A Bánkitó Fesztivál idei témája a mezőgazdaság. A Nógrád megyei Bánki-tónál tartott rendezvényre a koncertek mellett aktuális, izgalmas független színházi programokkal, tudományos előadásokkal, és civil-kulturális programokkal várják a látogatókat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Mint a közleményben írták, minden évben törekednek arra, hogy fontos, aktuális, izgalmas témát válasszanak, ami reflektál és reagál a körülöttünk lévő világra, társadalmi változásokra, kihívásokra, közéleti állapotokra, és az új kihívásokra új megoldásokat is keresnek.

Idén július 13. és 16. között rendezik meg a Bánkitó Fesztivál programot, amely nem csak gazdasági, hanem társadalmi vonatkozásait is keresi a mezőgazdasággal összefüggő kérdéseknek. Olyan ügyeket boncolgatnak a téma kapcsán, mint a centrum-periféria modell gazdasági, szociális kihívásai, a klímaválság, fenntarthatóság adta dilemmák aktuális, mindennapjainkat érintő választásai, és az azokhoz kapcsolódó társadalmi diskurzusok. A fesztiválon felvetik, hogy érdemes-e hulladékmentesen élni, vagy nagyhatalmi, politikai folyamatokban kell keresni a változást. Foglalkoznak majd azzal is, hogy a vidékre költözéskor, az irodai munka gazdálkodásra cserélésekor fel kell-e adni a korábbi életet, kell-e ehhez beidegződéseket, életmódot, identitást változtatni, meddig tart beletanulni a gazdálkodásba.

A mezőgazdaság a Bánkitó Fesztivál 2022-es témája - Fotó: bankitofesztival.hu

Városi és vidéki kapcsolódási pontok, kérdések a porondon

"Valóban kiszakadást jelent a vidéki élet, vagy inkább olyan politikai, társadalmi problémákkal találkozik a változásra váró, amiből pont elege volt korábban is? Közben kérdés az is, hogy aki a városban marad, hogyan élhet tudatosabban, kevesebb szorongással. Mit tudnak kezdeni a falusiak a jöttmentekkel, felkészültek-e a falvak a tömeges beköltözési hullámra? És mindez végül milyen hatással is lesz a természetre?" - sorolják a fesztiválon terítékre kerülő kérdéseket a szervezők.

A zenei programok mellett idén a fő téma a mezőgazdaság lesz a Nógrád megyei Bánkon - Fotó: bankitofesztival.hu

A júliusi fesztiválon mindezek mellett olyan témákat részleteznek, mint a jövőkutatás, a fejlődéshez, növekedéshez való viszonyunk vagy az ökofeminizmus kérdésfelvetései. A Bánkitó Fesztivált idén újra a járványhelyzet előtt megszokott módon rendezhetik meg, erre legutóbb 2019-ben volt lehetőség. Így 3 élőzenei színpaddal, a hazai elektronikus zenei szcéna minden zegét-zugát felvonultató színpaddal, aktuális, független színházi válogatással, a téma neves szakértőit megszólaltató tudományos előadásokkal, installációkkal és több kisebb pop-up helyszínnel készülnek.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás