Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját. Az eddigi feladatokon túl egyebek mellett segítik majd a gazdálkodási napló vezetését, valamint az állat- és területalapú támogatásokhoz, pályázatokhoz (agrár-környezetgazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, Natura 2000 gyep és erdő) kapcsolódó adminisztrációt.

A tavaly indult új Közös Agrárpolitika (KAP) és az egyre szigorodó uniós előírásoknak való megfelelés az eddigieknél is nagyobb adminisztrációs terhet ró a gazdákra. További kihívást jelent az agrárium szereplőinek, hogy eligazodjanak a folyamatosan megnyíló pályázati lehetőségekben - írta a NAK. Alapjaiban határozza meg a hazai agrárgazdaság jövőjét, hogy a részben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére jelentősen megnövelt nemzeti társfinanszírozás révén rendelkezésre álló mintegy 2900 milliárd forintot hatékonyan használják fel a gazdák, az erdőgazdálkodók és az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésre, beruházásra. 

A falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját, az eddigi feladatokon túl egyebek mellett segítik majd a gazdálkodási napló vezetését, valamint az állat- és területalapú támogatásokhoz, pályázatokhoz (agrár-környezetgazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, Natura 2000 gyep és erdő) kapcsolódó adminisztrációt

Új feladatokat is végeznek a falugazdászok

A NAK eddigi feladatain felül 2024 áprilisától a hazai KAP Stratégiai Tervben meghatározott általános tanácsadói tevékenységet fog ellátni, amelyre a Kormányzat jelölte ki a Kamarát. A tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez a gazdálkodóknak a falugazdászok közreműködésével szerződést kell kötniük a Kamarával.

A megnövekedett feladatok ellátásához szükség volt a falugazdászok létszámának növelésére és az informatikai rendszerek fejlesztésére. A 170 új munkavállalóval mintegy 700 fősre bővített falugazdász tanácsadó hálózattal a NAK az eddigieknél is szélesebb körben és hatékonyabban segíti tagjait többek között a támogatások lehívásában és adminisztrációs kötelezettségeik teljesítésében.

Az egységes kérelmek benyújtásán túl intézik az ahhoz kapcsolódó teendőket, így például az egyeztető, illetve műholdas ellenőrzés nyomán küldött Területi Monitoring Rendszer (TMR) végzéseket, ha a gazdálkodó igényli azt. Részletes tájékoztatást nyújtanak a vidékfejlesztési pályázatokról, a gazdálkodás jellemzői alapján személyre szabottan ismertetik a pályázni készülőkkel a lehetőségeket és a feladatokat. Ráirányítják a gazdálkodók figyelmét az aktuális szakmai kérdésekre, innovatív megoldásokra, a klímaváltozással járó kihívásokra, hogy tudatosan alkalmazzanak fenntartható gazdálkodási modelleket.

A NAK falugazdász tanácsadó hálózata országosan mintegy ezer ügyfélszolgálati ponttal működik. Tíz egységes kérelemből hetet (összesen közel 110 ezret) minden évben a kamarai falugazdászok segítségével adnak be a gazdálkodók, így az elmúlt 10 évben több mint 1500 milliárd forint támogatás lehívásában működtek közre. Ezen felül számtalan más adminisztrációs feladatban segítik a gazdálkodókat, tavaly a falugazdászok összesen 1,3 millió ügyet intéztek a kamarai tagoknak. Emellett gyűjtik a termésbecsléshez, állapotminősítéshez szükséges adatokat, segítenek az időjárási káresemények felmérésében, igazolásokat állítanak ki, végzik a földművesek, az őstermelők és a családi gazdaságok nyilvántartásával, a mezőőr-szolgálattal, hegyőrségekkel és a meg nem művelt mezőgazdasági területek nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat is - írták.

Megosztás

További híreink

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás