Életünk mindennapi része a stressz. A mai ember számára általában negatív hatások, idegfeszültség társul a kifejezéshez, holott valójában nem más, mint az élet kihívásaira adott válasz. A kutatók a biológiai stresszreakciók jelentőségét az egészség, a belső homeosztázis helyreállítására, vagyis az élet fenntartására való törekvésben írták le, mely egyúttal az élőlények legfontosabb tulajdonsága itt a Földön.

Az állatvilágban stresszfaktor a táplálékláncban magasabban álló ragadozó jelenléte, vagy például időszakos táplálék-, ivóvízhiány, kimerültség, sérülés. Szűkítve a kört, a mesterségesen létrehozott haszonállattartó telepeken azonban ennél lényegesen összetettebb jelenséggel van dolgunk. Dolgunk van, hiszen az állatok jólétét biztosító tartási körülményeket jogi szabályozás is előírja, ezek megvalósítása nem megkérdőjelezhető.Az állatvilágban stresszfaktor a táplálékláncban magasabban álló ragadozó jelenléte, vagy például időszakos táplálék-, ivóvízhiány, kimerültség, sérülés. Szűkítve a kört, a mesterségesen létrehozott haszonállattartó telepeken azonban ennél lényegesen összetettebb jelenséggel van dolgunk. Dolgunk

Dolgunk van, hiszen az állatoktól jó egészségügyi állapotot, jó termelést, jó takarmányhasznosítást, alacsony gyógyszeres beavatkozási költséget és elhullási arányt várunk. A termelő állat számára a nem megfelelő takarmányozás is egyfajta stresszfaktor. A fázisos takarmányozás alapvető célja, hogy az állat korának, nemének, genetikájának és hasznosítási típusának megfelelő táplálóanyag-igényét kielégítse. Az optimális takarmányelőállítás feltétele a kiváló minőségű alapanyag, amely fizikai szennyezettségtől, mikotoxinoktól mentes, tisztított. A takarmánygyártás feltáró folyamatai, a darálás, a hőkezelés, a granulálás támogatják az emésztést, melyeket tovább befolyásolhatunk enzimekkel, takarmánykiegészítőkkel. Az így előállított és az állatok elé - igény szerint - kijuttatott takarmányok jó teljesítményt, például, súlygyarapodást, tojás-, tejtermelést fognak eredményezni. Ez az ideális eset.

Ebben a soktényezős rendszerben azonban, folyamatos változásokkal nézünk szembe és az egyensúlyra való törekvés egyben lehetőség is új, innovatív megoldások kidolgozására.

Az Agrofeed Kft. a GINOP-2.2.1-18 -2020-00024 azonosítójú K+F projekt keretén belül egyedülálló megoldást alkotott a hazai takarmánygyártás gyakorlatában. 2023 őszén Szalkszentmártonban adta át fermentáló üzemét, mely kis- és nagytételben is képes partnereinek kiszolgálására. A fejlesztés során megvalósult innovatív, ipari méretű gyártástechnológia többféle gazdasági haszonállat (sertés, brojlercsirke, tojótyúkok, víziszárnyas fajok, szarvasmarha, kiskérődzők) részére képes gyártani nedves és szilárd fázisú, hozzáadott értékű takarmány-alapanyagot. Ezek beilleszthetők késztakarmányokba, takarmányadagokba is.

Melyek a további előnyök?

A vizes közegben végzett, tejsavas fermentáció megpuhítja az alapanyagszemcséket, a hasznos tejsavbaktériumok felszaporodásának köszönhetően az egyes táplálóanyagok „előemésztődnek”, értékes táplálóanyagokká alakulnak át, miközben a baktériumok glükózból tejsavat állítanak elő.

Az így képződött szerves savak (főként tejsav) jelenlétében, a csökkent kémhatású közegben a patogén mikróbák alulmaradnak. A fermentált takarmány a gazdasági haszonállatok emésztőrendszerére jótékony hatással van, elősegítve így a bél mikrobióta egyensúlyi állapotának fenntartását. A tejsavas fermentáció során a baktériumok az emésztés szempontjából hátrányos, antinutritív anyagokat, (pl. tripszin-inhibitorok) és kellemetlen ízanyagokat (pl. glükozinolátok) is bonthatnak, csökkentve az ebből fakadó negatív hatásokat, stresszt. A fermentált takarmány tehát egy csökkent szemcseméretű, táplálóanyagban gazdagabb, szerves savat és probiotikus hatású élő tejsavbaktériumokat tartalmazó komponenst jelent, mellyel segítjük a haszonállat emésztését. A jobb bélegészségnek köszönhetően javul az immunstátusz, javulnak a termelési paraméterek, csökkennek a stresszreakciók, kevesebb lesz a gyógyszerköltség.

Ha egészséges, jól termel az állat összességében az állattartó, tulajdonos is kevésbé stresszes.

A fermentálás pozitív tulajdonságait természetesen számokkal is igazolni szükséges. Az Agrofeed Kft. konzorciumban a Széchenyi Egyetemmel baromfi-, szarvasmarha- és sertés etetési kísérleteket állított be és értékelte ezek eredményeit. Számokban is kifejezett pozitív tapasztalatainkat meghallgathatja a Magro.hu Stresszkezelés a mezőgazdaságban, NÖVÉNY-ÁLLAT-GAZDA konferenciáján élőben 2024. február 15-én az állatos szekcióban, ahol kollégánk szívesen válaszol a témában felmerülő kérdésekre is.

Berczi Edit – termékfejlesztő mérnök
Alpár Botond – K+F vezető
Agrofeed Kft.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A Nyírségben épül Európa legnagyobb szervestrágya-gyára

2025.05.14.

Nyírjákón indul a nyár folyamán Magyarország eddigi legnagyobb szerves trágyafeldolgozó üzemének építése. A négynapos almos tartásból származó csirketrágyát feldolgozó létesítményt 9,9 milliárd forintért építik meg, és a tervek szerint 2026 második felében kezdődik meg a termelés.

Markáns változás jön az időjárásunkban: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, jelentős lehűléssel

2025.05.14.

A következő napokban markáns frontváltásra számíthatunk: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, a front mögött pedig jelentős lehűlés áll be.

Megjelent a magyar vizekben is a glifozát

2025.05.14.

Tavakban, folyókban és a talajvízben is kimutatható a glifozát jelenléte Magyarországon egy eddig nem publikált vízügyi jelentés szerint.

Rejtély Rózsahegyen: holttestet talált egy gépkezelő a termőföld szélén

2025.05.14.

Egy gépkezelő egy férfi holttestét találta meg a termőföldön, mezőgazdasági munka közben, Szlovákiában.

Több ezer sertést is levágtak, mert közel voltak a vírusfertőzött marhákhoz

2025.05.13.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban a közel 10 000 sertést tartó sertéstelepet is kiürítették a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt.

Partnerhírek
Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Partner

Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat

2025.05.09.

Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás