Hirdetés
56 ezer hektárt erdősítenek támogatással Romániában
Összesen 56 ezer hektárnyi területet erdősítenek Romániában 2026-ig. Erről Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter beszélt, miután közvitára bocsátották az erdősítésre és erdőfelújításra vonatkozó útmutatókat. Ezek alapján a romániai minisztérium közvetlen támogatást nyújt az erdősítésre alkalmas földterületek után, függetlenül attól, hogy azok magán- vagy állami tulajdonban vannak. A támogatás feltétele, hogy legalább 0,5 hektáros erdőterületet vagy 0,1 hektáros erdősávot, azaz a mezőgazdasági területeket a széleróziótól és aszálytól védő fasorokat kell létrehozni.
Az erdélyi Krónika beszámolója szerint a politikus így nyilatkozott: „De nem elegek csak a programok, reformokra van szükség, így ezzel párhuzamosan a Romsilva Egyedárúságot és az Erdőőrség intézményeit is megreformáljuk”. A miniszter azt írta, hogy a támogatás feltétele, hogy legalább 0,5 hektáros erdőterületet vagy 0,1 hektáros erdősávot, azaz a mezőgazdasági területeket a széleróziótól és aszálytól védő fasorokat kell létrehozni.

Az erdősítést az Erdőőrség által jóváhagyott projektterv szerint kell elvégezni, amely részletezi a telepítendő fa- és cserjefajtákat, valamint az ültetvények sűrűségét. A tervek szerint a támogatás az erdősítés teljes költségét fedezi. Tánczos Barna szerint az erdősítési munkálatok finanszírozása mellett a szaktárca az új erdők által megkötött szén-dioxid mennyisége után is támogatást nyújt a tulajdonosoknak.
Hirdetés
„Így a pályázók 20 évig hektáronként évi 456 eurós támogatást is kapnak. Az összeget a Környezetvédelmi Alapból biztosítjuk” – mondta.
A tárcavezető elmondta, hogy az erdő a legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak a csökkentésére, szerinte éppen ezért fontos ösztönözni a fenntartását.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A mikotoxinok járványa
2025.02.09.A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.
Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?
2025.02.09.A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés