Hirdetés
15 (hasznos!) szabály, hogyan kerülje el a tűzveszélyt aratás idején is
A nyári betakarítási munkák amellett, hogy nagy igénybevételt jelentenek a mezőgazdaságban dolgozók számára, igen tűzveszélyesek is. Tévedés, hogy hosszú, napokig tartó forróság szükséges ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Múlt hétvégén, mindössze két napos száraz, meleg idő elég volt, hogy több mint 30 hektár égjen. 24 óra alatt 14-szer kapott lángra szárazfű és bozót B.A.Z. megyében. Ezért kellő körültekintéssel, a szabályok betartásával kell felkészülni és a munkákat végezni. Főleg most, hogy az időjárás előrejelzések szerint 1 hét kánikula jön.
Az Országos Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint különös figyelmet érdemelnek a munkagépek tűzvédelme, a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismerete és betartása. Ha nem akar egyike lenni az évente több száz mezőgazdasági tűzesetet elszenvedőknek, olvassa el majd tartsa be az erre vonatkozó szabályokat, tanácsokat!
1. Az aratási munkálatokban csak a tűzvédelmi követelményeknek megfelelő tűzoltó készülékkel is ellátott erő- és munkagéppel vegyen részt, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően végezze el.
Hirdetés
2. Szemle során győződjön meg arról, hogy a jármű megfelelő-e. A szemléről készítsen jegyzőkönyvet, s ennek egy példányát helyezze el a járművön. A jegyzőkönyvet a szemlét követő nyolc napon belül küldje el a katasztrófavédelmi kirendeltségnek is.
3. Gondoskodjon az akkumulátorok megfelelő védőburkolásáról, illetve legalább naponta egyszer tisztítsa meg a kipufogót a szikratörő éghető anyagoktól.
4. Figyeljen arra is, hogy sehol se csepegjen az üzemanyag vagy hidraulika-folyadék, mert ez hozzájárul egy esetleges tűz elterjedéséhez.
5. A munkagépet soha ne a gabonatáblán, vagy tarlón töltse fel üzemanyaggal. A járműveken nyílt láng használatával járó karbantartást, javítást sem szabad végezni a gabonatáblán, szérűn és a rostnövénytároló területén, hiszen e munka során üzemanyag folyhat el, amelyet a nyílt láng lángra lobbanthat.
6. Az aratást lehetőleg közút, illetve vasútvonal mentén végezze el először, ezek amelyek mentén alakítson ki legalább három méter széles védőszántást. Ugyanilyen védőszántást kell készíteni akkor, ha a munkaszünet idejére a kombájnt nem tudják a gabonatáblától, kazaltól legalább 15 méter távolságban leállítani.
7. A munkálatok közbeni dohányzás veszélyeit is tartsa szem előtt, gabonatáblán még a járművek, erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni. Az aratás idejére a gabonatáblától 15 méterre kell dohányzó helyet kijelölni, ott vizet tartalmazó edényt kell elhelyezni.
8. A szalmaösszehúzást és kazalozást végző erőgépek csak olyan távolságra közelíthetik meg a szalmát és a kazlat, hogy az ne jelentsen gyújtási veszélyt.
9. Az összehúzott szalma alapterülete ne haladja meg az ezer négyzetmétert, és a szabadban összerakott kazlak között tartson legalább húsz méter távolságot.
A tarló- és a növényi hulladék égetésének szabályai
Amennyiben jogszabály lehetőség ad a tarló égetésére, égetés előtt legalább 24 órával írásban jelentse be a katasztrófavédelmi kirendeltségen, és tartsa be az alábbi szabályokat:
10. A tarlót ne gyújtsa meg egyszerre minden oldalról, biztosítsa a vad elmenekülési lehetőségét.
11. Csak tarlómaradványt égessen, szalmát ne!
12. Tartson legalább három méter széles, de facsoportok, erdők mellett már hatméteres védőszántást. (Lábon álló gabonatábla mellett még védőszántás alkalmazása esetén is tilos tarlót égetni.)
13. 30 hektárnál nagyobb területek égetését szakaszosan végezze el, az egyes szakaszokat védőszántással válassza el egymástól. Egyszerre csak egy szakasz égethető.
14. Az égetés idején a területtől függetlenül legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani.
15. A tűz nem hagyható őrizetlenül, illetve ha már nincs rá szükség, el kell oltani. Az égetés után a területet át kell vizsgálni, és az izzó, parázsló részeket el kell oltani.
A tarlóégetések során a tűzvédelmi hatóság ellenőrzi, hogy megtörtént-e az előzetes bejelentés. Az előírások megsértése esetén a terület tulajdonosa, illetve az égetést végző ellen eljárás kezdeményezhető.
A fenti szabályok azért vannak, hogy meggondolatlanság, felelőtlenség miatt ne vesszen kárba az egész éves mezőgazdasági munka, a termés.
A mezőgazdasági erő- és munkagépek, illetve az aratás tűzvédelmi szabályairól az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet tartalmazza, amelyből összeállításunk is készült.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés