Az elmúlt év kihívásai nagyban befolyásolták a magyar gazdák 2023-as döntéseit, és a korábbi évek nehézségei sem múltak el nyomtalanul. A gazdálkodók többsége továbbra is a költségek csökkentésén, a veszteségek minimalizálásán és a hatékonyság maximalizálásán dolgozik. A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat a gazdák igényeire és kihívásaira reagálva olyan fenntartható megoldásokat fejleszt, amelyek növelik a hozamokat és a termésbiztonságot, segítve ezzel a magyar gazdaságok jövedelmezőségének és termelékenységének megőrzését.

Bár a legpontosabb év végi adatok még nem állnak rendelkezésre, a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján úgy becsülhető, hogy 2023-ban közel 10%-kal nőtt a gabonafélék vetésterülete Magyarországon, míg a kukorica vetésterülete jelentősen, közel 20%-kal 800 ezer hektár alá csökkent. A napraforgó hazai vetésterülete a tavalyival közel azonos volt.

Sergii Kharin, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója

2024-ben továbbra is kihívások várnak a magyar mezőgazdaságra. A gazdák vásárlóerejét és vásárlási hajlandóságát már most is jelentősen befolyásolják az alacsony terményárak, ami ahhoz vezethet, hogy a gazdák elhalasztják a termesztéssel, technológiával és beruházásokkal kapcsolatos döntéseiket. A kukorica vetésterületének növekedése is feltételezhető, míg a napraforgó esetében nem várható jelentős változás. A növényvédelmi szegmensben azonban továbbra is szerepet játszik majd az időjárás és a csapadék, amelynek mértéke meghatározhatja a betegségek vagy kártevők elleni védekezés mértékét.

"A Cortevánál nagy hangsúlyt fektetünk a termelőkkel folytatott párbeszédre, mivel az ő igényeik és meglátásaik fontos tényezőt jelentenek a termékfejlesztés során.

Az idei évben a növénytermesztés jövedelmezősége drasztikusan romlott az előző évtizedhez képest. A magas inputköltségek, az alacsony terményárak és finanszírozási kamatok, valamint a terménypiaci kereslet stagnálása jelentette az agrártársadalom számára az idei év legnagyobb kihívását Magyarországon. A Cortevánál továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a gazdák számára olyan eszközöket biztosítsunk, amelyekkel 2024-ben is megbízható hozamokat és egészséges termést érhetnek el a jövedelmezőség érdekében" - mondta Sergii Kharin, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója a vállalat online Média Klub rendezvényén.

A Corteva a 2024-es szezonban is az innovációra és a fenntarthatóságra összpontosít, amit a vállalat egyre növekvő vetőmag- és növényvédő szer portfóliója is tükröz. Maria Cirja, a Corteva magyarországi marketing vezetője arról beszélt, hogy a vállalat 4 új kukoricahibriddel és 5 új napraforgóhibriddel készül a jövő tavaszi vetési szezonra. Emellett a vállalat a közelmúltban bejelentette, hogy biológiai termékportfóliójának első tagját, a BlueN® biostimulánst Magyarországon is regisztrálták. A mikrobiológiai termék olyan egyedülálló megoldást kínál a gazdálkodóknak, amely természetes módon biztosít kiegészítő nitrogént a növény számára. A vállalat új termékei között szerepel a Queen™ gombaölő szer, amely az új Inatreq™ hatóanyaggal segíti a gabonatermesztőket a hozamok javításában. A Verben™ gombaölő szer különleges hatóanyagkombinációjával kiemelkedően hatékony a kalászt és a gabonafélék levélzetét támadó betegségek leküzdésében.

Maria Cirja, a Corteva magyarországi marketing vezetője

A Corteva növényvédelmi portfóliójának újdonságai közé tartozik egy új, posztemergens gyomirtó szer kukoricában, a Principal® Forte, amely korszerű összetétellel, és a rugalmas kijuttatás érdekében beépített széfenerrel rendelkezik. A Viballa™ 2024-ben is az egyik leghatékonyabb eszköz marad a parlagfű elleni védekezésben, minden napraforgóhibridben.

A Corteva továbbra is elkötelezett az iránt, hogy olyan termékeket és megoldásokat kínáljon, amelyek megfelelnek a gazdálkodók kihívásainak, és támogatják a mezőgazdaság fenntartható fejlődését. A kutatásba és fejlesztésbe való befektetései révén pedig a vállalat arra összpontosít, hogy javítsa a gazdálkodók és a fogyasztók életminőségét, fenntartva ezt a folyamatot a jövő generációi számára.

Sajtóközlemény

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Súlyos traktorbaleset a vasúti átjárónál: 70 méteren át tolta maga előtt a gépet a vonat Tiszalöknél

2025.05.22.

Egy motorvonat csaknem 70 méteren át tolta maga előtt a traktort Tiszalöknél, a TSZ-telep közelében található vasúti átjáróban

Haladékot adtak, de szigorítottak is. Marad a kötelező nyugtaadás - készüljön rá!

2025.05.22.

Bemutatjuk a kötelező áfa- és nyugta-adatszolgáltatáshoz kapcsolódó új határidőket, a bővülő riportolási követelményeket és a felkészülés legfontosabb lépéseit.

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás