A múlt heti hideghullámot komolyabb fagy nélkül átvészelte a fejlődésben 3-4 héttel a szokásos időpont előtt járó vegetáció egy kis éjszakai felhőrétegnek köszönhetően. Jelenleg már egy -2, -3 Celsius foknál erősebb fagy is nagyon komoly károkat tudna okozni, elsősorban a gyümölcsösökben. Márpedig a különböző eredetű, hőmérsékletű és nedvességtartalmú légtömegek folyamatos mozgásban vannak a légkörben, a hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek nem járnak messze hazánktól, egyes előrejelzési számításokban többször is veszélyesen a közelünkbe, sőt légterünkbe kerülnek. A jövő héten is van esély egy hideghullámra, éjszakai fagyokra.

A mögöttünk álló egy hét során több időjárási front is érintette hazánk térségét. Ezek változó hőmérsékletű és nedvességtartalmú léghullámokat választottak el egymástól. Valahol az országban minden napra jutott csapadék: a legtöbb, 20-30 mm a nyugati országrészben hullott hétfőn és kedden, míg a Dunántúl délkeleti felén és az Alföldön nagy területen 5 mm alatt maradt a csapadék heti mennyisége. A harminc napos csapadékösszeg hiányt mutat az ország jelentős részén, az Alföld egyes körzeteiben még 10 mm sem hullott az elmúlt egy hónap során. A kilencven napos csapadékösszegben is hiány van az északnyugati országrész kivételével - olvastuk a met.hu összegzésében.

Ez azonban kissé csalóka, hiszen a novemberi bőséges csapadék miatt a talaj fölső egy méteres rétege már decemberben és országszerte telítődött nedvességgel, és ezt az állapotukat azóta is tartják. Északon és az Alföld északi részén többfelé a talajon még mindig áll a víz. A felszín közeli réteg azonban az Alföld déli felén és a Dunántúl délkeleti részén eléggé kiszáradt az utóbbi hetekben.

A hőmérséklet a múlt héten csütörtökre jelentősen visszaesett, hideg légtömeg árasztotta el térségünket, az Északi-középhegységben hó is hullott. Csütörtökön és pénteken a napi maximumok kevéssel 10 fok alatt alakultak. Mivel éjjel többnyire felhős maradt az ég, nem hűlt le nagyon erősen a levegő, viszonylag kis területen alakult ki rövid időre és csak gyenge fagy. Derült éjszakán ez sokkal komolyabb lehetett volna, nem sokon múlt. Szombattól már délnyugati áramlással újra enyhébb léghullámok érkeztek, elmúlt a fagyveszély, a maximumok pedig 10 fok fölé emelkedtek. A talaj felső 5 cm-es rétegének napi középhőmérséklete jelenleg 10 fok körül alakul.

Az őszi vetések, ahol nem volt tartós belvíz, jó állapotban vannak, már látványos fejlődésnek indultak. A kalászosokra a bokros állapot a jellemző, az őszi káposztarepce pedig kezd szárba indulni. A növényvédelemre az idén különösen nagy gondot kell fordítani, mert a télen a kórokozókat és a kártevőket csak kis mértékben tizedelte meg a fagy.

Az Alföldön, főleg az északi részén még mindig vannak belvízfoltok, ezek kiterjedése csak lassan csökken. A vetések az enyhe télen megsínylették a tartós vízborítást, a belvízfoltokban már sokfelé kipusztultak.

Egyre több gyümölcsfa fakad, virágzik, több héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Ennek még súlyos következményei lehetnek a folytatásban egy nagyobb fagy kialakulása estén. A kajszi például a virágzás fenológiai fázisában -2, -3 Celsius foknál erősebb fagy estén már károsodik, márpedig még nagyon korán van ahhoz, hogy ettől nagyobb fagy ne forduljon elő. Eddig a nagyobb éjszakai lehűlést elkerültük, a kritikus éjszakákon sok volt fölöttünk a felhő, mely meggátolta a nagyobb kisugárzást.

Az elmúlt napokban többször esett, a számított levélnedvesség-tartam (amikor vizes volt a növények levélzete) főleg az északi és a nyugati országrészben volt magas: a kedd reggelig tartó három napnak nagyjából a felében volt vizes a levél. Ez a gombás megbetegedéseknek igen kedvező, és a folytatásban is több napon várható csapadék, a növényvédelemre nagy figyelmet kell fordítani!

A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Január második hetében érkezett csak igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott, február elején pedig beköszöntött a tavasz, gyakran áprilist idéző hőmérsékletek voltak jellemzőek a hónap során. A hőösszeg jelenleg több, mint kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat.

A folytatásban is marad a nagyon változékony időjárás. Kezdetben nyugatias áramlással enyhül az idő, majd hétfőtől északnyugati irányból egy légörvény érkezhet, melynek pályája egyelőre meglehetősen bizonytalan. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint hazánkat is eléri, hideg levegőt szállítva fölénk. Így a hosszú hétvégi enyhe idő (11-18 fokos maximumok) után hétfőre akár komolyabb lehűlés is érkezhet, főleg keddtől éjszakai fagyokkal. A szombaton érkező front hozhat bővebb csapadékot, de több napon is várható eső, zápor. Összeségében a jövő hét közepéig többnyire 10 mm alatt valószínű a csapadék mennyisége, egyes területek teljesen ki is maradhatnak az esőből.

További híreink

Fehérjehiány jöhet az EU állattenyésztésében, ha nem lesz elég támogatás

2025.04.19.

Egyre nagyobb az igény a hazai fehérjeforrásokra, miközben az importkitettség veszélyesen magas szinten van.

Villamos és hőenergiát előállító konténeres berendezést fejlesztettek a MATE közreműködésével 

2025.04.19.

Egy olyan kompakt konténerjellegű berendezés jött létre, amely napenergiát hasznosító berendezésekkel villamos és hőenergiát állít elő, az előállított villamos energiával vízbontással oxigént és hidrogént állít elő, biomasszából biogázt állít elő, a biogáz javításához pedig felhasználja az előállított hidrogént.

Mekkora veszélyt jelent az agroterrorizmus?

2025.04.18.

Az egyik legveszélyesebb, mégis kevéssé ismert fenyegetés az agroterrorizmus, amely a mezőgazdaság szándékos károsítását célozza meg.

2025 legütősebb locsolóversei, amelyek garantáltan (kínos) mosolyt csalnak az arcokra

2025.04.18.

Összegyűjtöttünk 20 vicces locsolóverset, amelyek garantáltan mosolyt (de esetleg csak kínos mosolyt) csalnak az arcokra.

Ki látta ezt jönni? Az USA vámháborúja világszintű krízist indíthat el!

2025.04.18.

Jóllehet a főbb vámtételek tekintetében három hónapos haladékot hirdetett az amerikai elnök, az egyes iparági szereplők kénytelenek ízlelgetni a vámok bekövetkeztének gondolatát.

A precíziós nemesítés sikeresebbé teheti a magyar mezőgazdaságot is

2025.04.18.

Nagy jelentősége lesz az Európai Unióban jelenleg jogszabályalkotási fázisban tartó precíziós nemesítés engedélyezésének.

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Partner

Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW

2025.04.17.

Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás