Érdemes számolni a kalászos gabonafélék aratása után. A termelők Magyarországon összesen 8,4 millió tonna gabonát arattak, melynek 68,4 százaléka búza, 27 százaléka árpa volt. Az őszi búza betakarított területe 1 millió hektárt, termésmennyisége 5,7 millió tonnát tett ki, termésátlaga a tavalyihoz képest 36,5 százalékkal nőtt, országosan 5,8 tonna/hektár volt. Őszi és tavaszi árpából összesen a tavalyinál 24,9 százalékkal nagyobb területről, 416,3 ezer hektárról 52,8 százalékkal több termést, közel 2,3 millió tonnát takarítottak be. A kukorica jónak ígérkezik.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) "Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról (2023. augusztus 13-i operatív jelentések alapján)" című anyagának adatait hoztuk. Őszi búzából a legalacsonyabb termésátlagot Csongrád-Csanád vármegyében (5 tonna/hektár), a legmagasabbat Vas vármegyében (6,9 tonna/hektár) érték el a gazdák. Tavaszi búzát 2023-ban 3,4 ezer hektáron vetettek, 31,2 százalékkal kisebb területen, mint 2022-ben, a betakarított mennyiség (14,3 ezer tonna) pedig 17,6 százalékkal volt kevesebb az előző évinél.

Érdemes számolni a kalászos gabonafélék aratása után. A termelők Magyarországon összesen 8,4 millió tonna gabonát arattak, melynek 68,4 százaléka búza, 27 százaléka árpa volt, a kukorica jónak ígérkezik - Fotó: MTI/Rosta Tibor

Durumbúza és árpa termések

Durumbúzát közel 38 ezer hektáron termesztettek, és a jelentés napjáig az aratás végéhez közeledtek a gazdák. A termésátlag 39 százalékkal, a betakarított mennyiség (180,8 ezer tonna) pedig 38,2 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. Egyenként 4 ezer hektárnál nagyobb területen három vármegyében (Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád) állítottak elő durumbúzát ebben a gazdasági évben. 

Őszi és tavaszi árpából összesen a tavalyinál 24,9 százalékkal nagyobb területről, 416,3 ezer hektárról 52,8 százalékkal több termést, közel 2,3 millió tonnát takarítottak be. Az őszi árpa termésátlaga országos szinten 5,5 tonna/hektár, ami 22,3 százalékkal magasabb, mint 2022-ben volt. A tavaszi árpa 4,5 tonna/hektár termésátlaga 16,3 százalékkal meghaladta a tavalyi értéket. A tritikálé termésátlaga 4,8, a rozsé 3,6, a zabé 3,1 tonna volt hektáronként.

A drónnal készült felvételen kukoricatörő adapterrel felszerelt New Holland típusú kombájnok dolgoznak Orosháza határában 2023. szeptember 20-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Repce és borsó

Az őszi káposztarepce területe 8,1 százalékkal 188,9 ezer hektárra csökkent, termésmennyisége viszont 30,1 százalékkal 589,1 ezer tonnára, termésátlaga pedig 44,3 százalékkal 3,2 tonna/hektárra nőtt 2022-höz képest. A termésátlag Győr-Moson-Sopron vármegyében volt a legalacsonyabb (2,3 tonna/hektár), Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig a legmagasabb (3,9–4 tonna/hektár). 

A tavaszi takarmányborsó termésátlaga 2,3 tonna/hektár volt, termőterülete 3,4 ezer hektárt tett ki 2023-ban. A takarmányborsó termésátlaga Heves vármegyében volt a legalacsonyabb (1 tonna/hektár), Fejér vármegyében pedig a legmagasabb (4,1 tonna/hektár). A zöldborsó termésátlag az előző évhez képest 22,2 százalékkal emelkedett, és 5 tonna/hektárt ért el. A zöldborsóval bevetett terület nagysága 5 százalékkal, az össztermés 28,4 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.

A drónfelvételen kombájn ürít kukoricát Orosháza határában 2023. szeptember 20-án - Fotó: MTI/Rosta Tibor

A tavalyinál jobb lehet az Európai Unió szemeskukorica-termése

Európai uniós szinten az elmúlt 5 éves átlaghoz képest 3 százalékkal csökkent ugyan a szemes kukorica idei várható termésátlaga elsősorban Románia, Bulgária és Görögország időjárási körülményei miatt, de a 7,26 tonnás hektáronkénti átlagtermés így is 23 százalékkal meghaladja a tavalyit. Ez derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptemberi nemzetközi agrometeorológiai elemzéséből.

Hozzátették: a napraforgó várható termése is csökkent ebben a három országban, de ezt ellensúlyozza Franciaország és Magyarország javuló terméskilátása. Az uniós előrejelzés szerint a Magyarországra becsült 3,26 tonnás hektáronkénti termésátlag 18 százalékkal magasabb az elmúlt 5 év átlagánál és 69 százalékkal a tavalyinál.

Az augusztus eleje és szeptember közepe közötti időszakban a kontinens nagyobb hányadán több csapadék hullott a szokásosnál, de ebben hatalmas térbeli és időbeli különbségek alakultak ki, ami jelentősen befolyásolja a kultúrnövények fejlődését.

Az aszály és a csapadék hatásai Európában

 Romániában és Bulgáriában folytatódott az aszály, ezzel pedig csökkentek a kukorica és napraforgó terméskilátásai, Görögországban pedig a példa nélküli áradások vezettek egyes régiókban a teljes nyári növényállomány megsemmisüléséhez. Újabb árhullámok alakultak ki Szlovéniában az augusztus eleji áradásokat követően.

Európa középső és északi részén a csapadéktöbblet negatívan hatott a növényekre: elsősorban a kórokozókkal volt a probléma, a kalászosok termésminősége így jelentősen romlott, és az aratás is csúszott. A csapadékos idő miatt ezekben a térségekben az őszi káposztarepce vetése is jelentős késést szenvedett sok területen.

Franciaországban pozitívak a terméskilátások, de augusztus második felében az ország keleti részén a hőhullámok csökkentették a szemfejlődésben járó kukorica terméskilátásait. A napraforgóra, cukorrépára és burgonyára vonatkozó termésbecslések javultak. Olaszországban szintén a hőhullámok lassították a nyári növények fejlődését az ország északnyugati részén, emiatt csökkentek a terméskilátások. Németországban az elhúzódó csapadékos idő miatt a kalászosok és a repce minősége romlott, és az aratás is késést szenvedett, a termés mennyisége az ötéves átlag körül alakul. A kukoricára és burgonyára vonatkozó termésbecslések kissé csökkentek.

Kombájn dolgozik kukoricában Orosháza határában 2023. szeptember 20-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Lengyelországban a sok csapadék miatt az aratás késett, a termésmennyiség megfelelő, de a minőség gyenge. A nyári növényekre vonatkozó termésbecslések az ötéves átlag körül vannak.

Ukrajna középső részét forró és száraz időjárás jellemezte augusztus közepén, a kukorica terméskilátásai nagyon jók maradtak, történelmi magasságokban is alakulhat a terméshozam. Oroszország európai részén az őszi és tavaszi búza terméskilátásai kedvezőek, a termés minősége viszont sok területen problémás a csapadékos időjárás miatt, ám összességében a kukorica terméskilátásai az ötéves átlag fölött vannak - írta az OMSZ.

További híreink

Figyelmeztetnek, megint viharosra fordul az idő

2025.04.22.

Egy tőlünk északra található ciklon hidegfrontja éri el hazánkat. Ez okoz országszerte változékony, viharos, zivataros időjárást.

Okos traktor és mesterséges intelligencia segít a szőlőültetvényeken

2025.04.22.

Új korszak érkezik el a mesterséges intelligencia (AI - Artificial Intelligence) segítségével az agráriumba

Madárvédelmi rendszerekkel tennék kevésbé veszélyessé a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket és a szélerőműveket Spanyolországban

2025.04.21.

Egy új rendelettervezet szerint madárvédelmi rendszerekkel látná el a szélerőműveket és a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket a spanyol kormány.

Az idei április ismét sokakban felveti a kérdést: van-e értelme Magyarországon gyümölcsöt termeszteni?

2025.04.21.

Az április első napjaiban jelentkező hideghullám komoly károkat okozott a hazai mezőgazdaságban. A leginkább veszélyeztetett növények idén is a kajszi, cseresznye, meggy és az alma, körte, birs voltak.

Zivatarokkal és lehűléssel zárul a húsvét utáni hét

2025.04.21.

Az ünnep után változékonyabbra fordul az időjárás. A tavaszi napsütést egyre gyakrabban zavarják meg záporok, zivatarok. A hét második felében lehűlés és erősebb szél is érkezik.

Érdemes tudni, hogy adható el a házi főzésű pálinka szabályosan

2025.04.21.

Idén tizenöt éve szabadon lehet pálinkát főzni házilag a Pálinkatörvény módosítása következtében

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Partner

Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW

2025.04.17.

Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goldoni S 110 GT traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 110 GT traktor

Hitelesített telefonszám

17 500 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Goldoni S 80 plus fülkés traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 80 plus fülkés traktor

Hitelesített telefonszám

12 000 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás