A kaktuszok térhódításával alakul az alföldi sivatag, de tehetünk ellene

Az Alföld elsivatagosodása egyátalán nem fikció, a folyamat nyilván valóan és szemmel is láthatóan elkezdődött, amit az idei nyár csak méginkább egyértelműsített. Az élővilág és a táj átalakul, csökken a fűvel borított területek nagysága, kiszáradnak az erdők, terjednek a kaktuszok a Kiskunságban, és apadnak, illetve gyakran eltűnnek el a felszíni vizek.

Rendkívüli aszály sújtja a magyar Alföldet, erre az országrészre gyakorlatilag fél éve nem jutott számottevő csapadék. Mindez vízkorlátozásokkal, ivóvízhiánnyal és hetekig tartó, a 40 Celsius-fokot is meghaladó hőséggel járt. Kérdés, hogy a mostani helyzet csak egy párját ritkító extrém periódus, vagy már előzetes a jövőből? Valóban sivataggá válik-e a magyar Nagyalföld, illetve mit tehetünk a mostanihoz hasonló szárazság elkerülése érdekében? A 24.hu járt utána a témának.

A tudósok régóta figyelmeztetnek, hogy a Kárpát-medence, főleg az alföldi terület fokozottan ki van téve az éghajlatváltozással járó szárazodásnak. A klímamodellek ugyan eltérő eredményeket adnak, a megbízhatóságuk is változó, de többségük szerint Alföldünkre hosszú távon elsivatagosodás vár, ha nem teszünk semmit.

Ha megnézzük a 100 évre visszanyúló meteorológiai adatsorokat, a trend jól kivehető: egyértelműen csökken a Magyarországra jutó csapadék mennyisége, de annak az időbeli eloszlása is szélsőségessé válik, az Alföld folyamatosan szárad. Bár nemzetgazdasági szinten is óriási kárt okoz, mégsem a mostani extrém szárazság a legijesztőbb, hanem a lassú, csak folyamatában érzékelhető kiszáradás. Az elsivatagosodás.

A változás egyik leghúsbavágóbb jele az lesz, hogy az az ökoszisztéma-szolgáltatás, amit a természet eddig biztosított számunkra, átalakul. Például a termelt biomassza mennyisége csökken, megváltoznak az erdők, a legelőkről, kaszálókról származó takarmány fogyatkozik.

Mit tehetünk ellene?

Esőt csinálni ugyan nem tudunk, ám nagyon nagy mértékben ellensúlyozhatjuk a negatív folyamatokat. A megoldás kulcsa a víz megtartása, ezt is régóta sürgeti a tudomány, csak éppen a gyakorlatban nem sok minden történik Magyarországon.

A XIX. századi folyószabályozások, azaz a víz borította területek felszámolása óta hazánk vízdálkodásának alapja, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban szabaduljunk meg a hozzánk érkező víztől, hogy minél nagyobb területen lehessen mezőgazdasági termelést folytatni. Erre jön az évtizedek óta egyre kevesebb csapadék, a hosszú hőségperiódusok, végeredményként pedig ott tartunk, hogy a talajvíz rendkívül mélyre húzódott, maga a talaj is csontszárazzá vált. A megoldás pedig egyértelmű vagy visszaadjuk a szántók egy részét a víznek, vagy az egészet át kell engednünk a sivatagnak.

Teljes stratégiaváltásra van szükség. Helyi, térségi, és állami szinten kellene betárazni az évről-évre csapadékkal és árhullámokkal érkező vizet akár úgy, hogy az állam megvásárol, majd eláraszt egyes területeket. Nyilván gazdasági kérdés is, hogy a földeket így nem lehet teljesen felszántani, a víz borította rész nyilván kiesik a mezőgazdasági termelésből adott évben, cserébe viszont a környező terület növényei vízhez jutnak, jobb termést produkálhatnak, így csökkentve az aszály mértékét.

Sőt, a tendenciák, megerősítve az idei év tapasztalataival afelé mutatnak, hogy vagy így cselekszünk, vagy a szárazság okoz még nagyobb kárt.

A víz megtartásával az Európai Unió is foglalkozik. 2000-ben kiadott Víz Keretirányelve egyértelmű, gyakorlati szinten írja elő, hogy Európa felszíni és felszín alatti vizeit jó állapotba kell hozni, és abban megtartani. Ez azt jelenti, hogy ökológiai és vízgyűjtő szemlélet mentén, műszaki beavatkozásokkal vissza kell állítani a vizek lehető legtermészetesebb állapotát. A cél, hogy azokat jó minőségben, hosszú távon és fenntartható módon hasznosíthassuk.

Az uniós irányelvek Magyarországra nézve is kötelezőek, csak a megvalósítás várat magára.