A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával. Ezek eredményeként több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételei javulnak – mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Tiszakürtön. Rácz András szerint a fejlesztések eredményeinek megtartásához többek között a helyben élők, a gazdálkodók, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek összefogására van szükség. 

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy az együttműködés a hazánkra jellemző Pannon biogeográfiai régió közös táji és természeti értékeinek megőrzésére törekszik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásainak segítségével.

Közel 5,5 ezer hektárnyi területet védtek meg 7,7 milliárd forintból a Hortobágyon

Az államtitkár szerint 2010 óta hazánk 10 nemzeti park igazgatósága 85 milliárd forint értékű forrást használt fel természetvédelmi fejlesztésekre. Ebből 336 beruházást valósítottak meg az ország teljes területén, ezzel 300 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota az élőhely rekonstrukciókra, a vízháztartás javítására, a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére és az állattartási infrastruktúra megteremtésére irányuló beruházások által - mondta.

A mostani fejlesztés keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság olyan beavatkozásokat valósított meg, amelyek célja a működési területükön található pusztai tölgyesek, puhafás ligeterdők, gyepes és vizes élőhelyek minél nagyobb mértékű mentesítése a jelentős fertőzést okozó idegenhonos inváziós növényfajoktól.

Például a fehér akác, gyalogakác, bálványfa, amerikai kőris és a zöld juhar is ilyen. Az erdőknek ezzel megmaradnak a hosszú távú fennmaradásuk ökológiai feltételei. Ennek a munkának köszönhetően olyan védett, illetve közösségi jelentőségű fajok életfeltételei válnak kedvezőbbé, mint a nagy szikibagoly, a díszes tarkalepke, a rétisas, a kékvércse vagy a fekete gólya.

Ezért fontos a vizes élőhelyek környezetvédelme

A politikus azt is elmondta, hogy a vizes élőhelyek természetvédelmi jelentősége és ökológiai szerepe felbecsülhetetlen. Kiemelkedő természetvédelmi jelentőségük egyedi elemeiknek megőrzésében rejlik, s mint víztől függő élőhelyek, fennmaradásukat elsősorban vízellátottságuk határozza meg. A most záruló projektek eredményeként 1373 hektáron javul a vizes élőhelyek állapota. Továbbá a vízvisszatartás, a természetvédelmi célokat szolgáló vízkormányzás lehetősége biztosított lesz, segítve az ezekhez az élőhelyekhez kötődő fajok, többek között a vöröshasú unka, a négylevelű mételyfű, vagy számos vízimadárfaj állományainak megőrzését – írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Most még napsütés, de újra jönnek a záporok

2025.03.19.

Péntekig folytatódik a száraz, napos idő az ország nagy részén, de szombattól nedvesebb légtömegek érkeznek, így esőre, záporokra is számíthatunk.

Március 20-ig nyújthatóak be a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatási kérelmei

2025.03.19.

A zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek támogatási rendszerének célja, hogy segítse a szervezetek működését, elősegítse a közös értékesítést, a termelés tervezését, valamint a piaci versenyképesség fokozását.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás