A Creatiger Kft. mesterséges tavak, csatornák építésével és geoműanyag kereskedelemmel foglalkozik. Szolgáltatásaik közé tartozik a víztározók és tavak kivitelezése, valamint kazaltakarók készítése. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a magas minőségű, könnyű és hajlékony HDPE vízszigetelő fóliák alkalmazására. Projektmenedzsment szolgáltatásaik és viszonteladói kapcsolataik révén széleskörű megoldásokat kínálnak ügyfeleik számára. Törő Gergely, a cég egyik ügyvezetője, három terméküket mutatja most be a Magro.hu olvasóinak.

Nyáron, melegben mindig fókuszba kerül a víz. Mit tudnak ajánlani ezen a téren?

A cégünk többféle vízszigetelő anyagot forgalmaz, jellemzően unikális, innovatív kompozitanyagokat alkalmazunk a különböző feladatokra. Ezekben több anyagot kombinálnak valamilyen struktúrában, és ennek eredményeként a végtermék valamilyen tulajdonsága javul a hagyományos, homogén vízszigetelő fóliákhoz képest. A kompozitanyagok között található olyan, például, ami kifejezetten csatornák szigetelésére alkalmas, mert nagy a mechanikai tűrése. Ha véletlenül beleesik egy állat, nem fogja azt tönkre tenni, ki tud belőle jönni a felületi kiképzése miatt. Létezik olyan anyag, ami jól tűri a vegyszereket vagy a magas hőmérsékletet.

geomembrán

Az az anyag pedig, amiről most beszélek, kifejezetten alkalmas öntözőtavak és öntözőtározók építéséhez. Egy olyan kompozitfólia, amivel óriási méretű, előre gyártott panelekkel lehet kivitelezni . Ezek a nagy panelek nagyon rövid idő alatt telepíthetők a mesterséges tavakba.

Kevesebb darabból áll a szigetelés és így jelentősen lerövidíti a helyszíni munkához szükséges időt, aminek már önmagában költségcsökkentő hatása, de sokkal fontosabb itt az időtényező, ami a pályázatok esetében előny.

Mire gondol?

A pályázati határidők miatt most sokan vannak időnyomás alatt, hogy a tervezett projekteket el tudják végezni. Nem mindegy, hogy egy projekt egy teljes hónapot vesz igénybe, vagy egy hét alatt is elvégezhető. A helyszínen kivitelezett vízszigetelő fólia használata hozzávetőlegesen 4-5-ször annyi időbe telik az előregyártott, méretre készített geomembrán alkalmazásához képest. Egy határidőre történő kivitelezésnél ez nagyon lényeges különbség. Ráadásul, egy hosszú ideig tartó helyszíni munkálat során óhatatlanul kiszolgáltatottak vagyunk az időjárás viszontagságainak. A szél által fújt port, a csapadék, az erős napsütés mind-mind jelentősen befolyásolják a vízszigetelési munkát, szerencsétlen esetben akár egy hónapon túl is késleltetve azt. Ezen eldőlhet, hogy egy projekt a pályázatban elszámolhatóvá válik-e.

Hogyan alakul a kompozitanyag használatának költsége a hagyományos fóliákhoz képest?

A mérettől és a kialakítástól függően a költség tág határok között változhat, de mint említettem, négy-ötször gyorsabb lesz a munkavégzés, ebből fakadóan nagyobb eséllyel lesz kész időben egy-egy projekt, nem kell az esetleges helyreállításra költeni, ami akár 30-40 százalékos költségmegtakarítást is eredményezhet.

A rendeléstől számítva milyen átfutási idővel lehet kalkulálni?

Ha csak vízszigetelésről és nem generálkivitelezésről van szó, akkor már a tervek alapján pontos költségbecslést tudunk adni. Ez körülbelül egy hetes folyamat szokott lenni. Ilyenkor nemcsak költségbecslést adunk, hanem adott esetben, ha úgy látjuk, hogy a kialakítás szakami szempontból nem ideális, tanácsadást is végzünk a szükséges átalakításra vonatkozóan. Egyébként, ha a földmunkát és a tervezést nem a vízszigetelési kivitelező végzi, érdemes az összes szereplővel egyeztetni a folyamatot, mert az egymásra épülő szakágak néha ellentmondásosan működnek.

A Creatiger milyen feladatokat lát el ebben a folyamatban?

A Creatiger szerepe sokrétű lehet. Ha szükséges, a tervezéstől, a kivitelezésen át, egészen engedélyeztetésig végig visszük a komplett folyamatot. Ha csak egy részfeladatot kell megoldani, arra is nyitottak vagyunk.

Mi lenne még, amit kiemelne a portfóliójukból?

Még a kazaltakarás témájára térnék ki, mert egyáltalán nincsenek jó helyzetben a gazdák: hosszú ideje alacsonyak a terményárak, a költségek viszont nem csökkentek, és még azzal is foglalkozniuk kellene, hogy takarják a terményt. Sokszor felmerül a kérdés, hogy ha amúgy sincs pénzbőség, illetve nem lehet nagy bevételt várni, akkor mi értelme van ennek? Én erre azt a választ szoktam adni, hogyha már megtermelte, learatta, bebálázta valaki a terményt, akkor azt elrohadni, tönkremenni hagyni, további veszteséget jelent. Tehát, a kazaltakarásra nem csak akkor érdemes gondolni, amikor valaki nagy árbevételt remél a terményből, a kármentés eszköze is lehet. És még mindig a kazaltakarás a legköltséghatékonyabb módja a kazlak és bálák megvédésének, mivel semmilyen előkészületet nem igényel, és egy épített épülettel szemben elhanyagolható mértékű beruházást jelent.

kazaltakaró

Nagyságrendileg mekkora ez az „elhanyagolható mérték”?

Egy kazaltakarót általában három szezonon keresztül lehet használni. Mivel tapasztalataink szerint átlagosan 147 bálát lehet egy kazaltakaró alatt tárolni, így egy bála átlagos tárolási költsége nettó 238 forint erre az időtartamra vetítve.

Mi alapján érdemes választani a légáteresztő, illetve vízhatlan kazaltakaró közül. Mit kell figyelembe venni a döntésnél?

Jellemzően tízből nyolc-kilenc alkalommal a légáteresztő kazaltakarókat választják a gazdálkodók. Ennek – nevéből adódóan - az a legfontosabb tulajdonsága, hogy lehetővé teszi a bálában lévő nedvesség elpárolgását, így, ha valaki nem tudja tökéletesen szárazon betárolni azokat, és számít arra, hogy bepárásodhat a kazal, ez az ideális választás. Egy légáteresztő kazaltakaróval folyamatos szellőzést tudunk biztosítani.

Ezzel szemben, egy vízhatlan kazaltakaró fóliából készül, a gazdálkodók akkor választják, ha biztosak benne, hogy a betárolt takarmány teljesen száraz. Ilyenkor az száraz is marad.

A légáteresztő kazaltakaró is véd a csapadéktól?

A légáteresztő takarók használatakor alapvető elvárás, hogy kazlat 45 fokos szögben, piramisszerűen kell megépíteni, és így kell megfeszíteni a fölé kerülő textíliát. Az így, 45 fokban megfeszített textília a csapadék legnagyobb részét levezeti a földre. Ez egyrészt köszönhető magának az anyagnak, másrészt köszönhető annak is, hogy egy impregnált réteggel rendelkezik, amivel a vízlepergetést biztosítja. Nagy esőnél ugyan nedvesség kerülhet az anyagba, de ilyenkor az anyag dréncsőként viselkedik, anyagában vezeti le a vizet, így, ha megfelelően van telepítve a takaróréteg, a víz jelentős része nem a kazalba kerül. Felületi nedvesedés előfordulhat, de az esős időszakot követő napos, szeles időjárás kiszárítja azt, pontosan azért, mert légáteresztő anyagról van szó.

A hatékony védelem a takarók telepítésén múlik, amihez figyelembe kell venni a gyártó telepítési utasításait. Segítségként készítettünk egy videót, ami bemutatja a szakszerű telepítés lépéseit.

 

Mivel foglalkozik még a cég?

Harmadikként egy újdonságot említenék a cég kínálatából. Egy olyan sátorfóliáról van szó, ami még Magyarországon, illetve az európai piacon is újdonság. Mindenki ismeri a homogén, több rétegből készülő, sokféle tulajdonsággal ellátott sátorfóliákat, amikből Dunát lehet rekeszteni, olyan nagy belőlük a választék.

Én most viszont egy olyan sátorfóliáról beszélek, ami polietilén alapú, viszont a szövött szerkezete új tulajdonságokat kölcsönöz neki. Egyrészt sokkal erősebb a homogén anyagoknál, nehezebb kilyukasztani vagy elszakítani. A szövött szerkezetéből fakadóan, ha valamilyen sérülés keletkezik rajta, a madarak kilyukasztják vagy jég károsítja, a sérülés jó eséllyel nem „szalad végig” a fólián, hanem lokális marad, és egy javítószalaggal ki lehet javítani. Éppen ezért egy biztonságosabb anyagról beszélünk.

sátorfólia

Másrészt a szövött szerkezete a beérkező fényt szórt fénnyé alakítja, így a fóliasátron belül kevesebb az árnyék, ami növelheti a hozamot és segíthet elkerülni, hogy megégjenek a levelek erős napsütésben. Egy hosszú élettartamú fóliáról van szó, amely jobban ellenáll a koptató hatásoknak, kevésbé nyúlik, és ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkezik, mint amit már megszoktak a gazdák a piacon, például, ellátták páralecsapódásgátló réteggel, illetve ellenáll a kénnek.

Kapható-e már ez az új termék?

Már elérhető és mivel bevezetési időszakban vagyunk, ezért azok gazdák, akik most jelzik, hogy kipróbálnák az újdonságot, bevezető program keretében jelentős kedvezménnyel tesztelhetik a terméket. Amennyiben szívesen venne valaki ebben részt, várjuk üzenetét az info@creatiger.hu email címen.

(x)

Megosztás

További híreink

Megnéztük, hogyan működik az új visszaváltási rendszer

2024.07.13.

A 2024-es év első napjától szinte minden fogyasztásra kész vagy koncentrátum italtermék, melynek csomagolása műanyag, fém vagy üveg alapanyagú és 0,1 - 3 literig terjedő űrtartalommal bír, kötelezően visszaváltási díjas terméknek minősül

Jól éreztük - 102 éves melegrekord dőlt meg

2024.07.13.

Július 11-én Kelebia állomáson a hőmérséklet elérte a 40,0 fokot, ezzel megdőlt a napi legmagasabb maximumhőmérséklet rekordja.

Magasabb bírságok jönnek - a légi járművek vezetését is érintik

2024.07.13.

2024. augusztus 1-jétől módosul az ittas vezetés szabálysértési pénzbírságokról és helyszíni bírságokról szóló rendelet. Az új szabályozás értelmében a légi járművekre, beleértve a drónokat is, vonatkozó ittas vezetés miatti bírságok összege emelkedik.

Marad a perzselő hőség, trópusi éjszakákkal és 41-42 fokkal

2024.07.13.

Sorra dőlnek meg a melegrekordok, akár az éjszakai minimumhőmérséklet legmagasabb értékéről van szó, akár a nappali maximum hőmérsékleti rekordokról. Ezzel együtt, továbbra sincs jelentős változás: a következő napokban, és még a jövő hét első felében sem látszódik markáns változás időjárásunkban. Folytatódik a perzselő hőség, a csúcsérték már a 41-42 fokot is elérheti. Hazánk továbbra is a tőlünk keletebbre lévő anticiklon déli, délkeleti peremén helyezkedik el, és ugyan tőlünk északnyugatabbra egymást érik a hidegfrontok, és arrafelé változékonyabb időt is okoznak, de ezek a hidegfrontok hazánk területét csak érintik, és jelentősen nem avatkoznak bele időjárásunkba.

Új alapokra helyezi a termelők és a termeltetők közötti kapcsolatot a módosított törvény 

2024.07.13.

Több ponton módosult a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló törvény.

Partnerhírek
Partner

Új korszak kezdődik a Lidea életében az újgenerációs repcehibridek érkezésével

2024.07.12.

2009-ben a Lidea teljesen megújította a repce nemesítési programját. 13 év fejlesztési munkája érett be, mely eredményeképp olyan korszerű hibrideket sikerült előállítani, amelyek Európa szerte, eltérő termesztési körülmények között bizonyítottan felveszik a versenyt a legnevesebb konkurens repcékkel.

Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Sioux erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.200 hirdetés 78 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás