Hirdetés
A magyar földimogyoró lehet a klímaváltozás egyik nyertese
Mi is többször írtunk már róla, hogy az idei év - az aszály miatt - nem kedvezett, a kukorica, de egy sor gyümölcs termesztésének sem. Szakértők szerint, a klímaváltozásnak arra a szakaszára érkeztünk, amikor bizonyos kultúrák már nem is lesznek gazdaságosan termeszthetők a közeljövőben, míg mások elterjedhetnek itthon. Az egyik ilyen növény a földimogyoró lehet.
A földimogyoró Magyarországon sem ismeretlen, már az 1930-as években megpróbálkoztak a termesztésével az Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet támogatásával Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Kiskunhalason, de nem terjedt el. Az 1950-es években Mezőhegyes és Medgyesegyháza környékén összesen 300 hektáron termesztetté, és 1954-re már elérték a 8–10 mázsa termést fél hektáron, de hiányos volt termesztéséhez a géppark, így szépen lassan kikopott a többi kultúra közül.
A földimogyoró egyébként melegkedvelő növény, főleg a tápanyagban gazdag, homokos vályogtalajt kedveli. Ellenben érzékeny a túlzott öntözésre, belvizes területeken nem érdemes próbálkozni a termesztésével - írta meg a greendex.hu.
Hirdetés
Termésének közel 25 százalékos fehérjetartalmával kiemelkedően magas tápértékű. Ez alapján akár a szuperételek közé is sorolható. De más előnye is van: termesztése kifejezetten környezetbarát. Más szántóföldi növényekhez képest jóval kevesebb vizet és növényvédő szert igényel, sőt a pillangósvirágúakhoz hasonlóan a növény szára zöldtrágyának vagy takarmánynak is használható, ugyanis remek nitrogéngyűjtő.
Mintegy 10 évvel ezelőtt egy, a Debreceni Egyetem agrárkarán végzett kisparcellás kísérletben sikerült elérni 3,3–3,6 tonnás terméshozemot egy hektárra vetítve, ami már a világ földimogyoró-termesztő országainak élbolyába pozicionálná hazánkat a magyar termőképesség alapján. Az USA-ban 3,8–3,9, Kínában pedig 3,4–3,5 tonna volt az egy hektáron megtermelt földimogyoró mennyisége. Az említett országokat a 3–3,1 tonna átlagú India és a 2,5–2,6 tonna terméshozamú Brazília követi.
Ha valaki kedvet kapna a földimogyorótermesztéshez, a következőket érdemes szem előtt tartani.
Vetni az érett, egészséges, de termésszetesen nem pörkölt mogyorót lehet. A vetés időpontja április vége május eleje, ilyenkor a vetőmagokat héjastól dugjuk a földbe. Fényigényes növény lévén csak a kert napsütötte részén vessük.
Vetési módja megegyezik a bokorbabéval. A magot állandó helyére vetjük 40×40 cm távolságra, 5–7 cm mélyen.
Kikelés után – kedvező időjárás esetén – a hajtások gyorsan fejlődnek, és rajtuk sárga színű, pillangós virágok nyílnak. Ekkor a növényeket a burgonyához hasonlóan földdel fel kell kupacolni. Ha a kupacokat a szél vagy az esővíz széthordja, akkor a felkupacolást meg kell ismételni.
A termések október elejére érnek be. A hüvely héja ilyenkor sárgásfehér, a benne levő magvak pedig húspirosak. Úgy szedjük fel, hogy ásóval a bokor alá nyúlunk, megemeljük, majd a növényt a száránál fogva óvatosan kihúzzuk a földből, ügyelve arra, hogy a terméshüvelyek ne szakadjanak le.
Ezután a töveket néhány napig a szabad levegőn szárítjuk, majd a hüvelyeket lefejtjük a szárról, és a termést hűvös, szellős helyen, vékony rétegben kiterítve tároljuk. Az éretlen mogyoró nagyon hajlamos a penészedésre. Az ilyen mag fogyasztásra alkalmatlan, egészségtelen.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés