Vakcinagyárat épít a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. a Pest megyei Monoron 8 milliárd forint értékben. Ezzel az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre. A francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján elhangzott, hogy az új vakcinagyárat zöldmezős beruházási csomag keretében építik. Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon.

Az átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy az elmúlt 1,5 év a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, és "megmutatta, hogy a folyamatos fejlődés ellenére mégiscsak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk egy-egy ilyen járvány kitörése esetén". Mint közölte, ez az időszak emellett demonstrálta a megelőzés szükségességét is, amelynek "legfontosabb és legalapvetőbb tételeként az oltást szoktuk emlegetni". Elmondta, hogy ez az állategészségügyben is így van, ugyanis ennek a területnek is megvan a "maga Covidja", például a sertéspestis vagy a madárinfluenza formájában.

Vakcinagyárat épít a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. a Pest megyei Monoron 8 milliárd forint értékben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nagykörű, illusztráció

Járványok, károk, egészségügy

Az ezekhez hasonló járványok hatalmas károkat tudnak okozni, ugyanis az állatállomány nagymértékű pusztulásához, komoly gazdasági problémákhoz, illetve ellátási zavarokhoz vezethetnek. Továbbá az érintett termékek iránti piaci bizalom visszanyerése hónapokig vagy akár évekig is eltarthat - mondta. Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az állat- és a humánegészségügy rendkívül szoros kapcsolatban van egymással, utóbbi terület sikere az előbbivel kezdődik. Szakértők szerint az emberi fertőző betegségek háromnegyede ered az állatoktól, és nemrég 887 olyan, állatokban fellelhető vírust azonosítottak, amelyek magukban hordozzák az emberekre való átterjedés kockázatát - fogalmazott.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, ezért is fontos a Ceva mostani beruházása. Közölte, hogy a világ 46 államának 110 telephelyén jelen lévő vállalat Magyarországon előállított termékeinek 86 százalékát az exportpiacokon értékesítik. És ennek nyomán ezeknek a globális élelmiszerellátás biztonságának tekintetében is komoly hatásuk van. A beruházás nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött tároló létesítménye jön létre, amelyben nagyjából 2,5 millió ampullányi vakcina raktározására lesz lehetőség. A miniszter ezt követően arról is beszámolt, hogy a magyar gyógyszergyártás teljesítménye az idei év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt, és az ágazat mintegy 35 ezer embernek ad munkát.

https://www.youtube.com/watch?v=GcoI_2p4CEc
A vakcina gyártása Magyarországon folytatódik

A politikus arról is beszélt, hogy a francia cégek alkotják az ötödik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, miközben Franciaország hazánk kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere. A Franciaországba irányuló magyar export értéke pedig 2021 első nyolc hónapjában 20 százalékkal emelkedett.

A cégcsoportról:

A Ceva Phylaxia Zrt. a globális Ceva Sante Animale tagja, amely cégcsoport a világ legnagyobb állatgyógyászati vállalatai közt a 6. helyet foglalja el. A budapesti székhelyű Ceva Phylaxia a legnagyobb vakcinagyártó, illetve kutatás-fejlesztési központ a vállalatcsoportban, egyúttal a legmodernebb is.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás