Hirdetés
4 tipp állattartó acélcsarnok építéséhez
A mezőgazdasági szektor állattartással foglalkozó ágazatában és az élőállat-elhelyezésre szánt telephelyek létesítésekor, bővítésekor számos feltételnek kell egyidőben teljesülnie - figyelembe véve az állatok fajtáját és az ebből következő specifikus igényeket. Telephelybővítés esetén pedig ebből adódóan mindenképpen érdemes összehangolni ezeket a kritériumokat a vállalkozás rendelkezésre álló költségvetésével, és ez alapján kiválasztani a célnak hosszú távon is megfelelő épülettípust. Ilyen építmények a Frisomat által gyártott könnyűszerkezetes acélcsarnokok. Nézzünk 4 előnyös tulajdonságot, ami miatt remekül alkalmazhatók az állattartásban.
Igény szerinti alakíthatóság: nem mindegy az állattartomány fajtája!
Haszon- és/vagy hobbyállatok tartására tervezett telephely létrehozás vagy bővítés esetén az épületek kialakítása kapcsán elsősorban az állatok igényei a meghatározó tényezők. Elsődleges döntési szempontok között szerepel az épület mérete és hőszigetelésének szükségessége. Ugyanakkor meghatározó, hogy kerülnek-e nagyobb méretű vagy súlyú gépészeti berendezések az épületbe, szükség lesz-e etető- és itatórendszerekre, ezek hol kerülnek elhelyezésre. Az állatok igényei fajtánként változhatnak, továbbá befolyásolják a gazdaság munkafolyamatainak ütemét és eszközeit. Már csak azon okból kifolyólag is, hogy haszonállatokon kívül hobbyállattartásra is szakosodhatnak gazdaságok, vállalkozások (állatsimogató, farm, lovarda).
Mindezekre az igényekre nyújtanak hatékony megoldást a Frisomat acélcsarnokok: az épületek standardizált méretekben, de egyéni elképzelések alapján is készülhetnek, szerkezetük kifejezetten strapabíró. Igény esetén szendvicspaneles szerkezetű hőszigeteléssel a beltér klímájának szabályozása is megoldható, de számos, előnyökkel járó extra elemmel is kiegészíthető!
Hirdetés
Problémamentes bővíthetőség, ha kinőttük a teret
Nem szokatlan állatokkal foglalkozó gazdaságoknál, hogy működésükhöz nagy belső tereket igényelnek. Ezek az egységek ugyanis gyakran nem csak a jószágok elhelyezését szolgálják, hanem a kapcsolódó termelési folyamatok helyét is, mint például hús- vagy tejfeldolgozó üzem. A Frisomat könnyűszerkezetes acélcsarnokai könnyen alakíthatók ki a felsorolt kritériumok szerint, ugyanakkor egyszerű, kevés hulladékkal járó kivitelezésüknek köszönhetően rendkívül gyors megoldásnak számítanak, abban az esetben is, amikor telephely-, vagy épületbővítésről van szó.
Stabil alapok, strapabíró szerkezet
Az acélcsarnokok tartószerkezete és merevítése alkalmassá teszi ezt az épülettípust arra, hogy az állatok etetésére és itatására használt rendszereket, csöveket és vezetékek súlyterhelését elbírják. Gyakran szempont a takarmány és víz tárolásának lehetősége is, amelyhez szintén nagyobb térre van szükség gazdaság esetén. Emellett pedig általános igényként fogalmazódik meg a telephely, istállók és ketrecek tisztításához használatos vizes rendszer megléte, amelyhez szükséges vizsgálni a szennyvízelvezetés, illetve esetleges szivattyúrendszerek beépítésének kérdését. A szennyvíz kapcsán ugyancsak fontos szempont, hogy az állattartási szerepet betöltő épület anyaga hosszú ideig korróziómentes és ellenálló legyen az olyan károkozó vegyületekkel szemben, amit az állati ürülék. A hidegen hengerelt acél strapabíró és lassan amortizálódó anyag – amennyiben nem történik extrém külső rongáló behatás, úgy évtizedekre szóló megoldás.
Hőszigetelés? Kell vagy nem kell?
Bár főként a szárnyasokkal foglalkozó vállalkozásoknál fontos kiemelten a fűthető egységek kialakítása, más állatfajták esetében is szükséges lehet az épület hőszigetelése. A Frisomat épületek integrált hőszigeteléssel gyártott szendvicspanellel is épülhetnek.
Amennyiben fűtési rendszer kiépítésére van szükség érdemes a párásodás jelenségével is és annak megelőzésével számolni. A Frisomat csarnokok paneljein elhelyezhetők nyílászárók vagy gépi szellőztető ventilátorok. Sok esetben fontos lehet, hogy a Frisomat acélcsarnokok belső szerkezete igény esetén antikondenzációs anyaggal ellátott, amely gátolja a páralecsapódást, így elkerülhető a szerkezet és a beltér, az állatok és a takarmány nyirkosodása. A hangszigetelés szükségessége általában abban az esetben releváns, amikor a telephelyen végzett munka, illetve gépzajok az erre vonatkozó szabályozásoknál nagyobb hanghatással járnak, vagy ha a telep lakóövezet közvetlen közelében található, esetleg annak része.
Nyílászáróktól a szolár panelekig
Ha mezőgazdasági termeléshez hidegen hengerelt acélból készült csarnok mellett döntünk, a legkisebbtől az akár több ezer négyzetméteres méretben és formában rendelhetünk új épületet. Kivitelezésüknél nem okoz problémát változatos méretű nyílászárók beépítése, az épület akadálymentes megközelíthetőségének kialakítása sem, vagy nagy gépek mozgatását lehetővé tevő kapuk kialakítása.
Ezek mellett érdemes – napjaink kiszámíthatatlan energiaárai miatt is – a rejtett lehetőségeket is kihasználni: az ezekre az építményekre általában jellemző nagy tetőfelületeket. Ezek ugyanis alkalmasak lehetnek szolár panelek elhelyezésére. A megújuló energia alkalmazása pedig nem csupán egy környezetbarátabb megoldási lehetőség a gazdaságok erőforrás-használatára, de jelentős költségmegtakarítást is jelenthet.
Az újonnan készülő acélcsarnokokat a Frisomat már a tervezési szakaszban napkollektorok elhelyezésére alkalmas teherbírással kalkulálja. Az opció már meglévő acélépítményeknél is elérhető, azonban ilyen esetben szükséges előzetes statikai vizsgálat, mely pontos képet ad a terhelhetőségről, esetleges plusz tartóelemek beépítésének igényéről.
A Frisomat gyártmányai tehát jól tervezhető, alakítható, gyors kivitelezésű és strapabíró épületek, amelyek gazdasági területen való felhasználási területeiről erre linkre kattintva tájékozódhat bővebben.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében
Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés