Hirdetés
A falevéllel fűtés energiatermelési módját fejlesztik egy kisvárosban
A magas energiaárak miatt Németországban olyan fűtési alapanyagot próbálnak minél hatékonyabbá tenni, amely az európai és az észak-amerikai éghajlati régióban szinte mindenhol elérhető és még biztosan nem terjedt el széles körben. Egy német önkormányzat és egy kutatócsoport is azon dolgozik, hogy minél gazdaságosabban fűtéshez használható pelletet állítsanak elő az ősszel lehullott falevelekből. A kutatás igen ígéretes, azonban gyerekcipőben jár. Magyarországon eközben elektromos fűtéssel spórolnának a háztartások.
A Haszon írta meg, hogy a levélpelletek megújuló fűtőanyagnak számítanak. Német kísérletek szerint az ősszel lehullott falevelekből készült pellet fűtőértéke 10 százalékkal alacsonyabb, mint a fapelleté, de a hamuja mennyisége valamivel magasabb. A kutatók növelni szeretnék a fűtőanyag hatékonyságát, és csökkentenék az égetésével járó káros kibocsátást.

Falevelek fűtésre
Jelenleg úgy kalkulálnak, hogy egy köbméternyi tömörített levélből 100-120 kg pellet nyerhető. A fűtési hatása körülbelül 50 liter fűtőolaj elégetésének felel meg.
Hirdetés
Azonban a kutatások gyerekcipőben járnak. Ennek ellenére elkezdte a település néhány épületének a fűtését az ősszel lehullott levelekkel a németországi Reichenbach önkormányzata.
A fűtőpelleteket úgy állítják elő, hogy előbb két lépésben kiszárítják, majd levegőztetik a faleveleket, aztán őrlik és pelletté préselik, amely aztán a kazánokba kerül – írta a Magyar Mezőgazdaság.
Norbert Döring, a kutatócég vezetője szerint ez akár megfelelő kiút lehet az energiaválságból. A betakarított leveleket két lépésben szárítják, levegőztetik, őrlik, majd pelletté préselik, amely a kazánokba kerül. Mindezt egy olyan gazdaságban végzik, ahol erre a célra egy kisérleti feldolgozósor épült.
Egyelőre még hiányoznak ennek a nyersanyagnak a feldolgozására szánt erőforrások és a speciális berendezések. Reichenbach önkormányzata pályázott a projekt fejlesztésére, és a lakosok drukkolnak, mert remélik, hogy olcsóbban fűthetnek majd.
A fűtési technológia még tökéletesítésre szorul, az eddigi kísérletek azt mutatták, hogy a levélpellet fűtőértéke 10 százalékkal alacsonyabb, mint a fapelleté, és a hamu mennyisége valamivel magasabb.
A kutatók olyan technológiát szeretnének kifejleszteni, amely növeli ennek az fűtőanyagnak a hatékonyságát, és egyúttal csökkenti a levélpellet elégetésével járó káros kibocsátás mennyiségét.
Tekintettel arra, hogy az elszáradt levelek eltakarítása és ártalmatlanítása jelenleg csak kiadás az önkormányzatok költségvetésében, a levelek teljesen megújuló fűtőanyaggá alakítása úttörő eredménynek számít.
„Megrohamozták” a webshopot a rezsi miatt aggódó magyarok
Mindeközben az ősszel a megszokottnál kevesebben kerestek hagyományos radiátorokat, azonban megsokszorozódtak az elektromos fűtőberendezések, például hősugárzók, radiátorok és konvektorok eladásai az eMAG-on. A tendencia azzal magyarázható, hogy sokan ezekkel az eszközökkel próbálják kiegészíteni otthon a gázfűtést Magyarországon, így maradnának a kedvezményes gázfogyasztási zónában. A kereskedelmi portál közleménye szerint ezt támaszhatja alá, hogy a dizájnban erős, de drágább elektromos kandallókat kevesebben keresik, és inkább a funkcionalitásban erős modellek fogynak.
Az eMAG szerint 2022. nyarán kezdődött az elektromos radiátorok eladásainak megugrása. Júliusban és augusztusban is többszörös növekedést mértek ezen termékek értékesítésében az előző év azonos időszakához képest. Az elektromos hősugárzókból háromszor annyi fogyott szeptemberben, mint 12 hónappal korábban, valamint tízszer több mint idén augusztusban. Továbbá nagyon keresettek lettek az egyszerű, konnektorba dugható fali hősugárzók is.
Az elektromos fűtőeszközt vásárlók 52 százaléka vett hősugárzót szeptemberben, 36 százalékuk elektromos radiátort/konvektort, 12 százalékuk pedig klímaberendezést. Október első három hetében viszont az elektromos radiátorok/konvektorok fogytak leginkább (47 százalék), a hősugárzóké lett a második (40 százalék), valamint ismét a klímáké a harmadik hely (13 százalék) - írták.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés