetés
A Pápai Hús ügyvezetője szerint az irreális sertésárakat magunknak köszönhetjük
Számos kérdést vet fel, hogy a jelenlegi húsfogyasztásunk fenntarthatatlan, ezért egyre több vegetáriánus és vegán húshelyettesítő termékkel találkozni a bolti polcokon. Ezeket tipikusan nem a húselőállító cégek gyártják, így szinte egyedülálló, hogy a Pápai Hús Kft. mégis úttörőnek számít ezen a területen Magyarországon. Kérdés, hogy vajon tényleg megérte-e belevágnia ebbe a 110 éve húsfeldolgozással foglalkozó vállalatnak? Szappanos Péter, a vállalat ügyvezetője többek között erről beszélt egy interjúban.
A Pápai Hús Kft. ügyvezetője, Szappanos Péter az Agrárszektornak adott interjút, ezt az anyagot szemléztük. A szakember arról is beszélt, hogy milyen súlyos problémákkal kell megküzdeni a sertéságazatnak. Szerinte egy biztos: a helyzet nehéz, kilábalni pedig még nehezebb lesz belőle.
Jelenleg miket keresnek leginkább a vevők a cég termékei közül?
Vannak hagyományos erősségei és nem hagyományos erősségei a vállalatunknak. A hagyományos termékek esetében nagyon széles a portfólió, de, ami relatív különleges a piacon, az a tradicionális parasztsonka, parasztlapocka, mely hagyományos érlelési módszerrel, 6-10 hétig sóban érlelve készül. Ez manapság nagyon ritka, mert nagyon sokáig áll benne a gyártó pénze, viszont ez adja a tartósítószerektől mentes, tradicionális jelleget. A másik hagyományos termékkategória, amely új erősségünk, nem más, mint a bacon-ök és a szalonnák. Továbbá vannak a disznótoros termékek, főleg a hurka és a disznósajt. Ezen két termékcsoport értékesítési volumene stabilan csökkenő trendet mutat, mivel a fiatal korosztály sajnos kevésbé érdeklődik ezek iránt. Az idősebb korosztály pedig megy ki a vásárlói lehetőségekből, így van egy beépített csökkenés, amely egyébként a sertéshúspiac egészére is igaz.
Hirdetés
A vállalat vegán termékekkel is elkezdett foglalkozni. Milyen visszajelzések jöttek ezekkel kapcsolatban és miért kezdték el gyártani őket?
A vegán termékek túlzás nélkül óriási sikersztorinak számítanak. De itt is két különböző iskola van. Az egyik, amelyik abszolút nem is próbál mg a húsra hasonlítani ízben, ahol a zöldségeken van a hangsúly, és azt is keresik a vevők. Nekünk viszont nem ők a célcsoportunk, hanem az úgynevezett flexitáriánusok. Ettől függetlenül vegán és vegetáriánus fogyasztóinktól is nagyon jó visszajelzéseket kapunk. Valahogy sikerült áthidalnunk ezt a nagy szakadékot azok között, akik elutasítják a húst és akik nem. Szerencsére mind a két oldalon elfogadtak minket. Itt óriási a fejlődés.
A 2022-23-ban tapasztalt komoly áremelkedés ennél még nagyobb mértékben csökkentette a fogyasztást, de az is megjelenik ebben, hogy a fiatalabb korosztályban egyre gyakrabban utasítják el a húst. A húshelyettesítő termékeknél azonban van egy beépített növekedés, ráadásul az árazásuk is egyre kedvezőbb. Nem tekintve a szójaalapú, nagyon olcsó, alsó polcos termékeket, nagy átlagban azt mondhatjuk, hogy korábban sokkal drágábbak voltak a húshelyettesítő termékek, mint a húsból készült megfelelőik. Mostanra viszont már csak egy picit drágábbak, szinte teljesen bezárult ez az olló.
Miért jött az ötlet, hogy vegán készítményeket is gyártson a cég?
Amikor 2019 márciusában neveztek ki ügyvezetőnek, az új menedzsment csapatommal egy nagyon őszinte önvizsgálatot végeztünk, arra fókuszálva, mit lehetne másképp csinálni. Ennek a fő következtetése az volt, hogy a húskészítmények piacán nagyon korlátozottak a lehetőségek. Nyilvánvaló, hogy egy kiforrott piacon egy sokadik sonkának vagy baconnek óriási akadályokat kell leküzdeni, hogy a fogyasztó azt tegye be a kosarába. Ettől függetlenül itt is voltak feladatok, leginkább a csomagolásban és márkaarculatban innováltunk.
A nagyobb meglepetés az volt számunkra, hogy rájöttünk, minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy húshelyettesítő termékeket gyártsunk. Mivel nem voltak még ebben a szegmensben domináns piaci szereplők, azt gondoltuk, megpróbálkozunk a vegán vonallal, mert lesz rá piaci igény. Ez 2019 közepén még nem volt ennyire nyilvánvaló, és bevallom, kollektívan visszafojtott lélegzettel vártuk a 2020 júniusi piaci indulás után azt, hogy vajon a húsimádó fogyasztóink nem fogják-e azt mondani, hogy ezek felültek egy divathóbortra, és elfordulnak tőlünk.
Most is jóval kisebb ez a portfóliónk, mint a húsipari, de hatalmas a növekedés és komoly potenciál van benne. A volumen évente duplázódik, az árbevétel pedig három év alatt több mint nyolcszorosára nőtt.
Tényleg fenntarthatatlan a jelenlegi húsfogyasztásunk?
Az európai húsfogyasztás valószínűleg fenntartható, mert Európa óriási exportőr. Ha szűkítjük a termelést, még akkor is önellátó tud lenni. Itt az a kérdés, hogy ha azok a 100 milliók Afrikában, Ázsiában, akik a mélyszegénységből kiemelkednek, fejenként ugyanennyi sertéshúst szeretnének fogyasztani, az megoldható-e. A válasz valószínűleg az, hogy ez tényleg nem megoldható. Biztos, hogy kell ezen reformálni, és az állatjóléti, valamint a klímavédelmi szempontokat is jobban bele kell építeni, valamint a szállítás negatív externáliáit. Azt nem tartom jónak, hogy Spanyolországban levágnak egy sertést, tartósítószerekkel megoldják, hogy hosszú ideig eltartható legyen, majd 2000 kilométert utaztatják, és még így is olcsóbb, mint a helyben előállított termékek. Azt nyilván ne tiltsuk meg, hogy valaki megvegye a Serrano sonkát, ha szeretné, mert azt mi nem tudjuk itt úgy megcsinálni.
Erre jött létre a Magyar Termék gondolatkör, és már nagyon sokat javult a helyzet, de még mindig óriási a lemaradásunk például Ausztriához képest.
Visszaesett a kereslet az áremelkedések miatt a Pápai termékek esetében?
A sertéshús esetében óriási volt az áremelkedés az utóbbi másfél évben, viszont azt is látni kell, hogy ennek a fő oka az, hogy az élősertés ára is kivételesen sokat emelkedett. Az utolsó „békebeli hónap” 2022 januárja volt. Ha az ekkor uralkodó árakat vesszük 100%-nak akkor ahhoz képest a vágóbaromfi és a tej felvásárlási ára 149% és 180% százalékkal érték el a csúcsukat 2022 decemberében, és a KSH legutolsó hivatalos jelentése szerint 2023 augusztusában 140% és 118%-on állnak, tehát ezek az árak jelentősen csökkentek a legmagasabb értékükről.
Ezzel szemben az élősertés árcsúcsa 2023 júliusában volt 200%, de a 2023 augusztusi érték is még 195%-on áll. Tehát a vágóbaromfi áremelkedéshez képest majdnem két és félszeres az emelkedés, míg a tej felvásárlási áremelkedéséhez képest több mint ötszörös az áremelkedés mértéke. Az élősertés aránya akkora minden vágóhíd és feldolgozó költségszerkezetében, hogy ezt nem lehet kigazdálkodni komoly áremelések nélkül.
Azért reményt is szeretnék adni a fogyasztóknak: ha fennmarad az a kedvező trend, hogy a sertésár csökken, akkor mi is tudunk majd átadási árakat csökkenteni. Azt viszont ki kell emelni, hogy a fent leírt mértékben növekedő vágósertésárak miatt nem meglepő módon eddig szóba sem jöhetett semmilyen árcsökkentés.
Mit gondol, mi lehet a fő gond az EU-ban a sertéstenyésztésben?
Nagyon nehéz kérdés, de az bizonyosan nagyban hozzájárul a problémákhoz, hogy nagyon hosszú a vágósertés szám növelésének/csökkentésének átfutási ideje. Ha ma elhatározza valaki, hogy több vágósertést szeretne termelni, ki kell választani azokat a kocasüldőket, amelyeket 2-3 hónap múlva megtermékenyítenek, majd 4 hónap a vemhesség, ez után jön nagyjából 5 hónapnyi hizlalás. A baromfinál ez a ciklus jóval rövidebb. Ott meg lehet oldani 1-2 hónap alatt, ha valaki többet vagy kevesebbet szeretne. A sertéstermelőknek pedig az alapján kell meghozni a döntést, hogy várakozásaik szerint egy év múlva mennyi lesz az élősertés ára. Ezt nem lehet előre jelezni, és nincs semmilyen pénzügyi instrumentum, amellyel le lehetne fedezni.
A tőzsdei ár elnevezés teljesen megtévesztő, mert ez nem tőzsde, és nem lehet rajta kereskedni. Ez egy referenciaár. Sajnos az összes környező országban ezt fogadták el referenciapontnak, és a felvásárlási szerződések túlnyomó többségében ehhez képest vannak megállapítva a felvásárlási árak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy sem a termelők, sem a feldolgozók nem látnak egy hétnél távolabb arra vonatkozóan, hogy milyen áron fognak eladni vagy vásárolni vágósertést.
Ezt a helyzetet tovább nehezíti, hogy a német sertésár euróban van meghatározva, tehát még a forint hektikus és előre kiszámíthatatlan árfolyam mozgásai is komolyan tudják befolyásolni a forintban fizetendő végső árat. Meg kell mondanom, sok iparágban voltam már, de ilyet sehol sem láttam még. Azért is okoz gondot, hogy az alapanyag oldal költségeit nem lehet előre lefedezni, mivel a másik oldalon a kiskereskedelmi láncok akár egy éves ártartást várnak el a saját márkás termékeik gyártóitól. Így a feldolgozóknak óriási kockázatokat kell vállalni, és amikor rövid időn belül jelentősen emelkedik a sertésár, akkor biztos, hogy nagy mértékben csökken az általuk elérhető profit marzs.
Ezzel kapcsolatban még soha nem volt lázadás az ágazati szereplőknél?
Az a baj, hogy ezt magunknak köszönhetjük, mivel senki nem erőlteti ránk, hogy ez legyen az ár. Volt egy hosszú időszak 2020-2021-ben, amikor nagyon alacsony volt a sertésár, 1,19 euró/kilogramm. Most nyáron viszont már 2,5 euró volt. Ez egy kigazdálkodhatatlan teher.
Amikor 2022 márciusában felrobbantak a takarmányárak és az energiaárak, még érthető is volt a rendkívüli mértékű és dinamikájú élősertés áremelkedés, ekkor 2,0 euró/kilogramm környékére emelkedett az ár és egészen 2023 februárig ekörül mozgott. Az viszont teljesen érthetetlen volt, amikor 2023 tavaszán, mind a takarmány mind az energiaárak jelentősen korrigáltak lefelé, viszont ezzel párhuzamosan a sertésár még további 25%-ot emelkedett 2,5 euró/kilogramm értékre. Ezt fundamentálisan semmi nem indokolta, és itt ütött vissza a korábban említett rendkívül hosszú alkalmazkodási idő.
Ezt a teóriát a szabályozáselmélet is megerősíti, mely szerint minél hosszabb az átfutási idő, annál nagyobb amplitúdójú kilengések lesznek az árban. A piacon abszolút ezt láttuk empirikusan. 2019-ben volt egy nagyon nagy áremelkedés, utána egy nagyon nagy lemenetel 2020-ban és 2021-ben, majd 2022 tavaszától megint felmenetel új történelmi csúcsra, és most úgy tűnik, hogy megint lefelé mutató trend kezdődött. De ez össztársadalmi szinten nagyon nem jó, mivel ilyen bizonytalanság mellet sem a termelői sem a feldolgozói oldal nem tud hosszú távra megalapozott beruházási döntéseket hozni. Azt nem lehet elfogadni, hogy egy-két évente a ló egyik túloldaláról a másik túloldalára esünk, és vagy a termelők vagy a feldolgozók vagy a fogyasztók hosszú ideig extrém negatív helyzetben találják magukat külső körülmények miatt.
Van erre bevált megoldás?
Kész recept nincs, de ki lehet dolgozni. Bár alapvetően abszolút a szabad verseny híve vagyok, szerintem itt be kellene avatkozni, mivel a piaci önszabályozás láthatóan nem képes hatékonyan működni. Azt kellene elérni, hogy olyan országok termékei ne versenyezzenek egymással, amelyekből a sertés súlyának körülbelül felét kitevő melléktermékeket sokkal magasabb áron értékesíteni lehet a Távol-Keletre és amelyekből nem. Mert ez így nem fair verseny. A sertéspestissel sújtott országokból a legmagasabb árszintű, dél-kelet ázsiai piacokra való export nem lehetséges ezért azon országok feldolgozói, amelyek ki vannak tiltva ezekről a piacokról, komoly versenyhátrányba kerülnek a saját hazai piacaikon is.
Meg lehet érteni a tenyésztőt is, hogyha jön valaki Romániából, és 40 forinttal többet ad kilójáért, akkor miért ne adná el neki? Az is érdekes, hogy az EU-n belül sem egy monolitikus sertésár van: a spanyol ár szinte mindig alacsonyabb, mint a német, de a holland és dán is. Ennek is vannak helyi kereslet-kínálati mozgatórugói, de a különbségek mértékét furcsának tartom. Azon is gondolkoztunk, hogy a magyar felvásárlási árakat egy kosárhoz kellene igazítani, ami több ország árának az átlagából alakulna ki. De sajnos a német referencia ár kizárólagos használata sok év alatt beégett, nagyon nehéz innen kimozdulni.
A termelők csak akkor akarnak majd kimozdulni, ha az nekik éppen előnyös lesz, de akkor meg a feldolgozók nem fogják akarni. Így a piac ezt nem tudja megoldani, ezért lenne szükség állami vagy akár nemzetek feletti adminisztratív beavatkozás. A 2023-as év 41. heti referenciaárak például nagyon beszédesek, hiszen Romániában 2,46; Magyarországon 2,28; Németországban 2,25; Spanyolországban 2,19; Hollandiában 2,0; Dániában pedig 1,89 euró volt egy kilogramm - mondta Szappanos Péter.
A teljes cikket itt lehet elolvasni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSolis 26 univerzális kis traktor
Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés