Voltak anomáliák az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) bevezetésénél, de összességében sikerként értékelhető az adatszolgáltatás – jelentette ki a Nébih igazgatója a Portfolio Agrárium 2024 konferencián, Kecskeméten. A rendszert jelenleg is fejlesztik, a cél az, hogy digitális alapú döntéstámogató szoftvert alakítsanak ki. A program használatával lehetőség nyílik arra, hogy a gazdálkodást a termelők a korábbi évek tapasztalatával tervezzék meg, ezzel a kisebb területeken gazdálkodók kezébe is egy üzemirányítási szoftver kerül.

A gazdálkodási naplók vezetésének idei követelményei, valamint az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) eddigi tapasztalatairól és továbbfejlesztési lehetőségeiről tartott előadást a Kecskeméten megrendezett Portfolio Agrárium 2024 konferencián Várszegi Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatója. Mint elmondta, a rendszer indulása során tapasztaltak problémákat a gazdák, de a szoftver fejlesztése folyamatos, és számos téren segítheti a termelőket - számolt be róla az Agrárszektor.

Voltak anomáliák az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) bevezetésénél, de összességében sikerként értékelhető az adatszolgáltatás a Nébih igazgatója, Várszegi Gábor szerint - Fotó: Magro.hu, CSZS, Regöly, illusztráció

Lehetőségek és fejlesztések

Az elektronikus rendszer használatával lehetőség nyílik arra, hogy a gazdálkodást a termelők a korábbi évek tapasztalatával tervezzék meg, ezzel a legkisebb gazdálkodók kezébe is kvázi egy üzemirányítási szoftver kerül - mondta.

Ezzel nyomonkövethetők a legfontosabb környezetvédelmi szempontok, és így tervezhetők a gazdasági következmények, valamint a megoldással több esetben kiválthatók a gazdálkodói adatszolgáltatások is.

Nem utolsó szempont az sem, hogy a támogatási konstrukciók esetében a tevékenység igazolására is használható a rendszer, vagyis fontos segítséget jelent a monitorozásban is. Az adatszolgáltatás segíti a stratégiai, agrárpolitikai döntéshozatalt is, szinte minden felmerülő döntést adatokkal lehet alátámasztani - fogalmazott.

Részben még lehet papíron is

Az e-GN idei vezetési elvárásai kapcsán megjegyezte: az idei év is átmeneti lesz, akárcsak 2023. Így bizonyos kivételekkel – például a rovarölő szerek használata - lehet papíron is vezetni a tevékenységet, amelyet később is fel lehet tölteni a nyilvántartásba. Hangsúlyozta ugyanakkor: fontos, hogy ez ne egyszer egy évben történjen, hanem legalább havonta, negyedévente végezzék el a gazdák a feladatot. A tavalyi nitrát nyilvántartást március 31-ig fel kell tölteni – hívta fel ezzel kapcsolatban a figyelmet.

Voltak hibák, de alapvetően sikeresnek értékeli az elektronikus gazdálkodási naplót

Az igazgató elmondta, hogy az e-GN adattartalomban további változás nem várható, minimálisan tér el a gazdálkodási napló adattartalmától. A rendszerben 2023-ban a létrehozott naplók száma meghaladta a 150 ezret, a hosszabbítás után 93 százaléka a termelőknek teljesítette a kötelezettségét. A létrehozott mezőgazdasági táblák száma 1 millió volt, több mint 4,5 millió agrotechnikai műveletet rögzítettek – ezzel egyedülálló adatforrás keletkezett. Az anomáliák és hibák ellenére sikeres adatszolgáltatás valósult meg - jelentette ki.

Ezzel kapcsolatban megemlítette: az adatszolgáltatás csúcsán ügyfélkapu-problémák is jelentkeztek, hiszen másodpercenként két ember próbált bejelentkezni. A jövőbeli tervekről szólva hozzátette: befejezik azokat az oktatóvideókat, amelyek segítenek a termelőknek, lesz új felület a tápanyag-gazdálkodási terv adatok bevitelére, valamint a MÁK rendszerével interfészen kommunikáló szoftvert alakítanak ki, és készül a mobilapplikáció is. Ez utóbbi vélhetően leginkább a növényvédelmi kezelések azonnali felvitelét segíti majd - mondta a szemlézett cikk szerint Várszegi Gábor.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Kártérítés és felvásárlás – mentőövet dob az állam a sertéstartóknak

2025.04.29.

Felvásárlással és pénzügyi kompenzációval segíti a kormány azokat a sertéstartókat, akiket közvetlenül érint a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett hatósági korlátozás.

Törpeszúnyog terjeszti a kéknyelv-betegséget Ausztriában

2025.04.29.

Egyre több helyen jelenik meg a kéknyelv-betegség (Blauzungenkrankheit) Ausztriában, a vírus a törpeszúnyog közvetítésével terjed.

Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás