Hirdetés
750 embert veszíti el a munkáját, felszámolás indult a Tungsram magyarországi üzemeinél
A 2022. november 7-én elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – közölte a cég. A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló 6 hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el.
A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt november 8-án, kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál – derült ki a Tungsram közleményéből. Több magyarországi üzemet is érint a döntés.

A Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is "megdöbbenve fogadták", hogy az EXIM Bank nemmel szavazott, és így "lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét" a második csődegyezségi tárgyaláson, amelyen a vállalat átdolgozott csődegyezségi javaslatot nyújtott be. Az EXIM Bank igen szavazata nélkül érvényes egyezség nem jöhetett létre, annak ellenére, hogy az első csődegyezségi tárgyaláson a nem biztosított hitelezők többsége megszavazta a Tungsram törlesztési javaslatát.
Hirdetés
Eladják a vállalat vagyonát
A Tungsram jogi csapata jelenleg azon dolgozik, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassa a bírósághoz, ahol felszámolóbiztost jelölnek ki, akinek feladata többek között a vállalat vagyonának értékesítése. A Tungsram menedzsmentje teljes mértékben együtt kíván működni a felszámolóbiztossal is, addig a csődeljárás során kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete alatt működik a cég.
Nem erre számítottak
A Tungsram arra számított, hogy "tiszta jogi környezet jön létre a csődegyezség elfogadásával", mert ilyen környezetet vártak el azok a befektetők, amelyekkel ígéretes tárgyalásokat folytatott a vezetőség. Ez nem valósult meg az EXIM Bank miatt, viszont a vállalat vezetése úgy gondolja, hogy a hitelezők, a dolgozók érdekei miatt egy folyamatosan üzemelő cég nagyobb értéket képvisel a felszámolás alatti helyzetben is, mintha csak használt gépeket lehetne értékesíteni – írták.
A vállalat célja a felszámolási eljárás során is az, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból. Erre az eljárásban megvan a jogi lehetőség. A Tungsram szándékai szerint tovább folytatja működését, megrendeléseket vesz fel a vevőitől és fizeti azokat a beszállítókat, amelyek az értékesítéshez szükséges anyagokat és szolgáltatásokat nyújtják.
A közlemény szerint az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek vagy létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram "egészséges üzletágai életben maradhassanak". A kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára, és ha ezen befektetők tőkét tudnak biztosítani a vállalatoknak, akkor "a profitábilisan működtethető gyárakban a munkavállalókat tovább lehet foglalkoztatni".
Nehezebb helyzetben
Ilyen befektetőkkel, például a svájci Business Creationnel tovább folynak a tárgyalások. Csődegyezség híján azonban lényegesen nehezebbé vált az eredményes tárgyalás a befektetőkkel. Ezen körülmények és a felszámolással normális esetben is járó bizonytalanság miatt a Tungsramnak "rugalmasnak kell maradnia és figyelembe kell vennie minden lehetőséget" – fogalmazott közleményében a cég. Hozzátették, hogy ezért "kénytelen volt a legrosszabb eshetőségre is készülve" bejelenteni kedd reggel az illetékes kormányhivataloknál csoportos létszámleépítési szándékát 750 munkavállalóra.
A vállalat szerint a bejelentés "szükségszerű lépés, de egy szándéknyilatkozat csupán", amelyet a jogszabály megkövetel. Nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező.
A bejelentésről a vállalat a szakszervezeteket és a dolgozókat is tájékoztatta. A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban – olvasható a cég közleményében.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat
2025.05.09.Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés