Családi gazdaságunk sikere több mint 20 éves növénytermesztői tapasztalatunkon, az innovációk folyamatos követésén és hagyományaink ápolásán nyugszik. Nem csak szeretjük, amit csinálunk, a gazdálkodás az életünk. A sikeres gazdálkodás elengedhetetlen eleme az éveken átívelő tervezés, ami irányt mutat a folyamatosan változó, megannyi külső körülmény árnyékában. Idén az energiahordozók árainak kiszámíthatatlan növekedése, az ellátási láncok akadozása, az elszálló infláció, és a fejünk felett lebegő gazdasági recesszió veszélyezteti a hozzánk hasonló családi gazdaságok termelékenységének sikerét. Bár a felsorolt nehézségek közül már egy is okot adhat az aggodalomra, az elmúlt két és az idei év egészét vizsgálva kijelenthetjük, hogy a mezőgazdaságban gyökeres szemléletmódváltás van kilátásban. Mivel a kiszámíthatatlan külső környezeti hatásokat nem tudjuk befolyásolni, minden olyan általunk elérhető lehetőséget igyekszünk megragadni, amely segíti a biztonságos tervezés folyamatát. Sikereink ellenére, gépesítési filozófiánkkal eddig mondhatni árral szemben eveztünk, hiszen a rohamosan fejlődő technikai újítások helyett, a jól bevált, egyszerűbb, gazdaságosabb gépeket részesítettük előnyben. Úgy tűnik azonban, hogy lassan, de biztosan, fordulni látszik a szélirány. Véleményünk szerint, az elkövetkező években egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak, a könnyen javítható, alacsonyabb meghibásodási ráta és üzemeltetési költségek mellett működtethető gépek.

Egy Kirovec traktor Sukov ekével

Sem itthon, sem Európában nem rendeznek olyan neves agrártechnológiai, nehézgépkereskedelmi rendezvényt, ahol a jól ismert orosz Kirovec traktorok ne aratnának osztatlan sikert az érdeklődők között. De mitől ilyen meggyőzőek ezek az erőgépek, és miben fejlődött hatalmasat az elmúlt években a márka? Először saját családi gazdaságunkban alkalmaztuk az újonnan fejlesztett orosz gépeket, amelyek annyira meggyőzőnek bizonyultak, hogy lassan kiszorították nyugati vetélytársaikat a termelésből. A gépek ereje és megbízhatósága a márka régi hagyományait idézi, a komfort és a költséghatékonyság azonban teljesen új szintre emelkedett. A hazai kereskedelmi bevezetés óta megvalósulni látszik cégünk küldetése, mely szerint olyan alternatívát kínálunk a magyar gazdáknak, gazdaságoknak, amelyben a teljesítmény költséghatékonysággal és kiszámíthatósággal párosul. Noha az eddig eladott traktorok remekül teljesítenek, és a Kirovec család folyamatosan bővül, nem csak az erőgépek minősége ad okot a vásárlók bizalmára. Amikor traktort vásárolsz, nem csak magát a gépet veszed meg, hanem a mögötte álló ellátási hálózatot is. Az orosz gépek és Kond-Coop Kft. esetében egy olyan álomvilágba csöppenünk, ahol megfeledkezhetünk a hosszú hónapokig tartó várakozásokról, alkatrészhiányról. A cégünk által alkalmazott ellátási rendszer garancia a folyamatos, precíz termelés biztosítására. Az alkatrészek készletezése és a szervizek lebonyolítása a legnehezebb időkben is változatlan hatékonysággal működik. Mit kínál tehát a Kirovec, egy olyan piacon, ahol az egyre megosztóbb technikai fejlesztések az egekbe szöktetik a nyugati gépek amúgy sem alacsony működési költségeit? Kiszámíthatóságot, kint a terepen és a bent a tervező asztalon!

A Kirovec flotta

A nagyobb erőgépek nagyobb felelősséggel, és annál is nagyobb munkagépekkel járnak. Ha egy 428 lóerős Kirovec - K-742 R vezérgép várakozik reggelente munkára készen az udvaron, ki ne szeretné kihozni belőle a legnagyobb teljesítményt!? A gazdasági innováció evolúciós elmélete szerint, azok a gazdaságok amelyek nehéz körülmények között termelnek, olyan hatékony megoldásokat kénytelenek alkalmazni, amelyek kevésbé vannak kitéve a környezet változásainak. Azok az innovatív megoldások amelyek hatékonyak, átmeneti előnyt biztosítanak, ezzel egy pillanatnyi egyensúlyi zavart okozva a piacon. Az előny addig tart, míg az innováció széleskörben el nem terjed, és általánossá nem válik, fejlesztő hatást gyakorolva ezzel a termelés hatékonyságára. A cég gépesítési rendszerének fejlesztésekor arra törekszünk, hogy az elsőként a saját gazdaságban tesztelésre kerülő gépek hosszútávon beépíthetők legyenek a termelési és a kereskedelmi flottánkba. A cseh, Sukov ekék is ezen elgondolás mentén kerültek célkeresztbe, ma pedig az egyik legkedveltebb márka a palettánkon. Legújabb gépük, az Arco Argo 2in1 váltvaforgatós féligfüggesztett eke a barázda melletti és a barázdában történő szántáskor is remekül teljesít. A trendeknek megfelelően réselt kormánylemezekkel, előhántókkal, lemeztoldatokkal felszerelhető gép, szakító csavaros rögzítéssel és minőségi bóracéllal  illetve Hardox anyagokkal készül. Kell hozzá lóerő, de nem szenved a gép előtte és eszméletlen rögképződéssel dolgozik. Az ár-érték arány és az eke minősége, munkabírása a legtöbb gazdaság számára mérettől függetlenül, remek hosszútávú befektetésnek bizonyulhat.

BRN-típusú küllős kapa
Sukov eke

A Technopol növényápoló gépei is bizonyították már, hogy a kedvező ár mellett hozzák az elvárt minőséget és strapabírást. A BRN típusú küllőskapák kiváló mechanikai gyomirtók a korai gyomok vagy a cserepesedés ellen, így minden más mellett elengedhetetlen eszközei egy biogazdaságnak. A 6 méteres PT száraprító henger mindamellett, hogy akár 80 lóerőtő használhatóvá válik, hatékony munkát végez a kések elrendezése és a megfelelően kiválasztott sebesség révén, a megfelelő nedvességtartalom mellett.

Technopol PR száraprító

Olasz márkáink zászlóshajója, a Grim, egy több évtizedes múltra visszatekintő, de új kézben lévő vállalat, amely a piaci siker érdekében kész ötvözni a stabil alapokat, a már bevállt fejlesztésekkel az önjáró permetezők gyártás-technológiájában. A magyar piacra két általunk is használt modellt kínálunk, a MAXI 9-10 modellsorozatot és a GT szériát. Az olaszok 1,8 méteres hasmagassággal készítik a gépeket, hidropleumatikus felfüggesztéssel, légzsákos kerettel, így tökéletesen alkalmas a magasabb növények permetezésére is. Az automata szintezési folyamattal, a gépek a permetlé mennyiségének függvényében beállított megfelelő magasságának megtalálása roppant módon egyszerű feladattá válik. A gépek fúvókánkénti szakaszolásra képesek ami jelenleg a legmagasabb szintű elvárhatóság egy precíziós eszköznél. A 4-es kategóriás klimatizált kabin biztonságos, csöndes, amely a hátul elhelyezett speciális motorkialakításnak is köszönhető. Az Easypilot automata kormányzás precízen működik, egyéni igény szerint saját ízlésre is szabható.

Grim önjáró permetező

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Önvezető traktorokkal aratnák le a jövőt – de egy meglepő akadály állja útjukat

2025.07.13.

Egy országos felmérés szerint az ausztrál gabonatermelők jelentős érdeklődést mutatnak az önvezető mezőgazdasági gépek iránt, azonban az ár és a technológia megértésének hiánya komoly akadályt jelent az elterjedésükben.

Liliomfélék vagy csak liliomnak hittük? Virágok, amiket gyakran összekeverünk

2025.07.13.

A kertészkedés bűbájos világában kevés virág képes úgy megérinteni a lelket, mint a liliomok. Elegáns virágzatuk, élénk színeik és finom szirmaik időtlen bájt kölcsönöznek a kerteknek. Ám ebben a botanikai csodavilágban gyakran felüti fejét a zűrzavar.

5 trükk, amellyel metszés nélkül lesz dúsabb a szobai futóka

2025.07.13.

Íme 5 biztos tipp, amellyel metszés nélkül is dúsabbá teheti a szobai futókát! Követésük egyszerű, és szinte semmi pluszmunkát nem igényelnek.

Természetes öntisztulás – a lótusz-effektus a természet mérnöki zsenialitásának bizonyítéka

2025.07.13.

A „lótusz-effektus” kifejezés régóta foglalkoztatja a tudósokat, kertészeket és újítókat egyaránt, hiszen a természet lenyűgöző öntisztító képességét testesíti meg. Cikkünk bemutatja e jelenség eredetét, jelentőségét, korszerű alkalmazásait, és ötleteket ad arra is, hogyan vihetjük be a kertünkbe – és akár a mindennapjainkba.

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás