Hirdetés
20 éven át több mint 450 eurós éves támogatást kaphatnak a saját területen erdősítők
Két évtizeden át 456 eurós értékű éves támogatásban részesülnek azok a személyek, akik az erdőalapon kívül saját területre ültetnek erdőt Romániában az ottani kormány által elfogadott javaslat szerint. A bukaresti kormány április elején tartott ülésén az országban először megteremtette a törvényes lehetőséget arra, hogy természetes és jogi személyek egyaránt az erdőalapon kívül fát ültethessenek, és ezért éves juttatást kapjanak.
Az erdélyi Krónika számolt be róla, hogy amennyiben egy természetes személynek például van egy hektárnyi területe és azt erdősíti, évente 456 eurós járulékot kap 20 évig utána, mert hozzájárul a levegőben levő szén-dioxid lekötéséhez.

Az erdősítési program számokban
„Így jövő év végéig 25 000 hektárnyi területet erdősítünk, majd 2026 végéig még 31 700 hektárnyi fát ültetünk. Ez azt jelenti, hogy összesen az elkövetkező 4 évben közel 60 ezer hektárral nő Románia erdős felülete. Az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Tervben 730 millió eurót különítettünk el erre a célra” – tájékoztatott Tánczos Barna RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter.
Hirdetés
Elmondta, hogy a javaslatra főként azért volt szükség, mert az ország erdősítési programjai a korábbi években nem működtek sikeresen. 2020-ban például kevesebb mint 200 hektár új erdős területet hoztak létre. Az országos helyreállítási és rezilienciaépítési terv alapján 2026 végére 56 700 hektár területen kell erdősítést végezni, amelyből 25 ezer hektár erdősítésnek már 2023 végére meg kell valósulnia.
Fordítani kell a rossz irányon
„Meg kell fordítanunk ez elmúlt évek negatív tendenciáját. Az új erdőkre nagy szükség van, hiszen ez az egyik legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentésére. Az erdőknek nagy szerep jut abban, hogy csökkentsék a légkör szén-dioxid mennyiségét. Ezért is szántunk külön alapot az országos helyreállítási tervben az erdősítési fejezetnek” – hangsúlyozta Tánczos Barna.
Az erdősítési program keretében elérhető finanszírozást mezőgazdasági- és gyepterületek beültetésére, gondozására, a degradálódott területek beültetésére és az ültetvények gondozására, az erdészeti alapban lévő – tűzesetek, széltörések vagy rovarkártételek miatt tönkrement – területek újraerdősítésére, valamint védelmi sávok létrehozására és gondozására is lehet igényelni. „Erdősítésre jogi és magánszemélyek, valamint közigazgatási egységek is pályázhatnak. A munkálatok finanszírozása mellett a pályázók 20 évig hektáronként évi 456 eurós támogatást is kapnak. Ezzel kompenzáljuk az új erdős terület által megkötött szén-dioxid mennyiséget. Az összeget a Környezetvédelmi Alapból fogjuk biztosítani” – részletezte a sürgősségi kormányrendelet előírásait a politikus.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés