Az Európai Parlament 2023.12.12-én, kedden 522 igen szavazattal, 13 ellenében és 65 tartózkodás mellett elfogadta álláspontját az úgynevezett „reggeli” irányelvek felülvizsgálatáról. A tervezet korszerűsíti az egyes, reggeliknél népszerű élelmiszerek összetételére, elnevezésére, címkézésére és kiszerelésére vonatkozó 20 évvel ezelőtt elfogadott szabályokat. A felülvizsgálat célja, hogy segítse a fogyasztókat tájékozottabb és egészségesebb döntések meghozatalában az olyan termékek esetében, mint a méz, a gyümölcslé, a lekvár, a zselé és a dzsem.

Az Európa Parlament képviselő egyetértenek abban, hogy a címkén fel kell tüntetni azt az országot, ahol a mézet termelték. Hozzáteszik, hogy a gyümölcslevek, lekvárok, dzsemek, zselék, lekvárok és édesített gesztenyepüré esetében a felhasznált gyümölcs származási országát is fel kell tüntetni a címke elején. Ha a felhasznált méz vagy gyümölcs több országból származik, a képviselők azt szeretnék, hogy a címkén a származási országokat csökkenő sorrendben tüntessék fel aszerint, hogy a végtermékben milyen arányban vannak jelen az onnan származó gyümölcs, vagy méz.

Geresdlak mézeskalácsból készült makettjének részlete 2023. december 12-én. A Baranya vármegyei falu lakói tizenöt éve minden télen elkészítik a település kicsinyített mását mézeskalácsból - Fotó: MTI/Ruprech Judit

A hamisítás visszaszorítása érdekében a képviselők a mézellátási láncban olyan rendszert kívánnak létrehozni a termék eredetének nyomon követésére. Azt is szeretnék, hogy az EU hozzon létre egy méz-referencialaboratóriumot, hogy az ellenőrzések javuljanak, és szisztematikus vizsgálatokkal kiszűrhető legyen a hamisítás.

Magyar kezdeményezésre kötelező lesz százalékosan feltüntetni a mézek származását az EU-ban

Arról már az Agrárminisztérium számolt be a témához kapcsolódóan, hogy célt értek a magyar erőfeszítések: hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát - fogalmazott Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019. novemberében kezdeményezte elsőként Magyarország a mézkeverékek származásjelölési szabályainak szigorítását.

Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést -  emlékeztetett a magyar tárcavezető.

Nagy István jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját, ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a Tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.

Cukortartalom a címkén

A képviselők azt javasolják, hogy a gyümölcslevek esetében engedélyezzék a „csak természetes eredetű cukrot tartalmaz” feliratot. Az alacsony cukortartalmú termékek iránti növekvő kereslet kielégítése érdekében az újratervezett gyümölcslevek a „csökkentett cukortartalmú gyümölcslé” feliratot kaphatják.

A képviselők szerint a gyümölcslevekből, lekvárokból, zselékből vagy tejből a természetben előforduló cukrokat eltávolító új technikák nem vezethetnek édesítőszerek használatához, hogy kompenzálják a cukorcsökkentésnek a végtermék ízére, állagára és minőségére gyakorolt hatását. Hozzáteszik, hogy a csökkentett cukortartalmú élelmiszerek címkéjén nem szerepelhetnek pozitív tulajdonságokra, például egészségügyi előnyökre vonatkozó állítások.

A jelentéstevő, Alexander Bernhuber (Ausztria) elmondta: 

„A mai nap az átláthatóbb címkézés napja. A termékek származási országának pontosabb megjelölése megkönnyíti a fogyasztók számára az egészségesebb és helyi termékek választását. Véget vetünk a mézcímkékkel kapcsolatos csalárd gyakorlatoknak. A jövőben egyértelműen fel kell tüntetni a származási országokat, és a kevert mézek esetében a származási országok megfelelő arányát. Ez más intézkedésekkel együtt megvédi a fogyasztókat és a méhészeket a hamisított mézzel szemben, és megkönnyíti a tudatos fogyasztói döntéseket.”

A következő lépések

A Parlament így készen áll arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat az uniós kormányokkal a jogszabály végleges formájáról.

Háttér

Az Európai Bizottság 2023. április 21-én javasolta az egyes „reggeli” irányelvekre vonatkozó uniós előírások felülvizsgálatát a több mint 20 éves jelenlegi előírások korszerűsítése érdekében.

Megosztás

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás