Pénteken a nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Estétől szakadozott felhősáv vonul át felettünk, amely átmeneti felhősödést okozhat. Néhol nem zárható ki gyenge záporeső. A légmozgás mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 14 fok között alakul, de az északi hidegre hajlamos tájakon pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, majd estétől észak felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Kicsi a csapadék esélye, főleg északkeleten és esetleg délnyugaton fordulhat elő délutántól néhol zápor. Helyenként megélénkülhet az északi, északkeleti szél. Délután 20, 25 fok közé melegszik fel a levegő - írta a HungaroMet.

Vasárnap reggelre szakadozik, csökken a felhőzet, majd a nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható. Elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, az ország északkeleti harmadán kisebb a csapadék esélye. Zivatarokat leszámítva döntően mérsékelt marad a légmozgás, csupán északkeleten kísérhetik az északkeleti irányú szelet élénk lökések. A hőmérséklet hajnalban 6 és 15, délután 19 és 25 fok között valószínű.

Várható hőmérsékletek május 12-én

Hétfőn nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, nyugaton azonban több lehet a felhő, míg a Dunától keletre derült területek is előfordulhatnak. Az ország nagy részén nem várható csapadék, csupán nyugaton, délnyugaton alakulhat még ki néhol zápor, esetleg zivatar. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban a Dunától keletre általában 5 és 11 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A Dunántúlon viszont enyhébb lesz az éjszaka, 8 és 15 fok közötti értékek valószínűek. Délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.

Kedden gomolyfelhős, napos idő valószínű, de északkeleten derült területek is lehetnek. A nap második felében nyugat felől elkezd megnövekedni, megvastagodni a fátyolfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti irányú szelet helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában 7 és 15 fok között alakul, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.

Szerdán északkeleten is megnövekedhet, megvastagodhat a felhőtakaró, így általában felhős idő valószínű rövidebb napos időszakokkal. Elszórtan fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar, nyugat felé haladva egyre nagyobb eséllyel. A déli, délkeleti irányú szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10, 18, a maximum 23 és 28 fok között alakul.

Csütörtökön a közép- és magasszintű felhőzet szakadozhat, majd erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés valószínű. Többfelé lehet számítani záporokra, zivatarokra. A déli, délkeleti irányú szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 18, a maximum 22 és 29 fok között alakul.

További híreink

Nő a hazai erdőterület, már 184 millió fa elültetésénél tart az Országfásítási Program

2025.03.17.

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok és a települések hazánkban.

Fejlesztés, innováció és alkalmazkodás kell a sikeres élelmiszertermeléshez a NAK osztályülése alapján

2025.03.17.

A kedvezőtlen gazdasági környezet és a klímaváltozás okozta kihívások ellenére sem mondtak le a beruházásokról a hazai gazdálkodók a NAK osztályülése szerint.

Viharos széllel és hózáporokkal indul a hét

2025.03.17.

Délutántól viharos széllökések várhatók főként északkeleten és nyugaton, estére azonban mérséklődik a szél, miközben a középső országrészben hózáporok alakulhatnak ki, helyenként vékony hóréteget hagyva maguk után.

Talajos programok lesznek március 21-én, több helyen is meg lehet tudni a talajszelvények titkait

2025.03.17.

A Magyar Talajtani Társaság (MTT) 2025. március 21-én országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „TALAJ a talpad alatt” címmel

Egyetlen növény, amely minimális munkával is bőséges termést ad!

2025.03.16.

A spenót termesztése viszonylag egyszerű, mivel hidegtűrő növény, és akár kertben, balkonládában vagy magaságyásban is nevelhető. Magyarországon nagyüzemi és kisgazdasági termesztése is jelentős, a frisspiaci spenótot többnyire kézzel szedik, míg az ipari feldolgozásra géppel takarítják be.

Megfizethető robotokkal teszi hatékonyabbá a FarmRobo a kis gazdaságok munkáját

2025.03.16.

A Future Farming interjút készített Sreekanth Reddy Vajralával, a FarmRobo vezérigazgatójával, akinek iMog robotja elnyerte a rangos Az év mezőgazdasági robotja 2025 díjat. Az exkluzív beszélgetésben Vajrala betekintést nyújtott az inspirációba, a tervezés folyamatába és a mezőgazdaság számára forradalmi autonóm megoldás jövőjébe.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 190 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás