A magyarországi erdőkben óriási potenciál van, legális fakitermeléssel természetkárosítás nélkül kielégíthető a lakosság megnövekedett tűzifaigénye – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ehhez az állásponthoz mellékeljük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktató Zlinszky János ökológus elemzését a fakitermeléses rendeletről. A szakember azt vezeti le, hogy az új rendeletnek tragikus következményei lehetnek.

A NAK közleménye szerint az erdészetek a jövőben is professzionális szakmai, illetve hatósági felügyelet mellett végzik a tevékenységüket. Azt írták, hogy a hazai erdőkben óriási potenciál van, a megnövekedett tűzifa keresletet ki tudják elégíteni az állami és a magánerdészetek, méghozzá úgy, hogy a fenntarthatósági szempontok sem sérülnek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint károsítás nélkül kitermelhető a több tűzifa, a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktató Zlinszky János ökológus szakember viszont tragikus következményekkel számol

Így látja a tűzifa kitermelés helyzetét a NAK

A NAK azt írta, hogy a hazai erdészetek az elmúlt hetekben – a globális energiaválság miatt – előrehozott és megnövekedett tűzifaigényt tapasztalnak a lakosság részéről, és az igényeket az őszi kitermelési időszakban teljes mértékben ki tudják elégíteni. Sokan eddig is fával fűtöttek, és a várakozások szerint a lakosság körében tovább bővül ez a fűtési mód. Tűzifa majdnem minden fakitermelés során – így például az ipari célú faanyag kitermelése esetében is – keletkezik, sokszor akár a kitermelt famennyiség felét is meghaladóan. Évtizedek tapasztalata szerint a tűzifa értékesítési lehetőségei változóak, az elmúlt években a korábbinál kisebb volt a kereslet. Ez sok esetben fakitermelések elhalasztását eredményezte. A mostani megnövekedett keresletet az erdőkben felhalmozódó fakészletből akár tartósan is ki lehet elégíteni – közölték.

A kamara közleménye azt is hangsúlyozta, hogy a természeti értékek megőrzése mindenki számára elsődleges fontosságú, az erdész szakemberek személye eddig és ezután is garancia a természeti fenntarthatóságra – írták.

Ezt gondolja ugyanerről az ökológus szakember

A Greenfo írta meg, hogy egy másik szakmai álláspontot képvisel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktató Zlinszky János ökológus elemzése.

Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító tagja, Zlinszky János írta az alábbi, idézett sorokat tagságunknak és minden teremtett világ iránt felelősséget érző embernek.

“A ti beszédetek legyen igen – igen, nem – nem” (Mt 5, 37)

“Nagy port vert fel a közelmúltban a “fakitermeléses”, a tűzifa termelést megváltoztató rendelet, hullámai még korántsem csitultak el. Ahhoz, hogy bárki “sine ira et studio” gondolkozzék erről, tisztában kell lennie a tényállással. Magyarul: mi változott valójában?

Mivel a jogszabályok már csak olyanok, hogy ennek megértéséhez nem elegendő magát a megváltozott szabály-szöveget elolvasni, hasznos lehet egy rövid összefoglaló. Erre teszek kísérletet. A szöveg az enyém, az én felelősségem. Nincs mögötte kutatás, csak a jelenlegi ismereteim.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy egyes civil szervezetek részéről (pl. WWF, Levegő munkacsoport) szakmailag korrekt megszólalások hangzottak el az ügyben eddig is. Alant tehát a kormányrendelet szövege, és magyarázó megjegyzéseim (zárójelben, félkövér betűvel szedve a szövegben) – írta a szakember.

A Kormány 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. § (3) és (4) bekezdésére, a 3. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva…

(Erre a hosszú bevezetésre azért van szükség, mert meg kell indokolni, hogy a Kormány olyan szabályokat (pl. törvényt) módosít, amelyeket eredetileg az Országgyűlés (nem pedig kormány) hozott meg. A (jog)szabályokat ugyanis az a szerv módosíthatja, amely kiadta őket.)

  • …a következőket rendeli el:

1. § (1) Fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni.

(Ez a rendelkezés sommás, teljes félretevése a fakitermelés, fakivágás tilalmi időszakainak. Miről szólhatnak egyébként a tilalmi időszakok, illetve korlátozások, azaz mit szolgálhatnak? Például, hogy
– fészkelési időben ne vágják ki a fákat a madarak alól,
– ahol van védett aljnövényzet, ott ne olyankor termeljenek, amikor ez az aljnövényzet pusztulását is magával hozza,
– inkább ritkítsák az állományt, mint hogy teljesen eltüntessék, és így tovább.)

(2) Védett természeti területen
a) idegenhonos fafajokból álló állomány kitermelése után az erdő felújítása során – a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 33. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően – nem szükséges fafajcserés szerkezetváltást végezni, és az erdőfelújítás természetes úton is elvégezhető;

(Tehát ahol védett területen kivágják az özönfajokból, idegenhonos fajokból álló, kártékony állományt, ott azt hagyni lehet újra felújulni, nem kell hazaira cserélni. Az özönnövények ellen alaphelyzetben nem csak védett területen kellene küzdeni, hanem mindenütt, a felújulásukat sehol sem lenne szabad hagyni, védett területen végképp nem.)
b) őshonos fafajokból álló és sarjeredetű természetes felújulásra képes erdőállomány véghasználata az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) 10. § (2) bekezdésében és a Tvt. 33. § (5) bekezdésében foglalt korlátozásoktól mentesen végezhető.

(“Véghasználat” az, amit a köznyelv tarvágásnak hív, tehát amikor nagyobb területről az egész állományt levágják, a termőhelyet lecsupaszítják. Az ilyen típusú kitermelést az utóbbi időben igyekeztek visszaszorítani. Most tehát lehet mindenütt “tarra vágni” a területet. A kitermelés után pedig nem muszáj ültetni, nem muszáj magról újítani, nem muszáj szelektálni, elég, ha a tuskókból sarjad vissza az állomány.)

(3) Az Evt. 1. mellékletében felsorolt állami erdészeti társaságok által az erdőgazdálkodáshoz szükséges és földmunkával járó közelítőnyom-hálózat hatósági engedély nélkül alakítható ki.

(Azaz az állami erdészetek által kezelt erdőkben a természetvédelmi (vagy bármely más) hatóság engedélye nélkül lehet dózerolni, utat építeni bárhol.)

(4) Az Evt. 71/A. § (2) és (3) bekezdésének rendelkezéseit az állam 100%-os tulajdonában álló erdőre is alkalmazni kell.

(Ez azt jelenti, hogy az állami erdőkben nem kell megvárni a vágással a vágásérettségi kor elérését. Mivel Magyarországon igen kevés a természetes erdőállomány, ezért a legtöbb erdőről tudni lehet, hogy a “lényeges”, uralkodó fajokból álló állomány mennyi idős, hiszen emberi beavatkozás eredménye a telepítés vagy felújítás, nevelt erdőről van szó. A fákat fajtól és rendeltetéstől függően más-más életkorban érdemes és szabad kivágni: ez a vágásérettségi kor. Ettől lehet most eltekinteni.)

(5) Az Evt. 51. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezést cser és nemestölgy főfafajú erdő esetében is alkalmazni kell.

(Eddig csak az éger, az akác, az őshonos nyár, valamint a fűz volt sarjról újítható, mert ezek természetesen is sarjadnak. Most a tölgyeknél sem kell magvetéssel vagy ültetéssel vesződni. Ez természetesen csökkenti a gazdálkodó költségeit, de nem garantálja, hogy ugyanolyan erdő nő a levágott helyén.)

(6) Az erdő felújítása során az Evt. 51. § (6) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.

(Ez a rendelkezés a következő lenne: “Ha a termőhelynek megfelelő őshonos állományalkotó főfafajok mageredetű természetes felújításának feltételei adottak, ezt a felújítási módot kell alkalmazni.” Most már nem kell.)

(7) Az Evt. 1. mellékletében felsorolt állami erdészeti társaságok vonatkozásában – az Evt. 41. § (3) bekezdésében foglaltakon túlmenően – erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az erdőgazdálkodásért felelős miniszter ez irányú döntése alapján is sor kerülhet.

(Lényegében azt mondja, hogy ha még így is maradt a rendszerben valami korlát, azt a miniszter egyedi döntéssel felülírhatja.)

(8 ) Az Evt. 41. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az erdőgazdálkodó a tevékenység megkezdését legkésőbb 8 nappal megelőzően az erdészeti hatóság részére tett bejelentést követően végezheti. A bejelentés elbírálása során szakkérdés vizsgálatában közreműködő hatóság az állásfoglalását 3 napon belül adja meg.

(Ezek a határidők lehetetlenül szűkek, betarthatatlanok. Ha a hatóság a bejelentésre nem (tud) reagál(ni) határidőre, az jóváhagyásnak minősül. Márpedig a természetvédelmi hatóság szűkös állománya és költségvetése már eddig sem tette lehetővé a szükséges számú és gyakoriságú kiszállást, helyszíni szemlét.)

2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A 3. § az e rendelet kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
3. § (1) A Kormány e rendelet hatályát a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.
(2) Ez a rendelet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény hatályvesztésekor hatályát veszti - jegyezte Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

Az okok és a gyakorlat

A szakember szerint a módosítások indoka a Kormány szerint a tűzifa-ellátás gyors megnövelése, már az idei télre - innentől a hagyományos szöveggel idézzük az elemzését. A rendelet azonban ezt nem tudja elérni (csak az akác tekintetében, az akácot végesetben lehet rögtön használni), viszont számos más hatása várható. Ha a most kivágott fát azonnal eltüzeljük, azzal nagyobb kárt okozunk, mint hasznot: nedves, nem hatékony, füstöl. De ha úgyis csak két év múlva használhatjuk (ésszerűen és hatékonyan) a most kivágott tűzifát, akkor miért is nem lehet a normális vágásidőben kivágni, aztán eltenni szárítani?

A szakértő szerint a a jogszabály-változás sem arra nem terjed ki, hogy csak az eredetileg is tűzifa célnak nevelt erdők vágását könnyítsék, sem annak az ellenőrzéséről nem rendelkezik, hogy a korábbi szabályoktól eltérően kivágott fa csakis tűzifaként kerüljön felhasználásra.

Az ország helyzetét véleményem szerint nem könnyíti, hanem súlyosbítja, ha minden zsilipet feltépünk mind a megújuló, mind a nem-megújuló erőforrások felhasználása előtt, egy olyan helyzetben, ahol már most is túlhasználat a jellemző.

Merthogy a most megszüntetett korlátok két célt szolgáltak:
  • – hogy lehetőleg csak az erdők “kamatát” használjuk fel, azt a mennyiséget, ami évről évre megtermelődik, és
  • – hogy maguk az élőhelyek, az ökoszisztémák, a többi élőlény, a táj ne károsodjék, pusztuljon a fakitermelés által. Ez azért (volt) fontos, hogy az erdőállományok más jótékony hatásai – mikroklímára, vízmegtartásra, széndioxid-elnyelésre, tájképre, üdülésre, élőhelyekre, ökológiai folyosókra stb. – megmaradjanak. Ezek közül ma különösen is fontos lenne a klímavédelemben és a vízháztartásban játszott szerep – írta.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A Nyírségben épül Európa legnagyobb szervestrágya-gyára

2025.05.14.

Nyírjákón indul a nyár folyamán Magyarország eddigi legnagyobb szerves trágyafeldolgozó üzemének építése. A négynapos almos tartásból származó csirketrágyát feldolgozó létesítményt 9,9 milliárd forintért építik meg, és a tervek szerint 2026 második felében kezdődik meg a termelés.

Markáns változás jön az időjárásunkban: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, jelentős lehűléssel

2025.05.14.

A következő napokban markáns frontváltásra számíthatunk: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, a front mögött pedig jelentős lehűlés áll be.

Megjelent a magyar vizekben is a glifozát

2025.05.14.

Tavakban, folyókban és a talajvízben is kimutatható a glifozát jelenléte Magyarországon egy eddig nem publikált vízügyi jelentés szerint.

Rejtély Rózsahegyen: holttestet talált egy gépkezelő a termőföld szélén

2025.05.14.

Egy gépkezelő egy férfi holttestét találta meg a termőföldön, mezőgazdasági munka közben, Szlovákiában.

Több ezer sertést is levágtak, mert közel voltak a vírusfertőzött marhákhoz

2025.05.13.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban a közel 10 000 sertést tartó sertéstelepet is kiürítették a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt.

Partnerhírek
Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Partner

Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat

2025.05.09.

Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás