A gabona tárolása - a beltartalmi jellemzőinek a károsodása nélkül - csak egy adott nedvességtartalom mellett lehetséges. Amennyiben a betakarításkori nedvességtartalom ennél magasabb, úgy a gabonát szárítani szükséges. A szárítás energiaigénye jelentős, amely az elvonandó víz mennyiségétől függ. 

Az energiaköltség jelentős mértéke miatt a gazdálkodók igyekeznek az aratást úgy szervezni, hogy a betárolást megelőző szárítás mértékét minimalizálni tudják. Gyakorlatilag szeretnék a gabonájukat a lábán megszárítani. Ez a taktika kedvező időjárási viszonyok esetén eredményes lehet. Azonban az időjárás ezt keresztülhúzhatja, aminek következtében többféle kár éri a gazdálkodókat.

Egyrészt a lábon álló érett gabona jelentős károkat tud elszenvedni. Megnő a szemveszteség, csökken a sikértartalom, továbbá egyéb beltartalmi minőségi károsodások is fellépnek. Másrészt a felesőzött talajon a betakarítógépek és a szállítójárművek jelentős taposási károkat okoznak, amelyeket csak jelentős munkaráfordítással és energiaköltséggel lehet helyreállítani.

Tehát, a gabonaszárítás hőenergia hordozó költségének a megtakarítására való törekvés a gazdálkodók részéről érthető, mert az a termelésük gazdaságosságát és hatékonyságát jelentősen elősegíti. Ugyanakkor jelentős kockázattal is jár, mivel egy kedvezőtlen időjárás esetén nem megtakarítást realizál a gazdálkodó, hanem jelentős kárai keletkeznek.

Eddig nem volt más választásuk a gazdálkodóknak, mivel a szárítógépgyártók a szárítóik hőenergia-ellátását kizárólag fosszilis energiahordozókkal biztosították.

Ezen a gyártói gyakorlaton változtatott a HETECH, mivel a világon elsőként, a gabonaszárítóit alternatív alapú hőenergia-ellátással is biztosítja.

Alternatív energiahordozóként a gabona előtisztítása, szárítása és utótisztítása során keletkező léha, ocsú és hasonló melléktermékek kerülnek felhasználásra. Így azok tüzelési célú hasznosításával történik a szárításhoz szükséges hőenergia előállítása. 

A gazdálkodói gyakorlat szerint a kalászosok és az olajos növények szárítása kisebb hőenergia-igényű, így az ebben az időszakban keletkező léha és ocsú felhasználható a nagyobb hőenergia-igényű kukorica szárítása során. Ezeket kiegészítve a kukorica tisztítása során keletkező melléktermékkel, a kukorica szárításának a hőenergia igénye lefedhető. 

Amennyiben az adott gazdálkodónál más egyéb tüzelési célú hasznosításra alkalmas alapanyag, de melléktermék is rendelkezésre áll, abban az esetben az is bevonható a szárítási hőigény kielégítésébe.

A HETECH szárító alternatív tüzelésű hőenergia-ellátása

Az Anthera Kft. Városföldön üzemelő HETECH 6/5 típusú gázüzemű szárítójának a gázkiváltását 2024-ben végezte el a HETECH.

A gázkiváltás során az alábbi irányadó szempontokat érvényesítettük:

  • Tüzelőanyagként legyenek felhasználhatók az Anthera-nál keletkező melléktermékek: 
    • Gabonatisztítás hulladékai
    • Faapríték
  • A HETECH gabonaszárítónak ne változzon meg egyik:
    • Funkciója sem
    • Paramétere sem

A gázkiváltó technológia létesítésének egy mozzanata:

gázkiváltó technológia létesítésének egy mozzanata

A gázkiváltó technológia létesítésének folyamata az alábbi rövidfilmben tekinthető meg:

A HETECH folyamatvezérelt finomszabályozású alternatív hőenergia-ellátású szárítójának a tulajdonságai és funkciói, amelyek a gázkiváltást követően is változatlan formában megmaradtak:

  • A szárítóközegnek a szárítón belüli optimális áramlási viszonyai
  • Hőtérkép
  • Terményoszloponként kitárolt terményből történő mintavétel és nedvességmérés
  • Terményoszloponkénti kitárolási sebesség változtathatóság
  • Modulonkénti szárítólevegő kibocsátás optimalizálás
  • Intelligens recirkuláció

A technológia próbaüzemnek egy mozzanata:

HETECH technológia próbaüzem egy mozzanata

A technológia bemutatása és a próbaüzemi tapasztalatok összefoglalása az alábbi rövidfilmben tekinthető meg:

A nem HETECH gyártmányú szárítók gázkiváltásának lehetőségei a „Gabona szárítás gázkiváltó HETECH technológiával” és a megoldás jellemzői

A „Gabona szárítás gázkiváltó HETECH technológiával” bemutató bevezető oldala:

Gabonaszárítás gázkiváltó HETECH technológiával

A technológia bemutatása az alábbi rövid filmben tekinthető meg:

Kardos László
projektvezető

HETECH logó

(x)

Megosztás

További híreink

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Az év egyik legcsapadékosabb napja jön: elolvashatja, most milyen időt hoz

2025.04.28.

Az április végét és május elejét igazi tavaszi időjárás köszönti: sok napsütés, kellemes meleg, majd a hétvégére záporok és zivatarok teszik mozgalmasabbá az időt. A hőmérséklet összességében az átlagosnál kissé magasabban alakul, így nyárias hangulatra is számíthatunk.

Milliárdos támogatás a Natura 2000 gyepterületeken gazdálkodóknak

2025.04.28.

Több mint 7500 érintett részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs támogatásban.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás