Délnyugat felől többször is nedves levegő érkezik térségünkbe, így a héten több alkalommal számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatarokra.

Kedd: Az égbolt többnyire borult vagy erősen felhős lesz, bár reggel az északi területeken még előfordulhat némi napsütés. Délután nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet. Az ország nagy részén eső, zápor várható, az Alföldön helyenként zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél csak néhol élénkül meg, de a délkeleti határ közelében akár viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul, késő estére 6–11 fokig hűl le a levegő - írta 7 napos időjárás-előrejelzésében a kiderul.hu.

maximumhőmérsékletek március 11-én Magyarországon
Maximumhőmérsékletek március 11-én Magyarországon

Szerda: Változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A Dunától keletre reggel több helyen köd képződhet, amely napközben feloszlik. Délután ismét növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Késő este egy kiterjedtebb csapadékzóna érkezhet. A délies szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul, a kevésbé felhős, szélcsendes területeken akár fagypont körüli értékek is lehetnek. Délután 16 és 22 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Csütörtök: Kezdetben borult lesz az ég, majd napközben délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és többfelé kisüt a nap. Estétől ismét beborulhat. A délelőtti órákban az északkelet felé haladó csapadékzónából még sokfelé várható eső, zápor, de napközben csökken a csapadékhajlam. Délután főként az északi és északkeleti területeken alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A déli, délnyugati szél több helyen megerősödik. A hajnali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hidegebb is lehet. A nappali csúcshőmérséklet 14 és 21 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.

Péntek: Délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és főként a nap második felében egyre több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szelet több helyen erős lökések kísérhetik. Hajnalban 6 és 11 fok közötti értékek valószínűek, a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti térségekben ennél hidegebb is lehet. Délután 16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombat: Délnyugat felől csökken a felhőzet, és változóan felhős időre számíthatunk, általában többórás napsütéssel. Több hullámban kialakulhatnak záporok, zivatarok. A kezdetben délnyugati szél fokozatosan északnyugatira, majd északira fordul, és többfelé megerősödik. A hajnali minimumok 6 és 12 fok között várhatók, délután 12 és 22 fok közötti csúcshőmérséklet valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb, délen pedig a legenyhébb az idő.

Vasárnap: Újra erősebben megnövekszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Az északias szél megerősödhet. Hajnalban 2 és 9, délután 6 és 17 fok közötti hőmérséklet valószínű, északnyugaton lesz a leghűvösebb, délkeleten a legenyhébb az idő.

Hétfő: A felhőzet csökken, és egyre többfelé kisüt a nap, de elszórtan még előfordulhat eső, zápor. Az északkeleti, északi szelet több helyen erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 0 és 9, délután 8 és 15 fok között alakul, továbbra is északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten pedig az enyhébb idő.

További híreink

Vannak fák, amelyeket nagy hiba tavasszal metszeni

2025.03.21.

A tavaszi metszések a rügypattanásig még elvégezhetők, de vannak növényfajok, melyeket jobb tavasszal békén hagyni

Újabb nagy időjárási fordulat előtt állunk

2025.03.21.

A pénteki napos idő után szombattól térségünk fölé nedvesebb légtömegek érkeznek, amelyek több hullámban csapadékot hoznak. A következő héten borongós, esős időszakra számíthatunk.

Fontos felmérést indított a mentes termékek piacán a NAK munkacsoportja

2025.03.21.

Komplex felmérést indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mentes termékek piacán

Visszaesés után: végre változóban a magyar burgonyahelyzet 2025-ben

2025.03.21.

Magyarországon a burgonyatermelés és -fogyasztás az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent. A növény termőterülete a korábbi 15 ezer hektárról közel 6 ezer hektárra zsugorodott, a megtermelt burgonyamennyiség pedig már régóta nem fedezte a hazai szükségletet, így évről évre ebből is importra szorul az ország. Idén viszont változhat a helyzet.

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás