Eljött az ideje a vonatkozó jogszabályok megalkotásának: a méhlegelő virágport adó növényeit nemzeti kincsként kell kezelni és védeni egy szakértő szerint. Egy nemzetközi kutatásban az eddig méhlegelőként nem nagyon emlegetett növények fontossága is bizonyításra került: a zamatos turbolya, a tövises iglice és a lándzsás útifű is hasznos faj a méheknek.

A nemzetközi EU-INSIGNIA projektben magyarok is részt vesznek. A 2023-as környezetterhelési monitoringkutatásban 15 méhészetben gyűjtöttek mintákat. Magyarország a részt vevő 27 tagországból abba a négybe tartozott, amelyik az igényelt virágpor mintáinak 100 százalékát beküldte.

Egy nemzetközi kutatásban az eddig méhlegelőként nem nagyon emlegetett növények fontossága is bizonyításra került, így a lándzsás útifűé is
Egy nemzetközi kutatásban az eddig méhlegelőként nem nagyon emlegetett növények fontossága is bizonyításra került, így a lándzsás útifűé is

Az első eredmény a virágporokról érkezett. Kéthetente vettek mintákat, összesen 135-öt. Az első mintavétel május elején volt, az utolsó augusztus végén, így a korábbi, illetve későbbi minták most nem voltak a vizsgálat tárgyai. Megérkezett az 1261 sorból álló eredmény. Az adatok elemzése hosszabb folyamat lesz, de érdekességeket már most meg tudunk állapítani - fogalmazott a Magyar Mezőgazdaság cikkében Dr. Körmendy-Rácz János, az INSIGNIA kutatás magyarországi koordinátora.
Ahhoz, hogy pontosan megérthessük a számokat, a módszert is ismertetni kell.

Az eredmény minden mintában két méhcsalád átlagát jelenti. Azaz, ha azt látjuk, hogy Békéscsabán a negyedik mintavételben az olajretek (Raphanus sativus var. oleiferus) 63 százalékos részarányt mutat, akkor az azt jelenti, hogy az egyik méhcsaládban ennél nagyobb, a másikban ennél kisebb arányban szerepel. Azt azonban nem tudjuk, hogy mennyivel térnek el a családok az átlagtól. Azaz van olyan méhcsalád, amelyik egy napon (2023. május 1–4. között volt a mintavétel) több mint 63 százalékban gyűjti az olajretek virágporát.

A virágporminta egyetlenegy nap virágporhordásából képződött. A kéthetes ciklus mintavételei között lehetnek olyan növények, amelyeket gyűjtött a méh, de pont nem kerültek be, vagy nem a fontosságuknak megfelelően.

A másik megmagyarázandó a növények neve. A portugál laboratóriumban a növény genetikai anyagából kiválasztottak egy szakaszt (ITS2), és ezt a részt hasonlítják össze az adatbázissal. A vizsgálati módszer elég jó, a növényeket fajszinten azonosítja. A mi káposztarepcénk, a Brassica rapa subsp. oleifera, itt nem mutat különbséget a Brassica rapa subsp. rapa-hoz képest (tarlórépa), így az alfajt a helyi viszonyok ismeretében kell azonosítani - fogalmazott a szerző.

A módszer érzékenységét mutatja, hogy megkülönböztet három útifűfélét: réti, lándzsás és homoki útifüvet.

Adatok a vizsgálatokról

A jelen vizsgálatban két méhcsalád egynapos virágporgyűjtésének átlaga az alábbi növényeknél volt kiemelkedően magas: egy százaléknál magasabb átlaggal 175 növény szerepelt.

Látszik, hogy a fehér akác virágporforrásként is jelentős, ebben a kutatásban a tizedik helyre került. Két méhcsaládból az egyiknél a vizsgálat napján a behordott virágporcsomók összetételében a fehér akác több mint 42 százalékban volt jelen.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az itt megmutatott 13 növényből csupán öt a termesztett növény. Ez megnöveli a hatóságként eljáró emberek, falugazdászok felelősségét, hogy a többi lágyszárú növényt se kaszáltassák le az agrárgazdálkodás nevében.

A fenti vizsgálatok bizonyossá tették, hogy eddig méhlegelőként nem nagyon emlegetett növények fontossága is bizonyításra került: zamatos turbolya, tövises iglice, lándzsás útifű stb.

Eljött az ideje a vonatkozó jogszabályok megalkotásának: a méhlegelő virágport adó növényeit nemzeti kincsként kell kezelni és védeni - írta a szerző: Dr. Körmendy-Rácz János, az INSIGNIA kutatás magyarországi koordinátora.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás