Tehetséges fiatalok adtak egymásnak találkozót Palánkon, ahol versenykörülmények között, 3 szekcióban mutatták be a pályamunkáikat. Összesen 6 iskola 17 tehetséges diákja bizonyította szakmai hozzáértését a 35. Csapó Dániel emlékverseny alkalmával. A megmérettetésnek a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont. A próbatételre valamennyi tanuló olyan pályamunkával készült, mely újszerű és a gyakorlatban is alkalmazható meglátásokat tartalmazott. 

A Teol számolt be róla, hogy Fülöp Mónika igazgató megnyitója után a versenyzők 3 szekcióban mutatták be az előzetesen bírált dolgozataikat a szakértő zsűrik előtt a Tolna megyei Szekszárd Palánk városrészében. A fiatalok figyelemre méltó, jövőbe mutató témákat dolgoztak fel, de munkáikban a hagyományok is helyet kaptak. Az Alternatívák a mezőgazdasági termesztésben című szakágazatban az első helyet Páhy Zoltán (Kaposvár) szerezte meg, megelőzve a Tarr László – Török Bálint (Vép), valamint a Horváth Gergő – Kovács Noé (Vép) párost. Az Agrárminisztérium különdíját Pénzes Janka (Debrecen), Szekszárd Város különdíját a Katona Gréta – Pacsuta Benedek duó (Debrecen), a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. különdíját Horváth Gergő és Kovács Noé (Vép), a Bonafarm Csoport különdíját Récsei Richárd József (Kaposvár) kapta meg.

A magyar mezőgazdaság tehetséges fiataljai versenyeztek Palánkon a Csapó Dániel emlékverseny alkalmával - Fotók: Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Az Élelmiszeripari technológiák bemutatása szekcióban kiskunfélegyházi diákok álltak fel a képzeletbeli dobogó mindhárom fokára, Czibolya Máté, Szikszai Dorina és Buri Gergely személyében. Különdíjat Czibolya Máté, Bejczi Gina (Szombathely), Németh Dóra (Szombathely) és Buri Gergely vehetett át.

A diákok igen változatos témakörökben adták közre saját kutatásaikkal is megalapozott összegzéseiket. Egyebek mellett terítékre került a birsalma jótékony, illetve negatív hatása, a képviselőfánk zsiradékjának részbeni helyettesítése tökmagolajjal, a szarvasmarhatartás néhány érdekessége, a méhek jelentősége, illetve az árpa viselkedése imitált marsi körülmények között is.

A  35. Csapó Dániel emlékverseny részletes eredményei

Alternatívák a mezőgazdasági termesztésben

1. hely: Páhy Zoltán (Déli ASzC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Kaposvár)

2. hely: Tarr László – Török Bálint ( Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

3. hely: Horváth Gergő – Kovács Noé (Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

Agrárminisztérium különdíja: Pénzes Janka (Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Gimnáziuma, Technikuma és Kollégiuma)

Szekszárd Város Különdíja: Katona Gréta – Pacsuta Benedek (Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Gimnáziuma, Technikuma és Kollégiuma)

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Különdíja: Horváth Gergő – Kovács Noé (Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

Bonafarm Csoport Különdíja: Récsei Richárd József (Déli ASzC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Kaposvár)

Hagyományok, értékek megőrzése – a vidék fejlesztésének lehetőségei 

1. hely: Pető Dominik (Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum)

Agrárminisztérium és Szekszárd Város Különdíja: Szabó Éva (Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum)

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Különdíja: Pető Dominik (Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum)

Bonafarm Csoport Különdíja: Kovács Huba (Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

https://www.youtube.com/watch?v=p1bL6R36fQU
Élelmiszeripari technológiák bemutatása

1. hely: Czibolya Máté (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

2. hely: Szikszai Dorina (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

3. hely: Buri Gergely (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)

  • Agrárminisztérium Különdíja: Czibolya Máté (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)
  • Szekszárd Város Különdíja: Bejczi Gina (Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum)
  • Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Különdíja: Németh Dóra (Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum)
  • Bonafarm Csoport Különdíja: Buri Gergely (Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium)
https://www.youtube.com/watch?v=S4Z8en5UyX4

A támogatók voltak:

  • Déli Agrárszakképző Központ
  • Nemzeti Tehetség Program
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Agrárminisztérium
  • Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
  • Bonafarm Csoport
  • Szekszárd Város

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Van ellenszere az elaszályosodásnak – megtartani a vizet a tájban!

2025.02.16.

Január végén mutatták be Az Eltékozolt vizeink című alkotást. A film gyönyörű felvételeken keresztül mutatja meg, hogy a klímaváltozás korában milyen károkat okoz hazánkban az értékes vizek gyors elvezetése a csatornákon és szabályozott folyóvizeken át, és hogyan szárad ki az ország, legfőképpen az Alföld.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás