Létezik könnyen elkészíthető házi permetszer a levéltetvek ellen: a szódabikarbóna, a fokhagyma és az ecet is hatékony levéltetű elleni védekezést tesz lehetővé. A levéltetvek nagy számban történő megjelenéséről és annak hatásairól szinte minden magyar kertész be tud számolni. Anyagunkból kiderül, milyen lehetőségek vannak a védekezésre levéltetvek ellen házilag olyan konyhai alapanyagokkal, mint az ecet, a szódabikarbóna vagy a fokhagyma, illetve az is, hogy mit kell tenni a nagy méretű, fertőzött növényekkel, így a gyümölcsfák esetében is.

A Kiskertblogger írta meg, hogy a levéltetvek egészen apró méretű, társas, élősködő rovarok. A fedelesszárnyúak rendjébe tartoznak és számos fajtájuk ismert attól függően, hogy milyen növényen élősködnek leginkább. Magyarországon több, mint 70 levéltetű fajtát különböztetnek meg a szakértők, ezek közül a leggyakoribbak a zöld rózsa-levéltetű (Macrosiphum rosae), a levélpirosító alma-levéltetű (Dysaphis devecta) és a fekete cseresznye levéltetű (Myzus cerasi).

6 tipp, amivel házilag is sikerrel lehet védekezni a levéltetvek ellen

A levéltetvek a növény nedveivel táplálkoznak; a tömeges jelenlétükre pedig könnyű felfigyelni. Azok a levelek és hajtások, amelyeket a levéltetű ellepett, eldeformálódnak, elszíneződnek (gyakran bepirosodnak vagy elsárgulnak), akár teljesen el is halnak, vagy lehullanak. A levéltetű fertőzésre más úton is következtetni lehet. Például, ha hirtelen nagy mennyiségű hangya lepi el a palántát vagy a rózsát. A hangyák imádják a levéltetű által kiválasztott, mézharmat nevű, cukros váladékot – hogy megőrizzék ezt az édes tápanyagforrást, elszántan védelmezik a levéltetveket, akikkel szimbiózisban élnek.

A levéltetű fertőzés esetében a baj nem jár egyedül

A fertőzött növénynek nem csak nedveinek jelentős mennyiségű leszívását kell elviselnie, de a rovarok megjelenésével együtt érkező betegségeket is. Ahogy a levéltetű fertőzés egyik növényről a másikra terjed, úgy viszik magukkal a növényvírusokat és a bakteriális fertőzéseket is. Sőt, a nagy mennyiségű, kiválasztott mézharmatban penészgombák is megtelepedhetnek. Ezért amint a levéltetű megjelenik, azonnal védekezni kell ellene.

Védekezés a levéltetű ellen: ezek hatásosak

Ha a levéltetvek megjelennek egy kisebb bokron, palántán vagy virágon, nem kell rögtön permetszerekből bevásárolni. Házilag is lehetőség van védekezni a levéltetű ellen: ecet, szódabikarbóna és más egyszerű, konyhában, fürdőszobában fellelhető anyagokkal. Fontos,, hogy ezek a megoldások csak kisebb, könnyen kordában tartható növényeknél alkalmazhatóak (rózsa, palánta), egy gyümölcsfát semmi esetben sem érdemes így kezelni levéltetű ellen.

Vízsugaras lemosás

Az első és egyben legegyszerűbb védekezési lehetőség a levéltetvek ellen az, ha a növényt „megfürdetjük”. Ez a védekezési forma leginkább a cserepes növények esetében használ, amelyeket, ha megtisztítottunk és visszatettünk a helyükre, nem fertőződnek vissza könnyen a természetből.

Növénytársítás levéltetű ellen

Vannak olyan növények, amelyeket a levéltetvek nem kedvelnek. Ennek köszönhetően sem őket, sem a szomszédságukba ültetett palántákat nem támadják meg. Ilyen levéltetvek ellen használható növények például a körömvirág, a menta, az oregánó, az illatos levendula és a jó erős szagú fokhagyma. Érdekesség, hogy a levéltetű a nagy napraforgót sem kedveli.

Természetes háziszer levéltetvek ellen

A fent felsorolt növényekből oldatot készítve egyszerű, mégis hatékony módon lehet a levéltetvek ellen védekezni. Használható házi készítésű levéltetű elleni oldathoz csalán és gyermekláncfű is, mert a levéltetű ezeket a növényeket sem kedveli. A folyamat egy fej fokhagymát, egy csokor mentát, körömvirágot vagy levendulát 1-1 liter vízzel egyszerűen összeturmixolva kezdődik. Ezt a keveréket egy éjszakán át állva hagyva, majd másnap fertőtlenítés céljából felforralva, leszűrve, végül kihűtve hagyva elkészül a természetes, környezetkímélő házi permetszer levéltetű ellen.

Kémiai házi permetszer levéltetvek ellen

A szódabikarbóna levéltetvek ellen is hatásos: 0,5 l vízben 2 ek ecetet, 2 ek cukrot, 2 ek szódabikarbónát és 2 ek szappant vagy mosogatószert elkeverve egyszerű, házilag készített permetezőszer hozható létre, ami megöli a levéltetveket.

Levéltetű csapda

A levéltetű csapda ugyanúgy működik, mint bármelyik rovarfogó sárga papír. A röpképes első generáció egyedeit elkapva védelmezi a fertőzésre hajlamos növényt, továbbá jelzi, hogy milyen erősségű támadásnak van kitéve a kert. Ha a levéltetű csapda sok egyedet fogott be például egy gyümölcsfán, akkor tudni lehet, hogy a permetezést mielőbb el kell kezdeni.

Védekezés levéltetvek ellen permetezéssel

Nagyobb kerteknél, ahol több virágot, gyümölcsfát és palántát találni, nincs értelme a házi praktikáknak, ugyanis, ha a levéltetvek megfertőznek egy gyümölcsfát, rózsakertet vagy bármilyen más érzékeny növényt, mindenképpen szükséges a levéltetvek elleni vegyszeres védekezés. A legjobb, ha már kirepülés előtt, vagy akkor, amikor a rovarpapírok elfogták az első egyedeket, alaposan lepermetezik a tetűfertőzésre hajlamos kerti növényeket. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Búzaárak alakulása: Magyarországon drágább, máshol olcsóbb – mit jelent ez a gazdáknak?

2025.03.27.

Magyarországon március második hetében az étkezési búza átlagosan 86 ezer forint/tonnás termelői áron cserélt gazdát, ami 35 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

Az ukrán csatlakozás nagy vesztese az agrárium és benne a magyar mezőgazdaság lehet

2025.03.27.

Ha Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz, az jelentős kihívást jelentene az európai mezőgazdaság számára, mivel a támogatások jelentős részét az ukrán agrárium vihetné el.

Megérkezett a nagy segítség: több ezer gazda kap milliós támogatást

2025.03.27.

Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő kap összesen mintegy 30 milliárd forintot kárenyhítő támogatásként a tavalyi természeti károk miatt. A kifizetés az országban több mint 260 ezer hektárnyi területet érint.

A hétvégén országos esővel visszatér a hideg

2025.03.27.

A hét második felében fokozatosan borongósabbá válik az időjárás, és egyre több helyen kell csapadékra számítani. Csütörtökön az ország déli és középső területein már vastagabb felhőtakaró borítja az eget, míg északon még előfordulhatnak napos időszakok. A déli megyékben eső, zápor is kialakulhat, de estére átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Az északi és északkeleti szél főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység környékén megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet nappal 15 és 20 fok között alakul, a tartósan borult területeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Drónfelvételek alapján készített térképekkel törekszik költségmegtakarításra egy cseh agrárszoftver

2025.03.27.

A cseh Skymaps startup mezőgazdasági szoftvere, a CultiWise lehetővé teszi a gazdák számára, hogy néhány óra alatt rendkívül pontos „kijuttatási térképeket” készítsenek egy belépő szintű drón segítségével

Átadta az agrárminiszter a Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat támogatói okiratait

2025.03.26.

Nagy István Budapesten, a Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat támogatói okiratainak átadása alkalmából beszélt.

Partnerhírek
Partner

34 év alatt így vált a Poliext Kft. a komplex öntözési megoldások szakértőjévé

2025.03.26.

Az öntözés ma már nem csupán egy lehetőség, hanem a sikeres mezőgazdasági termelés alapfeltétele. A Poliext Kft. ennek szellemében évek óta folyamatosan fejleszti technológiáit és bővíti szolgáltatásait, hogy teljes körű megoldásokat kínálhasson a gazdálkodók, kivitelezők, kereskedelmi és egyéb partnerei számára.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás