A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram második napján a természetközeli mezőgazdaságé volt a főszerep a konferenciateremben. A gyakorlatot az egyetemi oktatás oldaláról dr. Kovács Gergő Péter egyetemi docens, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézetének kutatási intézetigazgató-helyettese képviselte, aki arról tartott előadást, hogy mi az, amit az egyetemen tanultunk, ám ma másként látunk, és másként is csinálunk a talajművelés terén.

A Greendex anyagát szemléztük. Dr. Kovács Gergő Péter elmondta, hogy azért végezte el a talajtani szakmérnöki képzést is, hogy lássa, milyen pozitív és negatív hatással van a talaj mozgatása annak életére. Beszélt arról is, hogy az elmúlt 50–60 év gyakorlata sajnos szinte csak rombolta eme páratlan kincsünket, amiből egyáltalán nem áll végtelen mennyiség a rendelkezésünkre. A szakember szerint amit ma egy év alatt elrontunk a műveléssel, azt utána öt vagy inkább tíz év lesz helyrehozni. Ez a jelenség pedig nem csak itt jellemző, hanem sajnos a világ többi részén is - fogalmazott.

A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo a talajjal is foglalkozott, Dr. Kovács Gergő Péter, a MATE egyetemi docense egyebek között a talajművelés témájáról is beszélt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Törökszentmiklós - képünk illusztráció, az "Alap a talaj" szakmai rendezvénysorozaton készült

Mi az, amit az agráregyetemen tanultunk, de amit ma másként látunk, másként kell csinálnunk?

A szakember ezután az edukáció oldaláról közelítette meg a kérdést, miszerint fontos, hogy hol és mikor, melyik középiskolában és felsőoktatási intézményben sajátíthatjuk el azt a tudást, hogy egy növényt hogyan kell termeszteni. Emlékeztetett arra is, hogy a múltban minden neves agrárszakembernek megvolt a saját tudományterülete és az elképzelt talajművelési rendszere. Ők mind azt tanították, ami számukra abban az időszakban korszerű volt, ám sajnos sok esetben ez már akkor sem volt igaz.

Dr. Kovács Gergő Péter kifejtette, hogy a sztenderd oktatásban a klasszikus talajművelésű rendszer szerepel. Ez alapján viszont az előveteménytől az utónövényig 8-9 alkalommal avatkozunk bele a talajéletbe. Vagyis ennyi alkalommal fogunk nedvességet és szerves szenet, szén-dioxidot veszíteni, és ezért nem szabad csodálkozni, hogy a talajaink erodáltak.

A szakember szerint Magyarországon még mindig ragaszkodunk a forgatásos alapműveléshez, holott már 30–40 éve tudjuk, hogy enélkül is lehet alapművelést csinálni, például lazításos, kultivátoros módszerrel. Olyan módszer is létezik, hogy egészen egyszerűen nincs alapművelés, hanem no-till technológiát használnak, direktvetéssel. Hozzátette, hogy a no-till, minimum-till és más, hasonló talajkímélő módszerek jelen vannak már az országban, de még nincsenek eléggé elterjedve.

A talajkímélő gazdálkodás a középpontban

Ezután arra tért ki, hogy miért fontos a talajkímélő gazdálkodás. Ehhez kapcsolódóan az éghajlatváltozás problémáját emelte ki, megemlítette a szélsőséges időjárási körülményeket, valamint kifejtette a talaj szervesanyag-készletének fontosságát is. Ha növeljük a talaj szervesanyagkészletét, ellenálóbb lesz az éghajlatváltozással szemben, jobban hasznosul a trágya, és költség szempontból is kevesebbe kerül majd a termesztés - mondta.

A szakember itt rátért azokra az elavult és rossz gyakorlatokra, amelyek a mai napig megmaradtak a gyakorlatban annak ellenére, hogy tudjuk, hogy nem szabadna őket alkalmazni. A példákat – mint a tarló feketére művelése, a nyári szántás (ami szerinte egyszerűen bűn), a repce, a búza tárcsás alapművelése, a rögösen hagyott őszi szántás, a nedves talajszántás, a téli szántás havon, az aprómorzsás poros magágy, a tarlóégetés (pentozánhatás) – részletesen el is magyarázta.

Végül összegzésként azt a megfontolandó tanácsot fogalmazta meg, hogy törekedni kell a talajművelési rendszereink egyszerűsítésére. Minél kevesebbet bolygatjuk a talajt, annál több nedvesség és szerves szén marad benne. A megváltozott klimatikus viszonyokhoz gyorsabban kell alkalmazkodnunk, emellett a talaj ismeretének is sokkal fontosabb szerepet kellene kapnia, élő szövetként kellene gondolnunk rá - mondta.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás