Jászboldogháza község Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a Jászberényi járásban található. A település mellett, egy romos állapotú, elhagyatott tanyán valósította meg álmait Hegyesi József. Az életvidám szakember Gödöllőn, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) környezetgazdálkodási agrármérnök képzésének egykori éltanulója és évfolyamfelelőse is volt. Kitartó munkával agroökológiai szemléletű önellátó családi gazdaságot hozott létre, amit feleségével működtetnek. 

A Szoljon számolt be róla, hogy Hegyesi József és családja visszatért a természetközeli életmódhoz. Céljuk, hogy tapasztalataik megosztásával és környezeti neveléssel másokat is segítsenek ebben a folyamatban.

Hegyesi József agroökológiai szemléletű önellátó családi gazdaságot hozott létre, amit feleségével működtetnek - Fotó: Pesti József

Így látogatta meg őket a Szoljon

Földút vezet a rendezett tanyához, ahol a természettel harmóniában él Hegyesi József és családja. A ház őrzői, egy fehér bozontos komondor és egy apróbb termetű, keverék kutya barátságosan szaladt a riportot készítő portál munkatársai elénk, amikor megérkeztek a birtokra. József felesége, Erika a februári napsütésben babakocsival sétálni vitte kislányukat, a 20 hónapos Lucát, ezalatt a családfő körbevezette őket a portán és közben életútjáról, álmairól mesélt. Környezetgazdálkodási agrármérnökként végzett a gödöllői egyetemen, emellett angol szakfordító és méhész is. Tizenegy éve őstermelőként gazdálkodik Jászboldogháza közelében. 

A kezdetek és a célok

“Minden az egyetemen kezdődött annak felismerésével, hogy a jelen kor embere túlságosan eltávolodott a természettől és nem tud vele összhangban, harmóniában élni. A mai kor globális környezeti problémáira az egyik megoldás, ha visszatérünk a természetközeli életmódhoz. Ennek fontos eleme a természet tisztelete, az önellátás, a kisközösségek és emberi kapcsolatok erősítése” – kezdte József. A szakember az egyetem után kereste a saját útját, hogyan építhet ki vegyszermentes, önellátó családi gazdaságot. 

Két év tapasztalatszerzéssel, felkészüléssel és tervezéssel telt. Hosszas keresés és országjárás után végül Jászboldogháza mellett talált egy romos tanyát, amit újjáépített és ezzel sikerült megmenteni a végső pusztulástól. Körülötte nagy területen, monokultúrás, vegyszeres, nagyüzemi gazdálkodás folyt.  

Munkából munkába, de egészen máshogy

Még 2012-ben, az első feleségemmel költöztem a birtokra, és elkezdődött az intenzív gazdaságépítés időszaka, ami rengeteg küzdelemmel járt. Minden megtakarított pénzünket a gazdaságba fektettük, valamint sikerült ehhez pályázati forrást is nyerni. Több területen dolgoztam akkoriban, a munka mellett pedig minden szabadidőmet a birtokra fordítottam. A munkahelyeimet fokozatosan építettem le az évek során, ma már teljes állásban szabad gazdálkodást folytatok. Kitartó munkával agroökológiai szemléletű önellátó gazdaságot hoztunk létre – mesélt a hosszú, kihívásokkal teli útról.  

Időközben elvált, majd évekkel később talált rá második feleségére, Erikára, akivel együtt szövik tovább álmaikat. Fontosnak tartják a példamutatást és mások segítését tapasztalataik átadásával. A céljuk a genetikai erőforrások és a régi tudás megőrzése, valamint átadása környezeti neveléssel.

Így gazdálkodnak Jászboldogháza határában

A permakultúra elvei szerint vegyes gazdálkodást folytatnak. Elsősorban önellátásra termelnek, a hagyományos paraszti tudást ötvözik a modern környezettudatos megoldásokkal. Csak őshonos állatokat tartanak, melyek Gödöllőről, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központból származnak. Mintegy 240 tájfajta gyümölcsfát gondoznak és több mint 150 tájfajta zöldséget termesztenek. 

A művelt területen növényvédőszert, vegyszert és műtrágyát sem használnak. A megtermelt javakat feldolgozzák, többek között lekvárt, befőttet, szörpöket, zöldségkrémeket, aszalt gyümölcsöket készítenek. A Magház Egyesülettel együttműködve környezeti nevelési oktatóközpontot alakítanak ki a gazdaság egyik épületében - írták. 

Három évvel ezelőtt indítottuk el a jászboldogházi általános iskolás gyerekeknek a Nevelj saját tájfajta paradicsomot! elnevezésű programot. Ennek keretében tájfajta paradicsompalántákat osztunk ki azoknak az iskolásoknak, akik kérnek. Az a feladatuk, hogy ültessék el és gondozzák a növényeket, a fejlődésükről pedig fotókat készítenek – mondta a kezdeményezésről Hegyesi József.

Megosztás

További híreink

Megerősítette a helyét a legjobbak között a QS világranglistáján a Széchenyi István Egyetem

2024.07.18.

A 2023-as évhez hasonlóan ismét a legjobbak között szerepel a Széchenyi István Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási minősítő szervezet legfrissebb világranglistáján.

Megkapták a Ramsari Egyezmény védelmét a Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek

2024.07.18.

A Dunai Természetes és Természetszerű Szigetek (Danube Wild Islands) egy nyolc országra kiterjedő nemzetközi Regionális Ramsari Területi Kezdeményezésként a Ramsari Egyezmény védelme alá kerültek.

Nagyot nőtt az érdeklődés a MATE doktori képzései iránt

2024.07.18.

Kiemelkedő érdeklődés tapasztalható a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktori képzései iránt, az idei tanévben 137 pályázat érkezett a 110 fős állami keretre.

Nincs más út: július elsejétől csak online lehet jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket

2024.07.17.

Változtattak a szabályon, 2024. július elsejétől a Nébih elektronikus felületén kell jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket.

Elérhető a mobilGAZDA alkalmazás új változata 

2024.07.17.

A mobilGAZDA alkalmazás új verziójában több újdonság is megkönnyíti a felhasználók dolgát.

A zöldsor gépeit fejlesztette a CLAAS, sok újdonságot mutattak be a németek

2024.07.17.

Az eseményen a CLAAS 4 új VOLTO modellt mutatott be, amelyekkel a rendterítők munkaszélessége 4,5 métertől egészen 15,1 méterig terjed - Fotó: CLAAS

Partnerhírek
Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Partner

Újra érték a minőség a búzatermesztésben

2024.07.14.

Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolása nem vezet sikerre. Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás