A tavalyi egységes kérelmekhez kapcsolódóan több mint 33 ezer gazdálkodónak összesen 42 milliárd forintot fizetett már ki ebben az évben is a Magyar Államkincstár - mondta a Bács-Kiskun vármegyei Lajosmizsén, egy szakmai rendezvényen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A politikus az egységes kérelmekhez kapcsolódó jelentős összegű kifizetésekkel kapcsolatban megemlítette, hogy nem csak a gazdálkodóktól követelt meg jelentős mértékű alkalmazkodást a tavaly elindult új feltételrendszer. 

A változások követése a végrehajtásban közreműködő intézményrendszernek is komoly feladatokat jelent, de a kifizetések összege, időarányos teljesítése az előző évhez, vagy akár a 2014-ben induló támogatási ciklushoz viszonyítva is tartja a szintet - fogalmazott Feldman Zsolt az Agrárminisztérium közleménye szerint.

A tavalyi egységes kérelmekhez kapcsolódóan több mint 33 ezer gazdának összesen 42 milliárd forintot fizetett már ki ebben az évben is a Magyar Államkincstár - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára - Fotó: Vermes Tibor

Arról is beszélt, hogy az első pályázatok hamarosan megjelennek. A kiírások a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában azoknak a beruházásoknak a támogatására helyezik a hangsúlyt, amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke. Emellett a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel és érdemben lép a digitalizációs megoldások használata érdekében. A pályázati rendszer mintegy 2900 milliárd forint hatékony felhasználását hivatott segíteni.

Külön a kicsik és a nagyok

Az államtitkár említést tett arról is, hogy az agrártárca a kisebb és a nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik. Ezek kedvezőek lesznek a kisebb üzemek számára, mert nem kell majd a nagyvállalatokkal versenyezniük. Az év során folyamatosan meghirdetett pályázatok biztosítják majd, hogy az érintettek az elmúlt évek gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.

Feldman Zsolt előadásában kitért a gazdálkodóktól elvárható alkalmazkodási képességre és készségre is. A piac által diktált változásokat szükséges követni, aki ezt nem teszi meg időben, lemarad: ma már nem lehet a 20-30 évvel ezelőtti módon gazdálkodni - fogalmazott. 

Változások és újdonságok

A hagyományos termelési szerkezetben a prémium minőségű, egészséges, a táplálkozásban növekvő felhasználású speciális fehérje- vagy rosttartalmú gabonák piacilag stabil pontot jelenthetnek. A termelési szerkezet differenciálása is hozzájárulhat a hatékony gazdálkodáshoz. A széles körben termesztett öt fő kultúrnövényen kívüli alternatív szántóföldi kultúrák -  cirok, köles, olajlen, pillangós virágúak, szója, mák, rozs, tritikálé - termesztésbe vonása lehet a jövő egyik útja – tette hozzá.

Az agrártárca a beruházások finanszírozását új eszközökkel is segíti. Tervezzük a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtjük a biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét a pályázati rendszerben, ami a kisebb- és közepes gazdaságok számára jelenthet nagy segítséget – közölte Feldman Zsolt.

Megosztás

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás