Budapest a világ egyetlen olyan fővárosa, aminek közigazgatási területén 174 barlangot tartanak nyilván. Az Agrárminisztérium Barlangoljuk! kampányának részeként egész márciusban extra programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat a főváros négy turisztikailag kiépített barlangjában. A Magyar Nemzeti Park Igazgatóságokkal együttműködve 10. alkalommal hirdették meg a Barlangok Hónapja programsorozatot, melynek köszönhetően az elmúlt évek során harmadával nőtt a hazai barlangok látogatottsága. 

Idén a fővárosban a Pál-völgyi-, a Szemlő-hegyi, a Mátyás-hegyi- és a Budai Vár-barlang várja összevont, kedvezményes belépőjegyekkel és kivételes, más alkalommal nem látogatható helyszínekre tervezett túrákkal a látogatókat - írta az Agrárminisztérium.

Az Agrárminisztérium Barlangoljuk! kampányának részeként egész márciusban extra programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat a főváros négy turisztikailag kiépített barlangjában

Tárlatvezetéses sétákon ismerhették meg az érdeklődők a Szemlő-hegyi-barlang történetét, megtudhatják, hogyan fedezték fel a kutatók a ma ismert turista útvonalat, és a megszokottól eltérően az egykori felfedező bejáraton, az Örvény-folyosón keresztül hagyhatják el a barlangot. A Budapest földalatti virágoskertjeként elnevezett, különleges cseppkőképződmények keletkezéséről hallhattak előadást a résztvevők. Az előadásokkal mellett a látogatók számára nem járható Budai barlangokról voltak 3D filmvetítések.

Szakvezetéses túrával készültek a Pál-völgyi barlangban is, mely több mint 30 km-es hosszúságával hazánk egyik leghosszabb összefüggő barlangrendszere. Hétvégente a budai termálkarszt kialakulását, valamint a város alatt húzódó barlangrendszerek felfedezésének és kutatásának történetét ismerhetik meg a kirándulók.

A vezetett séták mellett egészségügyi szempontból is hasznos felkeresni ezeket a védett természetvédelmi helyszíneket, ahol a mintegy 100%-os relatív páratartalom és az alacsony porkoncentráció kedvező élettani hatással van a légzőszervi betegségekkel élők számára. A Szemlő-hegyi-barlang csaknem 300 méteres kiépített szakasza utcai viseletben, akár babakocsival, akár kerekesszékkel is bárki számára látogatható - írták.

A barlangok és a denevérek támogatása

Hazánk barlangjai az élettelen természeti értékeink közé tartoznak, azaz megújulni képtelenek, ezért az Agrárminisztérium fokozott figyelmet fordít állagmegóvásukra. A KEHOP (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) keretében mintegy 1,5 milliárd forintot fordított az állam a magyarországi barlangok állagmegóvására - írta a tárca cikke.

A barlangok védelme és állagmegóvása mellett gazdag élővilágukra is kiemelt figyelmet fordít az Agrárminisztérium. A magyarországi denevérfajok fennmaradásához nélkülözhetetlen élőhelyek a hazai barlangok. Az Európában előforduló 38 denevérfajból hazánkban 28 faj található meg, melyek mindegyike – közöttük 8 faj fokozottan is – védett. 

Bár az európai kultúrkörben az állatfajhoz számtalan babona és tévhit kötődik, titokzatos világuk régóta foglalkoztatja az emberiséget. Az állatfajhoz kötődő negatív sztereotípiák eloszlatása és a Magyarországon fellelhető egyedek védelme azonban kiemelten fontos, hiszen természetes élőhelyeik és vadászterületeik csökkenése miatt a denevérek száma mára jelentősen megfogyatkozott. Az Agrárminisztérium által tavaly év végén lezárt Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében a hazai barlangokban nemcsak állagmegóvás és statikai helyreállítás céljából, hanem denevérbarát bejáratok kialakításáért, valamint mesterségesen kialakított régi bányavágatokban előforduló telelőhelyek megmentéséért végeztek munkálatokat.

Az abaligeti Denevérmúzeumban a Barlangok Hónapján a denevérek különös világát bemutató tárlatvezetéssel várják a látogatókat, ahol minden kérdésre választ kaphatnak az állatfajjal kapcsolatban. 

Az érdeklődök látványos és interaktív installációk segítségével ismerhetik meg az állatok táplálkozási és szaporodási szokásait, megtudhatják hogy miért fontos élőhelyeik a barlangok és miként vészelik át a tél viszontagságait az itt talált zugokban, valamint a denevérkutatás módszereibe is bepillantást nyerhetnek. A tematikus hónap során azonban nem csak múzeumi körülmények között, hanem az nemzeti parkokban meghirdetett barlangi túrákon is találkozhatnak a kirándulók ezekkel a védett élőlényekkel. Márciusban a vegetáció megindulásával a denevérek is felébredtek a téli hibernációból, így a túrák alkalmával lehetőség nyílik a megfigyelésükre természetes közegükben is - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás