Véget ért a 2024. márciusában útnak indított OTP Mentor Program, amiben 11 hallgató ismerkedhetett meg többek között a bankszektor működésével, az OTP vállalati felépítésével és a bank által kínált karrierlehetőségekkel. A program június 26-i zárórendezvényén Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora elmondta, hogy teljes siker koronázta a két szervezet együttműködését.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az OTP Bank első alkalommal szervezett közös mentorprogramot, melynek során 11 másod- és harmadéves alap-, illetve mesterszakos hallgató csatlakozott - írta az egyetem közleménye. Mindannyian egy-egy mentor iránymutatása mellett nyertek betekintést hazánk piacvezető bankjának működésébe és kaptak olyan gyakorlatias, illetve praktikus tanácsokat, amik a munka világában minden bizonnyal jelentős előnyt jelentenek majd számukra pályatársaikhoz képest.

Véget ért a 2024. márciusában útnak indított OTP Mentor Program, amiben 11 hallgató ismerkedhetett meg többek között a bankszektor működésével - Fotó: MATE
Véget ért a 2024. márciusában útnak indított OTP Mentor Program, amiben 11 hallgató ismerkedhetett meg többek között a bankszektor működésével - Fotó: MATE

A szándékok mentén valósult meg a program

Dr. Gyuricza Csaba rektor beszédében rámutatott arra, hogy a mentorprogram is kiváló példája annak az egyetemi szándéknak, miszerint a hallgatók oktatásában és felkészítésében megjelenjenek a gazdasági és piaci szereplők, mint potenciális munkáltatók igényei, útmutatásai is. 

„A tehetséggondozásnak számos formája van” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a MATE létrejöttekor az egyetem vezetése úgy döntött, hogy „azokat a legtehetségesebb diákokat, akik az egyetemünkön tanulnak, bevonjuk olyan célzott tehetséggondozási programokba is, mint amilyen az OTP-vel kialakított mentorprogram is.” A rektor azt is elmondta, hogy az ilyen programokon keresztül a hallgatók célzottan azon szakterületek kapcsán kapnak pótlólagos többlettudást, ahol a tanulmányaikat folytatni kívánják.

Az OTP Mentor Program záróünnepségén a MATE rektora elmondta, hogy a rendezvénnyel egyrészt lezárul a projekt első programsora, másrészt egy együttműködési megállapodás aláírásával új lendületet is adnak a közös munkának. 

„Most, amikor megújítjuk az együttműködésünket, azt jelenti, hogy egy kipróbált közös munkáról beszélünk, amelyet mindketten szeretnénk tovább folytatni” – mondta Dr. Gyuricza Csaba, emlékeztetve, hogy a ma is fennálló kapcsolat még 2021-ben kezdődött, s az elmúlt három évben egy valóban sokrétű és kiterjedt együttműködés zajlott a MATE és az OTP között.

Közös kép is készült - Fotó: MATE
Közös kép is készült - Fotó: MATE

Az OTP szakembere is dicsérte az együttműködést

„Ez az együttműködés olyan széles és olyan sok témát ölel fel, hogy azt szinte nehéz is számba venni. Azon túl, hogy meghatározó magyarországi hitelintézetként az egyetem és a kuratórium első számú bankja lehetünk, az önmagában is egy hatalmas elismerés” – fogalmazott Galovics Gábor, az OTP Bank Budapest Régiójának vezetője. Az együttműködés minőségét méltatva rávilágított arra, hogy nagy várakozásokkal indították útjára a programot márciusban. 

„Az volt a célunk, hogy a programban részt vevő OTP-s vezetők minél többet át tudjanak adni élettapasztalataikból, illetve karrierépítésre vonatkozó tapasztalataikból a következő generációnak, a jövő vezetőinek. Azt gondolom, hogy ez maximálisan sikerült” – jelentette ki.

Arról is beszélt, hogy egy igazán színes, kuriózumnak számító programot sikerült megszervezni, ami végig nagyon kötetlen hangnemben zajlott. Az pedig külön öröm, hogy többet adhattak, mint amit előzetesen reméltek - mondta Galovics Gábor.

Az összesen hat alkalmas tanácsadás során a hallgatók többek között a bank felsővezetőinek tapasztalatait és tanácsait ismerhették meg. Betekintést nyertek továbbá a legújabb bankpiaci trendekbe, inspirációt szerezhettek saját fejlődésük érdekében és természetesen nem utolsó sorban kapcsolatokat építhettek. A programzáró rendezvényen prezentáló hallgatók mindannyian sikerekről, elégedettségről, hasznos ismeretekről és jól látható egyéni fejlődésről számoltak be - írta a közlemény.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Összesen 30 országba szállítja majd az új burgonyás chipsét a Chio-termékek győri gyártója

2025.03.20.

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került.

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás