A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit. Ezek ismeretében a hatékonyságot és a versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg. A kamara ezeket egy kiadványban foglalta össze, „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” címmel, mely ingyenesen elérhető a köztestület honlapján.

A kamara 5 évvel ezelőtt készített egy dokumentumot, amelyben a hazai agrárium fejlődését megalapozó konkrét javaslatokat fogalmazott meg, egyúttal a szervezet következő évekre vonatkozó teendőit is összefoglalta - írták a közleményükben.

A NAK részletesen értékelte az ágazat helyzetét és fejlődési lehetőségeit, ezeket egy ingyenes kiadványban foglalták össze, „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék” címmel - Fotó: Magro.hu, CSZS, Cece

Előrelépések és támogatások

Az elmúlt években sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni, amiben segítségre volt a kormány folyamatos támogatása is. Ilyen például a földforgalmi törvény módosítása, a családi gazdaságokról szóló jogszabály, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozás maximális, 80 százalékos arányúra emelése. A közlemény szerint említhetők az osztatlan közös tulajdon, a generációváltás kapcsán megvalósult változások, valamint a vízgazdálkodás terén is történtek előremutató, de tovább folytatandó lépések.

Ahogy más ágazatok, az agrárium működését is jelentősen befolyásolta többek közt a koronavírus, az orosz-ukrán háború, valamint a szankciók hozadékai. A számos külső tényezőre és változásra tekintettel a NAK az elmúlt hónapokban ismét összetetten megvizsgálta az ágazat helyzetét, és megfogalmazta a hatékonyság, versenyképesség javításához szükséges lépéseket, immár ezen tényezőkre is figyelemmel. Az aprólékos munkával készült, stratégiai jellegű Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék című kiadvány bárki számára elérhető ezen a hivatkozáson.

A segítség és a feladatok részletezése

A dokumentum kitér azokra a kamara számára dedikált fő feladatokra is, amelyek elvégzésével a következendő időszakban segíteni tudja tagjai hatékony működését. Szó van benne a támogatáspolitikával kapcsolatos érdekképviseletről, a földforgalmi szerződések vizsgálatáról, a fajtakísérletekről, a szaporítóanyagokkal és a nagykereskedelemmel kapcsolatos problémák megoldásáról, illetőleg az információk, valamint a szaktudás folyamatos átadásáról.

Megosztás

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás