Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Daoda Zoltánnal, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatójával ültünk le múltat idézni. Zoltán alapítóként és társtulajdonosként az AGRO.bio Hungary Kft. 2001-es létrehozása óta dolgozik a cégnél. Gödöllőn szerzett agrármérnöki diplomát, jelenlegi munkájának alapjait a nagy múltú Phylaxia Pharmánál tette le. Annál a cégnél, amely a párizsi Pasteur Intézet után Európában másodikként, 1912-ben alakult meg hazánkban, és korát jóval megelőzve már 1980-ban megkapta a forgalmazási engedélyt az első talajbiológiai termékére. Daoda Zoltán a talajbaktériumokkal kapcsolatos munkája mellett kontrolling igazgatóként vitte sikerre a Phylaxia bevezetését a tőzsdére és a részvénykibocsátási memorandum elkészítését. Ezt követően élelmiszeripari marketinggel és piackutatással is foglalkozott, majd visszatért a mikrobiológiához, amikor a BactoFil® termékcsaláddal 24 évvel ezelőtt elindult az AGRO.bio Hungary Kft.

Milyen alapokra épül a BactoFil® termékcsalád?

A termékcsalád kifejlesztése 15 éves gyógyszerész- és biotechnológiai múltú szakemberpáros munkáját dicséri. Nem volt Magyarországon olyan felsőoktatási intézmény, ahol ne végeztünk volna összehasonlító kísérleteket. 2002-ben készültek el a nemzetközi szintű újdonságvizsgálatok, majd a szabadalmi bejelentés és a hazai bejelentés is megtörtént. Ezt követően pedig 42 országban jelentettük be szabadalmi oltalom alá. Ezeket szép sorban meg is kaptuk, legutoljára az EU-ban, illetve nevetséges módon az EU-s alapján a magyar szabadalmi oltalmat 2012–13-ban, tehát jó 10 évvel a bejelentést követően, de visszamenő hatállyal. Elég kevés olyan magyar termék van, nemcsak a mikrobiológiában, hanem a magyar gazdaságban, amely 42 országban kapott szabadalmi oltalmat, ám a termékcsalád elterjedését a szakmai információk és a képzettség hiánya fékezte.

Bactofil kannák
Fotó: Fermentia

Hogyan vált elismertté a termékcsalád?

A kitartó munka meghozta gyümölcsét. 24 év áll mögöttünk, és folyamatosan ugyanazt a magas szakmai szintet képviseljük. A megfelelő képzéseket követően a szaktanácsadó kollégáktól is megköveteltük, hogy a termékcsaláddal megfelelően tudjanak bánni.

Ez az élő baktériumokra épülő, komplex technológia a mai napig az egész világon újdonságnak számít, ráadásul az egyszikű és a kétszikű növények számára külön baktériumkompozíciókat állítunk össze, amelyek szignifikáns különbséget mutatnak. Ehhez hasonlóval még nem találkoztam sem európai, sem Európán kívüli termékben. Nekünk az elejétől nagyon fontos volt a minőség, és kitartóan kerestük a megfelelő gyártót egészen 2005-ig, amikor eljutottunk a Fermentia Kft.-hez, amellyel mind a kutatás-fejlesztés, mind a gyártás területén együttműködünk.

Hogyan tudják garantálni termékeik hatásosságát?

Ezt a magas minőségű, élő anyagokat használó technológiát mindmáig nem tanítják termékszinten, még a magyarországi agráregyetemeken sem, holott ugyanúgy kellene ismerni és megismertetni a termelőkkel, ahogy a növényorvosok ismernek minden molekulát, segédanyagot stb. Csakhogy a magyar versenytársaink egy része ezt ellehetetleníti, mert nem bíznak annyira a termékeikben, mint amennyire mi a saját fejlesztéseinkben. Bátran kiállunk bármelyik baktériumszuszpenziónk mellé, és a tudás- és ismeretátadásban támogatást nyújtunk. Magas minőségben, ISO 9001 és 14001 minősítéssel gyártatjuk, automatizált fermentációs üzemben. A gyártási folyamat mindemellett a HACCP-be illeszthető egyes vizsgálati elemeket is tartalmazza a minőségbiztosítás érdekében.

A 2010-es évek második felében volt egy komoly Demofarm programunk, amely öt évig tartott. Mérések alapján akartunk kommunikálni, ezért kistermelőtől a nagyüzemig évente 13-15 partnerrel dolgoztunk, és több mint 60 ezer adatunk van. Más ilyennel nem rendelkezik rendszerbe foglaltan. Az volt a Demofarm, illetve a négy talajtípuson elvégzett, szintén ötéves kísérletsorozat célja, hogy kiderítsük, a termékeinket különböző területeken, talajokon és klímaviszonyok mellett milyen kombinációban érdemes használni. Ezért sem egyforma például a nyírségi, a Baranya vármegyei vagy az észak-dunántúli eredmény, ha adott évben ugyanazt a növényt vetettük. 

Mi a BactoFil® termékcsalád különlegessége?

Ha talajbaktériumról beszélünk, akkor nem fix hatóanyagban gondolkodunk, hanem élő szervezetben, amelynek biztosítanunk kell a megfelelő életfeltételeket. Csak ebben az esetben tudja elvégezni azt a feladatot, amit a technológia tervezése során várunk. 2010-ben látott napvilágot egy magyar módszer, amellyel egyértelműen kimutatható, hogy a talajban mennyi baktérium található, és azok milyen törzsbe tartoznak. Fontos megérteni, hogy ez objektíven mérhető, ellenőrizhető adat! Mi 4-5 éven keresztül heti 4-500 talajmintát vettünk az ELTE Mikrobiológiai Kutatóintézetével karöltve, ezért tudjuk, hogy milyen kultúrákban mit tudnak a termékeink, és garantáljuk, hogy a megfelelő termékben a kívánt törzsek találhatók, és joggal várhatók el az ígért eredmények.

Munkánkkal díjakat is kiérdemeltünk. A Magyar Termék Nagydíjat az AGRO.bio Hungary Kft. a BactoFil® talajmikrobiológiai termékekért kapta. Nagyon büszke vagyok rá, hogy 2013-ban Magyar Növénytermesztésért termékdíjat nyertünk a 20. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Hódmezővásárhelyen. Dr. Birkás Márta professzor asszony, aki a zsűri tagja volt, és akivel 2005 óta nagyon sokat dolgoztunk együtt, adta át a díjat, és ezzel a munkásságunkat is elismerte. 2017-ben pedig OMÉK Növénytermesztési Díjat kaptunk a BactoFil® termékcsaládért, humuszképzési technológiánkért. Ezekre az elismerésekre azért vagyunk különösen büszkék, mert az ilyen típusú termékeket előttünk nem igazán díjazták.

AGRO.bio Márton Balázs_Magyar Termék Nagydíj

Van olyan ország, ahol ezen a téren sokkal előrébb járnak, vannak működő minták?

Sajnos nincsenek, ez komoly probléma. Én például nagyon sok német, francia, angol és holland területen vizsgáltam a talajt, és nyugodtan mondhatom, hogy a termőföldjeink jobb állapotban vannak. Csupán a szervestrágya-ellátottságuk sokkal jobb, mint a miénk. Talaj-mikrobiológiában a magyar kutatók, gyártók és felhasználók annyival előrébb járnak Európában, hogy nem is tudjuk igazán, ki a második. Emellett a magyar engedélyezés ezen a területen olyan szigorú, hogy jó néhány nyugat-európai ország terméke nálunk engedélyt sem kaphatna.

Hogyan alakulhat, fejlődhet még ez a piac?

Óriási a potenciál, ha sikerül a termelőkkel megértetni a mikrobiológiai termékek hasznosságát. Sajnos az elmúlt években a hazánkban felhasznált talaj-mikrobiológiai termékek mennyisége nem a kívánt mértékben nőtt. Ezen az AKG-ban való részvétel sem segített jelentősen. Sőt, még mindig sokan gondolkodnak úgy, hogy az Agroökológiai Programban (AÖP) használható termékek a támogatáson keresztül hoznak pénzt, a közvetlen hasznuk csupán másodlagos. Pedig ez a hozzáállás teljesen hibás. Megalapozott szakmai döntésekkel érheti el az AÖP a célját: hogy a termőtalaj, amely a gazdálkodó első számú termelőeszköze, segítséghez jusson. A gyakorlatban a profiton van a fókusz, sokszor emiatt nem szánnak erre a termékkörre pénzt – holott a használata már a tárgyévben is költségcsökkentést eredményez! Én mindenkinek azt mondom: próbálja ki, használja – biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni.

Köszönjük a beszélgetést!


BactoFil® a Puskás-stadionban és a Néprajzi Múzeum tetején

A mikrobiológiai termékek nem csak nagyüzemi és házikerti felhasználásban bizonyítanak. 2019-ben BactoFil® A 10-zel kezelték az újjáépített Puskás Ferenc Stadion pályáját, majd két napra rá történt a speciális fű elvetése. Komoly projekt volt, nagy téttel, de senki nem csalódott az eredményben. A megnyitón csodás gyepszőnyeg fogadta a játékosokat, ezt bárki a saját szemével láthatta a helyszínen vagy a közvetítésen keresztül.

Puskás Stadion

Egy másik nagy projekt a később számtalan díjat nyert új Néprajzi Múzeum tetején lévő, közösségi térként funkcionáló zöldfelület kialakításában való közreműködés volt. A teljes felületet BactoFil®-lal és AlgaTer talajalgával kezelték, majd a közel 27 ezer évelő növény kiültetéséhez több mint 800 kg Symbivit®-et használtak fel. A múzeum először Európa legjobb középülete, majd a kontinens legkiválóbbjaként a világ 10 régiójának kategóriagyőztesei közül a világ legjobbjának járó Worldʼs Best díjas lett.

Néprajzi Múzeum

Keresse területi szaktanácsadó kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésre, akár szakmai segítségre, akár gyors szállításra van szüksége, vagy az aktuális akcióink iránt érdeklődik, ide kattintva! 

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás