Hirdetés
A méheken kívül a darazsakat is vírusokkal fertőzi a varroa atka
A deformált szárny-vírus (DWV) a varroa atkától függetlenül világszerte előfordul a méhekben, és többféle variánsa létezik. A vírus dongókat is megfertőz, és kimutatták már más rovaroknál is. Egy hawaii kutatás során a szakértők a varroa megjelenése után több kórokozót találtak a méheken, mint előtte. Sőt, voltak olyan kórokozók, melyeket a méheken és darazsakon először csak a varroa szigeten való megjelenése után tudtak kimutatni.
A Magyar Mezőgazdaság cikke szerint a méhészek egyik mumusa, az ázsiai méhatka 2007-2008 tájékán került a Hawaii-szigetre, ahol olyan vírusokat találtak darazsakon, amelyek főként a méhekben fordulnak elő, és melyeket az atka közvetít a méhek felé. A hawaii kutatás fókuszában lévő darázsfaj (Vespula pensylvanica) a vírust a méhektől közvetve vagy közvetlenül kaphatta el. A szigeten a kutatók számára lehetőség volt arra, hogy a varroa megjelenése előtti, és az azutáni helyzetet tanulmányozzák és összehasonlítsák.

Több fertőzés a varroa atka megjelenése után
Az eredmény, hogy a szakértők a varroa atka megjelenése után több kórokozót találtak a méheken, mint előtte. Ráadásul voltak olyan kórokozók, melyeket a méheken és darazsakon először a varroa szigeten való megjelenése után tudtak csak kimutatni. Ezek az első leírások a nyugati darazsak esetében. Azt pedig még nem tudjuk, hogy ezeknek a törzseknek milyen hatásai lesznek a darázsfajra – mondta Erin Wilson Rankin, a kaliforniai Riverside Egyetem kutatója.
Hirdetés
Közvetve fertőzhet a vírus, vadászat során
A kutatók azt feltételezik, hogy a darazsak a méhekre való vadászatokon fertőződnek meg a vírusokkal. A varroa nem közvetlenül fertőzi meg a vírussal a darazsakat, hanem a kaptárban való rablás alkalmával, illetve a virágokon. Azonban a darazsak is tovább adhatják a fertőzést más fajoknak. Ez lehet a magyarázat arra, hogy helyi vadméheknél is kimutathatóak ugyanazok a vírusok, amelyeknek eredetileg a háziméh a gazdafaja. A témában részletesebben itt lehet olvasni angol nyelven.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés