Az idei tél eddig hőmérsékleti szempontból az átlagos felett alakul, egyelőre tartós hideg még nem is volt Magyarországon, és a jelenlegi előrejelzések szerint január közepéig nem is várható. Ha az enyhe idő tartós marad, az hosszabb távon kedvezőtlen lenne a mezőgazdaságnak.

"Egyelőre mélynyugalmi állapotban vannak gyümölcsfák, úgyhogy még nem kell komoly károsodástól tartanunk. A későbbiekben viszont – ha ez hosszabb időn keresztül így marad – akkor előfordulhat, hogy korábban fakadnak a fák, és egy későbbi nagy fagy megtizedeli a termést" – mondta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara alelnöke.

Fotó: Pixabay

Emlékeztetett: nyolc-tíz éve történt meg az, hogy a meleg idő január végéig megmaradt, ezért már február elején nyíltak a fák, és nagy kár érte akkor a gyümölcstermelést. Szerinte ha hamarosan visszaáll a "normális" téli időjárás, akkor ez még nem okoz olyan gondot, ami későbbiekben jelentkezhet. Hozzátette: a januárnak mindenképpen kicsit hűvösebbnek kell lennie, mint ahogy most érzékeljük.

A mezőgazdaságnak az is kedvező lehet, ha hó takarja a földeket. Az idei nyári aszály "megtizedelt mindent", ezért nagy gond lenne, ha nem esne a hó, mert a talaj vízkészletét az olvadó hó a későbbiekben fenntartaná. Ha nem esik, akkor száraz tavasz fog következni, és az öntözési rendszerünk nem alkalmas arra, hogy az egész országot ellássuk vízzel.

Nem mindegy az sem, hogy hó vagy eső esik. Bár az ősz nagyobb esőinek köszönhetően valamennyire visszatöltődött a talaj víztartalma, de ha nem esik hó, ami aztán tavasszal elolvadhatna és tovább tölthetné a földek készleteit, akkor rossz helyzetbe kerülhetünk.

A hónak és a hidegnek a szakember szerint más hatása is van: gyéríti a kórokozókat és a kártevőket, ami később a növényvédelmi költségeket csökkentheti. Ha ezek a kártevők nem pusztulnak el, ismét nehezebb gazdálkodási évnek néznek elébe a hazai vállalkozók.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás