Miközben Nyugat-Európában igen keresettek a biomézek, viszonylag kevés erdélyi méhész kötelezi el magát a vegyszermentes méztermelés mellett. Pedig nem furfangos és nem nehezen megvalósítható feltételekről van szó. A szovátai Ács család példáján látni, hogy az elköteleződés pénzügyileg is megéri. Egyre nagyobb a nyugat-európai kereslet a romániai és magyarországi biomézekre, miközben a hazai fogyasztók anyagi kényszerből vagy közömbösségből az olcsó árkategóriás, esetenként kétes minőségű importméz-keverékeket vásárolja.

Erdélyben, Szováta főutcáján, Parajd irányában a nyári turistaszezon idején gyakran megállnak átutazó vendégek egy kis méhészeti bolt előtt, amely az Ács család portájának egyik szegletében áll. A felirat szerint a méhész biominősítésű mézeket és egyéb méhészeti termékeket kínál. Tavasztól nyár végéig jórészt Ács Ilonka szolgálja ki a vásárlókat, hiszen férje egy-két segítővel vándorúton van az utánfutós teherautóra felpakolt mintegy 150 kaptárral - írta az erdélyi Krónika.

A nagy kereslet ellenére kevés a biominősítésű, vegyszermentes méztermelő

Helyiek is fogyasztanak

Ilyenkorra elcsendesül a vidék, és az időnként bekopogtató vásárlók helybéliek, illetve a környékbeli települések lakói, akik szermaradványoktól mentes, tiszta mézet keresnek. Az Ács családnak alig van versenytársa. Szovátán például ők az egyedüli, rendszeresen bevizsgált, biominőségű méhészeti termékeket kínáló méhészet, amely a termékek címkéjén is feltüntetheti a RO–ECO ökogazdálkodási jelzést. A valamivel drágább méz minősége összehasonlíthatatlanul jobb, mint a kereskedelemben kaphatók többségéé, amelyek címkéjén ott szerepel, hogy európai uniós, illetve EU-n kívüli országokból származó keverék. Ez azt jelenti, hogy kínai vagy dél-amerikai mézkeveréket fogyaszt a hazai vásárló. 

Hazai helyett kínai méz 

Ács Ilonka ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a vásárlóik eleve abból a körből kerülnek ki, akik nem nagyáruházból vesznek mézet, hanem személyesen keresik fel a méhészt.

Igaz, tudatos vásárlókból egyelőre nincsenek tömegek – a többséget az olcsó élelmiszer és nem a minőség érdekli –, azonban az Ács család számára mégis örömhír, hogy a portájukra betérő vevők száma az utóbbi években folyamatosan nőtt. A két évtizeddel ezelőtt családi vállalkozásként indított méhészetben az első 15 évben egy marosvásárhelyi nagybani kereskedő bevonásával történt a méz értékesítése. A megyéből begyűjtött kiváló minőségű biomézet a kereskedő Németországba exportálja. 

A nagybani árhoz képest a címkézett üvegkannákba kimért méz az utóbbi években nem hozott sokkal többet a konyhára, a szovátai házaspár mégis úgy gondolta, hogy jó, ha termékeik egy része a helyi piacon talál fogyasztót, és nem csak németországi vásárlók számára termelnek kiváló termékeket. Tavaly szinte ugyannnyiért értékesítették németországi kivitelre a mézet, mint amennyiért helyben kínálták kisebb kiszerelésben. Ez jól jelzi az egyre nagyobb nyugat-európai keresletet a romániai és magyarországi biomézekre, miközben idehaza a fogyasztók az olcsó árkategóriás, kétes minőségű importméz-keverékeket vásárolják - írta a cikk.

Könnyen megvalósítható biominősítés feltételei

A hagyományos méztermeléshez képest drágább bioméz iránt a méhészek körében sincs túl nagy érdeklődés. Ennek okát a termelő azzal magyarázza, hogy 20 évvel ezelőtt, amikor ők kezdték a biotermelést, könyebb volt az indulás. A marosvásárhelyi nagybani felvásárló hozta létre a környék első bioméztermelő csoportját. Tagjait németországi szakemberek segítségével indította útnak - írták.

,,Előadók érkeztek, hogy bemutassák a bioméztermelés mibenlétét. Azok a méhészek, akik a csoportban maradtak, bevállalták a rendszeres romániai hatósági útmutatásokat és ellenőrzéseket, majd megkaptuk a biominősítést a termékeinkre. 20 év távlatából nem tűnik túl nehéznek, de aki ma akarja elkezdeni, az megrémül az eléje tornyosuló feltételektől, és inkább nem vállalja” – magyarázza a viszonylag kis létszámú bioméztermelő közösség hátterét. Holott bármelyik méhész számára megvalósítható feltételekről van szó, aki lelkiismeretesen betartja a szabályokat, hiszen a terméket rendszeresen ellenőrzik Romániában, a kivitelre kerülő tételeket pedig újabb laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá Németországban is. Az szóba sem jöhet, hogy a méhész hordás idején cukros szirupot etessen hozamfokozóként a méhekkel vagy olyan vegyszereket, antibiotikumokat használjon, amelyek tiltottak a bioméztermelésben. Az Ács család szerint ma már minden konvencionális méhészeti gyógyszernek természetbarát változata is van, amelyet gyakrabban és több odafigyeléssel kell használni.

Aranyérmes akácméz 

A szovátai méhész sorolja az április derekától a Duna mentén, Olténiában kezdődő akácos vándorlás állomásait. Egyhetes turnusokban ezt újabb akácos települések váltják Dolj és Vâlcea megyében, majd hazatérve jön az erdei málna és az egyéb mézelő növények virágzása a székelyföldi hegyekben, ahol akár augusztus derekáig ki lehet húzni a méhek hordását. A jobb hozam és a változatosság érdekében jön azonban egy dobrudzsai hárs- és napraforgólegelő is a méhek számára. Ács József közel 80 esztendős édesapja – akitől fia nem csak a méhészetet tanulta meg, hanem hetven család méhet kapott az induláshoz –, ma már inkább a nyári havasi legelőket kedveli. Autószerelőnek tanult fia szakmáját hátrahagyva vágott bele a családi hagyománynak számító méhészetbe. Mint fogalmaz, ezt 20 év elteltével sem bánta meg.

Derűlátás a méhész szakmával kapcsolatban

Kevés olyan elégedett gazdával találkoztam mostanában, mint ők, akikből nem a panasz árad, hanem a magabiztosság és optimizmus. Természetesnek tartják, hogy a méhészetben is vannak gyengébb és jobb esztendők, ezzel együtt biotermelésben 150–200 méhcsaláddal tisztességesen meg lehet élni. Ilonka asszony szerint sok gazda életében nem a jövedelem lett kevesebb, hanem az igények túl nagyok. A kettőt egyenesbe kell hozni, hogy a gazdálkodásból élő ember elégedett legyen életével és munkájával. A riport során búcsúzásképpen a vendéglátók megmutatják az első székelyföldi mézversenyen kapott diplomájukat. Aranyérmes akácmézük révén bekerültek a legjobb székelyföldi méhészek közé. A cikk a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban jelent meg 2022. november 16-án.

Megosztás

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás