Januárban 40 °C feletti hőmérsékletet mértek: a hőhullám legalább 400 000 csirkét ölt meg a hónap közepén Uruguayban – erősítette meg a Baromfitenyésztők Déli Szövetsége (Apas).

Joaquim Fernández, az Apas elnöke szerint ez Uruguay termelésének 10-20%-át teszi ki. A Subrayado televíziós műsorában adott interjúban Fernández elmondta, hogy az ágazatban eltöltött több mint 43 év alatt nem látott még ilyet.

Az országban január 14-én minden idők legmagasabb hőmérsékletét mérték: 44 °C-ot Florida városában – közölte az Uruguayi Meteorológiai Intézet (Fotó: Pixabay)

A természet felhasználása a hőstressz leküzdésére

A holland Trees for Cows kezdeményezés 2000 óta több mint 114 000 fát ültetett. Hosszú távú céljuk, hogy a legelőkön és a legelők mentén sok hűvös és árnyékos helyet hozzanak létre, ahol a tejelő tehenek árnyékot találnak a szélsőséges hőmérsékletek idején.

A kezdeményezés arra ösztönzi az állattenyésztőket, hogy már most kezdjenek el fákat ültetni, hogy később hasznot húzhassanak belőlük.

Minden idők legmagasabb hőmérséklete

Az országban január 14-én minden idők legmagasabb hőmérsékletét mérték: 44 °C-ot Florida városában – közölte az Uruguayi Meteorológiai Intézet (Inumet). Ez a rekord megegyezik az 1943 januárjában Paysandúban mért hőmérséklettel.

Számos más városban is 40ºC feletti hőmérsékletet mértek, többek között a brazil Rio Grande do Sul államban. Egy másik érintett uruguayi településen, Canelonesban a talaj menti hőmérséklet elérte az 57°C-ot – jegyezte meg az El Observador című helyi lap.

Fernández kifejtette, hogy a magas hőmérséklet megölheti a csirkéket, mivel nincsenek verejtékmirigyeik, és ezért küzdenek testhőmérsékletük szabályozásáért. Ennek következtében a madarak nehezen kapnak levegőt, és elpusztulhatnak.

Az ideális hőmérséklet és páratartalom a baromfi számára

A szakirodalom szerint a felnőtt madarak számára ideális hőmérsékletet a 15 és 28 ºC között kell tartani, a levegő relatív páratartalma pedig 40 és 80% között változhat.

A hőség miatti veszteségek Dél-Amerikában nem példa nélküliek. Uruguayban 2012-ben 200 000 madárnak jutott ugyanez a sors. Továbbá 2020 októberében a brazíliai São Paulo államban, Bastos városában (Brazília) egy 41ºC feletti hőmérsékletű történelmi hőhullámban akár egymillió csirke is elpusztult.

A baromfitenyésztők veszteségei

Az Apas elnöke szerint a termelők pénzügyi vesztesége meghaladhatja az 1 millió dollárt. Ennek ellenére nem lehet hiány, és a tojás árában is csak minimális változás lesz – jelentette ki.

Az egyik érintett termelő, Andrea Vidal elmondta, hogy állatainak 25%-át elvesztette. Elmondása szerint a tetemeket kézzel kellett begyűjteni, mert a madarak nagyon gyorsan bomlanak.

Az uruguayi Állattenyésztési, Mezőgazdasági és Halászati Minisztérium baromfi-klímavészhelyzetet hirdetett, amely a madártenyésztők számára pénzügyi támogatást helyez kilátásba. Ugyanezt a támogatást a hőség miatt már megkapták a marhahús- és méhtenyésztők is.

Az országban a mezőgazdasági vészhelyzeti zóna 16 régiót és mintegy 10 millió hektárt érint az esőhiány miatt.

(Forrás: poultryworld.net)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás