Hirdetés
A nyitás ellenére még nem tudott helyreállni a vadhúspiac
A vadgazdálkodási ágazat megérezte a pandémia hullámait, a HoReCa-szektor bezárásait, a határzár miatt a külföldi bérvadásztatásból származó bevételkiesést és az évek óta tartó afrikai sertéspestis járványt is. Ez a lőtt vad piaci árában is megmutatkozott. Ezekről a hatásokról, valamint telített hűtőházakról és a külföldi felvevőpiac változásáról is beszélt Tapasztó Sándor, a VADEX Zrt. felvásárlási osztályvezetője. A vadhúspiac még mindig nem stabilizálódott.
A szakember a Magyar Mezőgazdaság munkatársának beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány kitörését követően az éttermek bezárásával jelentősen lecsökkentek a jellemzően nyugat-európai kiszállításaik. Azért, hogy ne veszítsék el hazai partnereiket, nem állították le a felvásárlást, így kénytelenek voltak készletre termelni. Ennek megfelelően csökkenni kezdtek a felvásárlási árak – mondta Tapasztó Sándor.

Bár a hűtőházaink meglehetősen telítettek, szerencsére nagy hűtőkapacitással rendelkezünk, nem kellett bérhűtéshez folyamodnunk. A készletfelhalmozódás tehát átmenetileg megoldott, főként a drágább termékek, húsrészek (amiknek fő felvásárlója eddig a HoReCa-szektor volt) vannak készleten. A határzár miatt és a külföldi felvásárlói piac visszarendeződéséig a hazai értékesítés felé is nyitottunk - közölte.
Hirdetés
Vadhústermékek és feldolgozás
A VADEX Zrt.-nek nemrég elkészült egy feldolgozóüzeme, ahol a grillkolbásztól a hamburgerpogácsán át a pástétomig késztermékeket gyártanak, remélve, hogy a hazai fogyasztók körében egyre népszerűbbek lesznek ez a konyhakész áruk, áthidalva ezzel az export befagyását. A vadászati idény márciusi kezdete után általában elsőként az olasz piac nyit a késztermék-felvásárlásra – ez viszont az idén elmaradt. Szeptembertől egészen karácsonyig pedig a német, osztrák és Benelux államok felvevőpiaca élénkül fel, különös tekintettel a bőgő gímbika húsára, ami Magyarországon egyáltalán nem keresett termék.
Tartunk attól, hogy az esetleges negyedik hullám érkezésével az eddig kieső értékesítési mennyiséget képesek leszünk-e pótolni - mondta a szakember.
A túltelített vadhúspiac miatt csökkent a lőtt vad ára
A HoReCa-szektor nyitásától függetlenül nem állt vissza a rend a felvevő- és külkereskedelmi piacon. A partnerek óvatosak, csak kis mennyiségben rendelnek, és azok a vendéglátóegységek, akik alig élték túl a bezárást, nem vadhúsrendeléssel kezdik a tevékenységüket. Ám nem csak ez jelenti a problémát a lőtt vadhús értékesítésével kapcsolatban. A vadászatra jogosultak nem tudtak számolni a határzárak miatt az áprilistól induló, őzbakvadászatból származó külföldi bérvadásztatás bevételével, ahogy a szeptemberi bőgés idején, a gímszarvasbika-elejtés bevételével sem - írták. A hiányt ugyan alacsonyabb áron, hazai vadászok bérvadásztatásából kívánták némileg pótolni a vadásztársaságok, ennek megfelelően a lőtt vad értékesítési árában igyekeztek emelni a költségeket.
Ám mivel szinte mindegyik vadásztársaság így tett, rengeteg lőtt vad jelent meg a piacon (jellemzően szarvas és őz), aminek az lett az eredménye, hogy az árak jelentősen csökkentek. Eközben az országban maradt készletek telítődtek, és egy esetleges újabb járványhullám miatt mindenki kénytelen tárolni a készterméket. A kereskedő viszont nem szívesen veszi meg az egy évesnél több szavatossági idejű terméket (3 év a vadhús szavatossági ideje), legfeljebb csak nagyon nyomott áron.
Afrikai sertéspestis és vaddisznóhús-hiány
Az évek óta tartó afrikai sertéspestis járvány a vaddisznóhús mennyiségét és értékesítési árait is befolyásolta. Jelentős mennyiségkiesés tapasztalható a piacon, körülbelül 30-40 százalékos a lőtt vaddisznóhús-csökkenés. Márpedig hazánkban ez a vadhús a legkeresettebb a fogyasztók körében, elsősorban a könnyű elkészíthetősége miatt.
Az ASP-vel fertőzött területen teljes vadászati tilalom érvényes a vaddisznóra. Az állománygyérítés érdekében kizárólag diagnosztikai kilövést lehet engedélyezni. Minden diagnosztikai célból terítékre hozott egyed testét ártalmatlanítani kell. A Helyi Járványvédelmi Központ (HJK) vezetője a vadászatra jogosult írásbeli kérelme alapján eseti engedélyt adhat arra, hogy a diagnosztikai célból elejtett egyedek egy részét, kizárólag negatív virológiai (PCR) eredmény birtokában, a vadászatra jogosult magánfogyasztásra mint végső fogyasztó, a fertőzött területen belül felhasználhassa, illetve a trófeát kikészíttethesse. A magas vagy közepes kockázatú területen a vadászatra jogosult mind a vadászat során, mind az állománygyérítés érdekében diagnosztikai célból elejtett vaddisznó testeket felhasználhatja és értékesítheti.
A gyakorlat mégis az, hogy ezeken a kockázati besorolású területeken is inkább leadják a megsemmisítőbe a sok esetben teljesen egészséges vaddisznót a kártalanítási összeg fejében (ezáltal fix bevételt könyvelhetnek el a vadásztársaságok), minthogy értékesítenék azt. Ezen okokból kifolyólag keletkezett az a 30-40 százalékos vaddisznóhús-hiány a piacon – mondta Tapasztó Sándor.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Gabonahűtés vagy gabonaszárítás? Most bármelyik fejlesztés megvalósítható pályázati forrásból!
2025.03.13.Március elején megjelentek a KAP 2025 pályázatok. A „Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésére kiírt pályázatokba bekerült a 2024-es HETECH Szakmai Nap egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett témája a gabonahűtés technológiája is.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Alfaseed Jami szemes cirok, BMR cirok, silócirok vetőmag, fémzárolt eladó
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 187 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés