Argárfórumot tartottak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében a Békés vármegyei Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. szakiskolájában. A program egy olyan sorozat része, amely országszerte felkészíti a gazdálkodókat arra, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) új agrártámogatási rendszerében tavasszal zökkenőmentesen adhassák be az egységes kérelmeket. A 2023–27-es uniós támogatási ciklusban 5376 milliárd forint támogatási forrásból újulhat meg a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar.

A NAK Békés vármegyei elnöke köszöntőjében elmondta: jelenleg a gazdákat leginkább a terület alapú támogatások elnyerése és a Közös Agrárpolitika (KAP) 2023-ban kezdődő időszaka érdekli. Kozsuch Kornél hozzátette: ezért nagyon fontos, hogy a gazdatársak pontos információk birtokában induljanak az idei pályázatokon. A Behir anyagát szemléztük.

Új Közös Agrárpolitika támogatási időszak indul, amelyben 5376 milliárd forint a tét, ezzel kapcsolatos hasznos tanácsokat kaptak a gazdák Mezőhegyesen - Forrás: Youtube

A legtöbb Közös Agrárpolitika támogatás lehívása a cél

Ezzel a gazdák a saját gazdaságukra mérten a legnagyobb mértékű támogatásokat tudják majd lehívni. Minden egyes új dolog megtanulása nehézségekkel jár, ezek a bevezetése nagyobb törődést igényel. Ezért is igyekszünk minél naprakészebb információkat átadni – fogalmazott.

A Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Rákóczi Attila hangsúlyozta: a kormányhivatal számos ponton eddig is ellátta azon feladatait, amivel a megyei gazdákat segítette. Együtt gondolkodva segítjük a gazdákat, a jelenlegi fórumsorozatnak is ez a lényege. A hivatal kollégái is előadásokat tartanak a falugazdászok mellett, így az érdekképviselet, a köztestület és a hatóság is egyszerre segíti őket. Történelmi időszak előtt állunk, mind az egyes, mind a kettes pillérben, a vidékfejlesztésben és a nemzeti támogatások időszakában is – közölte.

Élelmiszer és víz

A NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója előadásában hangsúlyozta: Magyarországnak a Kárpát-medencében nagyon nagy szerencséje van, ugyanis az agrárszektor el tudja látni az országot megfelelő mennyiségű és minőségi élelmiszerrel. Kovács Tamás elmondta: átalakul a világ, így az élelmiszernek, az ivóvíznek és az energiának van a legnagyobb szerepe. Szerinte éppen ezért fontos, hogy a gazdák a vállalkozásaikat megfelelően tudják működtetni, hiszen az agrárszektor élelmiszert és persze adóbevételeket állít elő az államnak.

Az utóbbi 10-13 évben átalakult az adórendszer: fogyasztás típusú lett. Nagyon sok adótétel csökkent, ám ennek ellenére nőtt az adóbevétel, ami több összetevős dolog. Az egyik a gazdaság teljesítőképessége, vagyis a gazdák munkája. A másik pedig a gazdaságfehérítő program elindulása, magyarul sokkal tisztábban, jogszerűbben működnek a vállalkozások. Az adóhivatal nem csak büntet és hatóságilag működik, hanem támogat és szolgáltat – mondta az igazgató, aki ezután kitért az agráriumot érintő adójogi aktualitásokra. Többek között bemutatta a NAV új mobilalkalmazását, amivel egyszerűbbé válik az adóbefizetés.

Argárfórumot tartottak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében a Békés vármegyei Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. szakiskolájában - Forrás: Youtube

Az új támogatási rendszer fontos információiról is beszéltek

Ezt követően az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Juhász Anikó készítette fel a gazdákat az új támogatási rendszerre, majd a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára, Cseh Tibor példákkal szemléltette a földforgalmi törvénnyel kapcsolatos aktualitásokat.

Végezetül a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke szólalt fel, beszédében emlékeztetett arra, hogy sokat vitatkoztak az Európai Bizottsággal a KAP stratégiáról. Jakab István elmondta: a NAK, az agrártárca, a NAV, a kormányhivatal és MAGOSZ egy irányba húz azért, hogy ösztönözze a gazdákat az együttműködésre a vidék erősítése érdekében.

https://www.youtube.com/watch?v=fo0iXgb_Vqo&t=290s
Békés megye hírei - Híradó - 2023. 02. 22.

Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy minden gazda tisztában legyen azzal, milyen az ellenőrzés rendszere. Ha tudja, milyen ellenőrzésre számíthat, akkor pontosan tudja, milyen módon kell betartania az előírásokat ahhoz, hogy nyugodtan aludjon és tudja, hogy szankció nem következik majd a támogatás igénybevételét követően – fogalmazott a politikus.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

A 6 legjobb hely a muskátlik beltéri nevelésére

2025.03.23.

Bár a muskátlik elsősorban szabadtéri növények, ideális körülmények között beltéren is remekül fejlődhetnek. Összeállításunk szerint a következők a legjobb helyek a muskátlik nevelésére a lakásban.

Csökkentenék a termékkárokat – „népszámlálást” tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál

2025.03.23.

Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.

Önvezető traktort építene a hagyományosból? Adunk hozzá egy kis segítséget

2025.03.23.

Craig Rupp, a Sabanto vezérigazgatója és az autonóm mezőgazdaság úttörője osztja meg nézeteit az autonómia gyakorlati realitásairól a mezőgazdaságban. Mivel az elsők között üzemeltetett autonóm traktorflottát, Rupp egyedi betekintést nyújt abba, hogy egy szabványos autonóm traktor miért lehet gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált mezőgazdasági robot.

Centi-pontos térképezés drónnal: új megoldás a precíziós mezőgazdaságban

2025.03.23.

A cseh agtech startup, a Skymaps, fejlett drónalapú térképezési megoldást indított el CultiWise platformján keresztül, alternatívát kínálva a gazdálkodóknak a hagyományos műholdképekkel szemben.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
MTZ 892.2 traktor raktárról
Hajdú-Bihar, Debrecen

MTZ 892.2 traktor raktárról

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás