Hirdetés
A friss, hétnapos időjárás előrejelzésen már látszik, mikor kezdődik az igazi nyár
Csütörtökön nagyrészt közepesen, néhol erősen felhős idő várható. Záporok, zivatarok szórványosan, főként az ország délkeleti, keleti felén alakulhatnak ki. Az északnyugati, nyugati szél - elsősorban a Dunántúlon és északkeleten - több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között várható, de a felhős nyugati tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő.
Estétől csökken a felhőzet, a Dunántúlon nagy területen kiderül az ég, de elsősorban az északkeleti, keleti országrészben felhősebb maradhat az idő, emellett helyenként párásság, foltokban köd is előfordulhat. A záporok, zivatarok hajnalra mindenütt megszűnnek. Az északnyugati, északi szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a nyugati, valamint északi szélcsendes tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Pénteken a keleti részeken fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, közben nyugat felől fátyolfelhőzet is sodródik fölénk, amely a nyugati tájakon délután néhol meg is vastagszik. Legfeljebb elvétve lehet zápor. A légmozgás csak helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23, 24 fok körül várható - olvastuk a HungaroMet weboldalán.
Hirdetés

Szombaton a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk, csapadék nélkül. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon sok helyütt megélénkül, Sopron térségében megerősödik. Hajnalra 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 24, 30 fok várható.
Vasárnap sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csak néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a csúcsérték 26 és 32 fok között valószínű.
Hétfőn napos időre számíthatunk gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Általában nem lesz csapadék, de néhol előfordulhat zápor, zivatar. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban 12, 19, délután 28, 33 fokot mérhetnek.
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Csak néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 14, 20, a maximum 29 és 34 fok között valószínű.
Szerdán napos időre van kilátás kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet a déli, délkeleti szél. A hajnali 15, 22 fokról 31 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete
2025.04.23.2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.
Mitől vannak problémák a gabonákban?
2025.04.22.Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatKerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Eladó Perard X-Flow 34 átrakókocsi
31 145 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés