Az Agrárminisztérium 2021. november 19-én egyeztetett a magyar műtrágyapiac kereskedőivel és viszonteladóival arról, „hogyan tartható határon belül a magyar műtrágya”. A találkozón az is elhangzott, hogy „a gazdálkodók érdekében minden lehetséges eszközt be kell vetni, biztosítani kell a hazai műtrágyaellátás biztonságát” – jelent meg egy internetes agrárportálon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és a Magosz szerint a gazdálkodók elvárják, hogy a magyar műtrágyák az országban maradjanak. „Ha a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László úr így folytatja (műtrágyaexporttal és áremeléssel), akkor komolyabb állami beavatkozásra lehet szükség - közölte a NAK”. Sőt, arra is felhívták a figyelmet, hogy az állam átveheti a gyár üzemeltetését annak érdekében, hogy a műtrágya termelést állami ellenőrzés alá vonják.

Erre reagálva friss sajtóanyagában a Nitrogénművek Zrt. kijelentette, hogy a társaság már jóval korábban, szeptember végén jelezte aggodalmát a piaci instabilitás és a felmerülő kockázati tényezők miatt, megkeresve az Agrárminisztériumot és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Ennek ellenére a céget, mint egyedüli nitrogénalapú műtrágyagyártót és jelentős forgalmazót, semmilyen egyeztetésre nem hívták meg.

A Nitrogénművek Zrt. egész évben maximális kapacitással üzemelteti a gyárat. A gyár éves tervezett karbantartási ciklusa 2021 júniusában volt, 6 hétig tartott. Februárban és a harmadik negyedévben két rövidebb, nem tervezett leállás történt. A Nitrogénművek Zrt. az egekbe szökő energiaárak miatt kora ősszel négy hétre felfüggesztette kereskedelmi tevékenységét, amit 2021 októberétől újraindított.

A társaság folyamatosan kínál műtrágyát a magyar gazdálkodóknak, közép-európai piaci árszinten. 2021-ben történelmileg kiemelkedően magas műtrágyaárakat tapasztalhattunk globálisan, ami a 2016-2020 közötti időszak nyomott műtrágya átlagárnak és az ezt követő alacsony iparági befektetési szintnek az eredménye. A Nitrogénművek Zrt. mindenkor az elfogadott üzleti tervet követi az export mennyiség allokációja során. Azokat a havi mennyiségeket, amelyekre nincs kereslet egy adott piacon, átcsoportosítja azokra az országokra, ahol felmerül rá igény - olvastuk a cég sajtóközleményében.

A Nitrogénművek Zrt. vezetése azt javasolja magyarországi és külföldi vásárlóinak, hogy a műtrágya kijuttatási szezon kezdete előtt vásárolják meg a szükséges mennyiséget. Ezzel elkerülhetik a 2022. első negyedévére várható szállítási problémákat és biztosíthatják maguknak, hogy a megvásárolt műtrágya ára az aktuális termelési költségekhez igazodjon.

A vállalat emlékeztet rá, hogy bármilyen kiviteli tilalom súlyosan sértené az uniós jogot, különösen az Európai Unióműködéséről szóló szerződés (EUMSz) 35. cikkét. Kiviteli tilalom az EUMSz 36. cikkére és az Európai Unió Bíróságának (EUB) kapcsolódó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva nem indokolható.

Ezen túl a Nitrogénművek Zrt. biztosítja minden ügyfelét és partnerét, hogy a cég eleget tesz vállalásainak, és mindent megtesz a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért. A vállalat 2021.november 1. és 23. között 89 ezer tonna műtrágyát szállított közvetlenül csak a hazai végfelhasználóknak, miközben ugyanebben az időszakban 87 ezer tonnát gyártott.

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Önvezető traktorokkal aratnák le a jövőt – de egy meglepő akadály állja útjukat

2025.07.13.

Egy országos felmérés szerint az ausztrál gabonatermelők jelentős érdeklődést mutatnak az önvezető mezőgazdasági gépek iránt, azonban az ár és a technológia megértésének hiánya komoly akadályt jelent az elterjedésükben.

Liliomfélék vagy csak liliomnak hittük? Virágok, amiket gyakran összekeverünk

2025.07.13.

A kertészkedés bűbájos világában kevés virág képes úgy megérinteni a lelket, mint a liliomok. Elegáns virágzatuk, élénk színeik és finom szirmaik időtlen bájt kölcsönöznek a kerteknek. Ám ebben a botanikai csodavilágban gyakran felüti fejét a zűrzavar.

5 trükk, amellyel metszés nélkül lesz dúsabb a szobai futóka

2025.07.13.

Íme 5 biztos tipp, amellyel metszés nélkül is dúsabbá teheti a szobai futókát! Követésük egyszerű, és szinte semmi pluszmunkát nem igényelnek.

Természetes öntisztulás – a lótusz-effektus a természet mérnöki zsenialitásának bizonyítéka

2025.07.13.

A „lótusz-effektus” kifejezés régóta foglalkoztatja a tudósokat, kertészeket és újítókat egyaránt, hiszen a természet lenyűgöző öntisztító képességét testesíti meg. Cikkünk bemutatja e jelenség eredetét, jelentőségét, korszerű alkalmazásait, és ötleteket ad arra is, hogyan vihetjük be a kertünkbe – és akár a mindennapjainkba.

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás