Jelentős mértékben támogatja a kormányzat az agrárium megújítását, valamint hogy az ágazat dolgozói meg tudjanak felelni az új korok kihívásainak - hangoztatta Nagy István agrárminiszter a somogyi vármegyeszékhelyen, Kaposváron. Meghirdetik a fiatal mezőgazdasági termelők indulását és beruházásainak segítését célzó új, 79 milliárd forintos keretösszegű támogatást.

A tárcavezető az Agrárközösség - MATE roadshow keretében szervezett szakmai rendezvényen úgy fogalmazott: "régi kulccsal nem nyílnak új ajtók", azaz a mezőgazdaságban "a tegnap módszerével, apáink módszerével, a mai kihívásokra nem tudunk megfelelő válaszokat adni".

Meghirdetik a fiatal mezőgazdasági termelők indulását és beruházásainak segítését célzó új, 79 milliárd forintos keretösszegű támogatást
Meghirdetik a fiatal mezőgazdasági termelők indulását és beruházásainak segítését célzó új, 79 milliárd forintos keretösszegű támogatást

Mint mondta, a kormányzat éppen ezért nyújt eszközöket, biztosít forrásokat technológiai fejlesztésekre, nyújt támogatást az öntözéses gazdálkodást végzők vagy éppen a fiatal gazdák számára a legkisebb termelőket is megcélozva - írta az Agrárminisztérium.

Rámutatott: a nemzeti kormány agrárpolitikájának a sikerét az adja, hogy igyekszik egyensúlyra törekedni a támogatások terén, és óvja, segíti a legkisebb és a fiatal termelőket is.

A fiatal gazdák támogatása

Utóbbiak kapcsán közölte, hogy "végtelenül fontos a generációváltás", és ennek jegyében hirdetik meg a fiatal mezőgazdasági termelők indulását és beruházásainak segítését célzó új, 79 milliárd forintos keretösszegű támogatást. A vissza nem térítendő támogatás összege a szabadon felhasználható elem esetében 14,6 millió forint, számlákkal igazolt beruházásra pedig akár 75 millió forint fordítható kiemelten magas, 70 százalékos támogatási intenzitás mellett - emelte ki.

A vízfelhasználás hatékonyságát javító, illetve az öntözésfejlesztési beruházásokat támogató pályázatok kapcsán elmondta: február elejétől pályázhatnak a kistermelők 16,5 milliárd forintos keretösszegre, és kaphatnak akár 200 millió forintos támogatást, míg a nagyobb agrárvállalkozások számára 50 milliárd forintot megközelítő keretösszeggel hirdettek pályázatot, a támogatás itt 200 milliótól 5 milliárd forintig terjedhet.

Nagy István a koronavírus-járványra, a háborúra és az aszályos évekre utalva kiemelte: érzékelték az utóbbi időszak veszélyeit, ezért "minden segítséget megadtak a gazdatársadalomnak", és döntöttek arról, hogy az EU-s források mellé a nemzeti társfinanszírozás mértékét 80 százalékos, maximális szintre emelik. Ez teszi lehetővé, hogy 2027-ig 2900 milliárd forintnyi beruházási forrás álljon a gazdák rendelkezésére.

Beszámolt arról, hogy a mezőgazdaság és az erdészet versenyképességét, illetve termelékenységét segítő felhívásokból már 32 pályázatot hirdettek mintegy 1260 milliárd forint keretösszeggel, ezzel megkezdődött az uniós közös agrárpolitika magyar stratégiai tervének végrehajtása.

További támogatások

A klasszikus beruházási típusú felhívások mellett megjelentek az állati génmegőrzést és az állatjóléti intézkedéseket támogató kiírások, valamint az erdőgazdálkodóknak szánt, továbbá a Natura 2000-es területen gazdálkodók kompenzációs támogatásait szabályozó felhívások is - fejtette ki.

A múlt évi pályázatok kapcsán azt mondta, hogy az agrárberuházások között rendkívül népszerűek voltak a feldolgozóüzemek, valamint az állattartó telepek fejlesztésére meghirdetett kiírások és nagy érdeklődés övezte az agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodást támogató programokat is. Ez utóbbi két felhívásra mintegy kétmillió hektárnyi területet érintően csaknem 26 ezer pályázat érkezett - mondta.

Közölte: idén mintegy 40 pályázati felhívással készül a tárca, és a menetrend már megtalálható a kap.gov.hu honlapon. Ez tartalmazza az eddig már meghirdetett pályázatokat, valamint a megjelenő felhívásokat is.

Mindezek keretében folytatódik a magyar mezőgazdaság megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásának segítése, valamint a minél nagyobb hozzáadott értéket teremtő fejlesztések támogatása, és továbbra is kiemelten támogatják a legkisebb gazdaságok terveit és a fiatal gazdákat egyaránt.

Kisüzemek és vidékfejlesztés

Bejelentette, hogy tavasszal a legkisebb gazdálkodók új lehetőségre számíthatnak a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása révén. A gazdáknak állattartáshoz, kertészethez vagy éppen mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó - akár 10 millió forintos - beruházásokra, termelést segítő gépek beszerzésére nyílik lehetőségük.

Összegezve elmondta: az idén összesen 790 milliárd forint áll rendelkezésére az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó kifizetésekre, így a tavaly kiírt 30 pályázat után legalább 40 újabb várható.

Kitért arra, hogy a tárca vissza nem térítendő támogatás formájában a gazdák hitelfelvételével kapcsolatos költségeinek egy részét is átvállalja; a projektek elszámolható költségének legfeljebb 10, illetve 5 százalékáig megtérítik a kamatköltségeket.

Közölte: a bankfelügyeletnél azt kezdeményezi a tárca, hogy az elnyert, támogató okirattal rendelkező pályázatokhoz szükséges önrészt az eddigieknél gyorsabban és könnyebbel lehessen hitelből előteremteni, legyen az elnyert pályázat "garanciális elem a bankok számára" - fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A 6 legjobb hely a muskátlik beltéri nevelésére

2025.03.23.

Bár a muskátlik elsősorban szabadtéri növények, ideális körülmények között beltéren is remekül fejlődhetnek. Összeállításunk szerint a következők a legjobb helyek a muskátlik nevelésére a lakásban.

Csökkentenék a termékkárokat – „népszámlálást” tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál

2025.03.23.

Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.

Önvezető traktort építene a hagyományosból? Adunk hozzá egy kis segítséget

2025.03.23.

Craig Rupp, a Sabanto vezérigazgatója és az autonóm mezőgazdaság úttörője osztja meg nézeteit az autonómia gyakorlati realitásairól a mezőgazdaságban. Mivel az elsők között üzemeltetett autonóm traktorflottát, Rupp egyedi betekintést nyújt abba, hogy egy szabványos autonóm traktor miért lehet gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált mezőgazdasági robot.

Centi-pontos térképezés drónnal: új megoldás a precíziós mezőgazdaságban

2025.03.23.

A cseh agtech startup, a Skymaps, fejlett drónalapú térképezési megoldást indított el CultiWise platformján keresztül, alternatívát kínálva a gazdálkodóknak a hagyományos műholdképekkel szemben.

A baromfiipar jövője: egy brit farm átírja a szabályokat

2025.03.23.

Egy brit kutatási projekt az íróasztal melletti kutatásokat kis léptékű kísérletekkel kombinálja annak érdekében, hogy feltárja a kettős hasznosítású, legelőn nevelt baromfi fenntarthatóságát és gyakorlati megvalósíthatóságát. A shropshire-i Planton Farms úttörő projektbe kezdett, amely a brit farmok számára integrált vállalkozási lehetőség lehet.

Igyunk sok sört, ha nem akarjuk, hogy összeomoljon a világgazdaság!

2025.03.23.

A söripar 2023-ban 840 milliárd euróval járult hozzá a globális GDP-hez, 33 millió munkahelyet támogatva. A szektor jelentős multiplikátor hatással bír, segítve a helyi gazdaságokat és mezőgazdaságot is.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás