A kukorica a korai vegetatív fázisban, 4-6 leveles korig a hajtásba és a levelekbe építi be a felvett nitrogént. Ezt a mennyiséget a talaj szerves és szervetlen nitrogén forrásaiból, valamint a vetés előtt vagy vetéssel egy menetben kijuttatott hatóanyagokból fedezi. A foszfor felvétele ebben az időszakban szintén nagyon fontos. A kezdeti fejlődésben intenzívebb a felvétele, ami egyrészt a három különböző típusú gyökérzet kialakítására, másrészt majd a későbbiekben a szemképződésre fordítódik.

Felvételét és növénybe való beépülését gátolhatja a hideg időjárás, ami relatív foszforhiányt idézhet elő. Ennek jól ismert tünete a klasszikus antociános elszíneződés az alsó leveleken, jelenléte egészen a virágzásig elengedhetetlen. A foszfor negatívan hat más tápelemek, például a kalcium vagy a cink felvételére. A kukorica egy kifejezetten cinkigényes kultúra. A foszfor és a cink egyidejű hasznosulását lombtrágyázással valósíthatjuk meg legeredményesebben, ám szerencsés, ha már az alaptrágya is tartalmazza a fent említett tápelemeket.

A három makroelem közül a káliumot veszi fel a leggyorsabban, felvételi maximumát címerhányásban éri el (Nagy J. (2007): Kukoricatermesztés. Budapest, Akadémiai Kiadó). A kálium a termés kialakítása mellett, a vízháztartásért és az általános ellenálló képességért felel. Köztudott, hogy inkább a szabályozó folyamatokban hasznosítja a növény, viszonylag kis mennyiségben, a felvett hatóanyag 1/3 része épül be csak a magba (Hanway, J. J. (1963): Growth stages of corn (Zea mays L.). Agronomic Journal, 55, 487-492. p.).

A kukorica életében a 7-8 leveles kor élettani és tápanyagfelvételi szempontból egy fordulópont. Sok minden itt dől el, hiszen az ebben az időszakban kialakuló tápanyagdeficit negatív hatással lehet a későbbi termésképzésre. Ekkor indul meg a generatív szervek képződése. Egy 10 leveles növény esetében már javában fejlődik a címer a száron belül és elkezdenek kialakulni a csőkezdeményen a csuhélevelek, valamint a csövenkénti szemsorok száma is körvonalazódik.

A megfelelően időzített cinkpótlás a termékenyülés és csődifferenciálódás záloga. (Forrás: TIMAC AGRO Hungária Kft.)
A megfelelően időzített cinkpótlás a termékenyülés és csődifferenciálódás záloga. (Forrás: TIMAC AGRO Hungária Kft.)

A virágzás egy kiemeleten kritikus időszak, melyben a hőmérsékleti és csapadék-viszonyok, valamint a tápanyaghiány okozta stressz hatványozottan növeli a súlyos terméskiesés kockázatát. Teljes virágzásban három egymást követő tartósan forró (napi 38 °C feletti) nap akár 70 %-os termésdepressziót okozhat. A címerhányásban fellépő tápanyaghiány pedig 10-20%-os terméscsökkenéssel járhat (Nagy J. (2007): Kukoricatermesztés. Budapest, Akadémiai Kiadó). A mikroelemek pótlását általában megelőző jelleggel kell biztosítanunk, hiszen a növény méretéből adódóan, a későbbi fenológiában, már nem mindenkinek van lehetősége belemenni az állományba.

A TIMAC AGRO széles termékpalettájának köszönhetően lehetőségünk van kultúrára specifikusan és fenológiai fázisokra időzítve kijuttatni a szükséges tápelemeket. Kukorica esetében a korai növénykondicionálás jelentősége számos esetben felértékelődik, ha drasztikusan visszaesik a hőmérséklet, jégkár éri a fiatal állományt, fitotoxikus gyomirtó tünetek esetén vagy ha erős kártevőnyomással nézünk szembe (legyen az vadkár vagy barkó kártétel).

A FERTIACTYL® biostimulátor hatóanyagkomplex gyorsabb regenerációt biztosít, emellett pedig a humin- és fulvosavak nem csak levélen keresztül segítik a gyors tápanyag-felvételt, hanem talajon keresztül is hasznosulnak, olyan tápelemek felvételét is mobilizálják, amik lekötött formában vannak jelen. A FERTIACTYL® ALLEGRO termékünkben a komplex hatóanyagok mellett a cinktartalom elősegíti az auxin hormon előállítását, ami a hosszirányú növekedést serkenti a gyökeresedés és hajtásképzés során. A biostimulátor-tartalma miatt megelőző jelleggel javasoljuk kijuttatni néhány leveles állapottól, de a már kialakult stressz kompenzálásában is segíti a növényt, hogy gyorsabban lábaljon ki a visszamaradott fejlődésből.

2023-as silókukorica referencia fotó – Forrás: TIMAC AGRO Hungária Kft.
2023-as silókukorica referencia fotó – Forrás: TIMAC AGRO Hungária Kft.

A fenti 2023-as silókukorica referencia képen a bal oldalt látható a kontroll technológia, ahol vetés előtt 100 kg/ha karbamid 46 volt kijuttatva, ami 39,57 t/ha termésátlagot eredményezett. A jobb oldali TIMAC AGRO technológia szintén a vetés előtti karbamidkijuttatás mellett 2 l/ha SEACTIV AXIS lombtrágyakészítményünkkel lett kezelve, ami 42,95 t/ha termésátlagot eredményezett.

SEACTIV AXIS termékünk későbbi fenológiában, szintén megnövelt cink- és foszfortartalommal bír, valamint nitrogént és mangánt is tartalmaz. A mangán az energiaháztartásban és fotoszintézisben játszik fontos szerepet, elősegíti a cukrok és a zöld színtestek képzését. Mangánhiány esetén gátolt a fehérjeszintézis (Michaojc, Z., Nurzynski, J., Kossowski, J. M. (1996): Effect of nitrogen and potassium fertilizer application on yield and chemical composition of sweet corn. Annales Universitatis Mariae Curie-Skodowska, 4, 95-103 p.) Ebben az oldatunkban viszont olyan biostimulátor található, ami a növény vegetatív hajlamát erősíti, ami már az aszálytűrésben jelenthet támogatást. A nyári extrém meleg periódusban nem mindegy, hogy meddig marad aktív fotoszintetizáló levélfelület és hogy milyen mértékben optimalizáljuk az esetleges terméskiesést.

Manapság szélsőségek jellemzik a mezőgazdaságot és általában a klímánkat. Minden szezonban újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük a termelőknek, hogy megvédjék növényeiket az extrém környezeti hatásoktól.

A biostimulátoroké a jövő és a jelen! Támogassa növényeit tudatosan, biztosítsa terméshozamát a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyakészítményeivel!

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás